Szatmári Zsófi

Szatmári Zsófi

rovatvezető - Interjú

Bár a középiskolám filmklubját lelkesen látogattam, akkor még fel nem merült volna bennem, hogy a film valaha többet jelent majd a varrogatásnál vagy más egyszerű, lányos hobbinál. Majd szép lassan, az egyetem másodévére teljesedett ki az ilyen irányú érdeklődésem, amikor is a francia főszak mellé filmes órákat vettem fel. Aztán jött egy év párizsi Erasmus és ezzel párhuzamosan, 2012 tavaszán a Filmtekercs gyakornoki programja. Majd apránként itt találtam magam, félig marketingesként, de jó helyen. Most végzek BA-n, és még nem tudom, merre tovább. Film? Színház? Vagy irodalom? Nem is ez a lényeg, nem zárják ki egymást. Szabad a választás, hogy Beckett, vagy Bresson vagy mindkettő.

Filmek: Főként a szerzői film érdekel, különösen a modernizmus, talán leginkább Godard és Pasolini, emellett a magyar film korszakbeli megkötés nélkül – most Jeles András a kedvencem. Másrészt általában a francia vagy bármilyen frankofón mozi sem hagy hidegen, hamár francia szakos vagyok.

A fenti provokatív feltételezés fogalmazódik meg Martin Joubert-ben (Fabrice Luchini), az egykori szerkesztőben, aki évek óta egy kis normandiai falu pékje, amikor megtudja, hogy új szomszédai, egy fiatal angol pár, pont a Gemma és Charles Bovery nevet viselik Anne Fontaine a Frankofón Filmnapokon bemutatkozott filmjében.

Tovább

Már csak a kulisszák mögül szivárog ki hozzánk Alain Resnais (a fenti képen) hangja, elő már nem lép, mögéjük nem vezet, nyugodjék békében. Hasonlóan egyik szereplőjéhez, aki a történet folyamán végig hírt ad magáról, sőt, mozgatja az eseményeket, de már a film elején tudjuk, hogy rákja van. Resnais utolsó filmje, a Szeretni, inni és énekelni – amely a 2014-es Berlinalén megkapta a kritikusok díját (FIPRESCI) – tragikomikus film, színházi közegben, díszletek között játszódó adaptáció.

Tovább

Pal Balazs animacios rendezo

Pál Balázs új animációs filmsorozata különleges vállalkozás: az Ezüst-Patak zenekar népzenei feldolgozásaiból kiindulva és azok felhasználásával készített klip-mesefilmet, számos egyedi szereplővel, mint a szelfiző katonaló, a travoltás járású huszár, az űrruhás kakas és a gonosz békák.

Tovább

Godard egyik legkönnyebben befogadható filmje, A megvetés (1963) saját korában is nagy sikert aratott és ötven évvel elkészülte után is kiváló alkotás – Brigitte Bardot-val és Michel Piccolival, Alberto Moravia azonos című regénye alapján, valamint Roberto Rossellini nyomán. Tovább

mediatanacs

Gauder Áron, a Nyócker! rendezője ezúttal indián népmesékből készít többrészes animációs filmet. Kiindulóalapja a Cseh Tamás által összeállított és narrált, Csillagokkal táncoló kojot című mesegyűjtemény, mely Kojot, a prérifarkas és Iktomi, a pókká változó ember történeteit meséli el. A rendező épp az utolsó simításokat végzi A kojot és a szikla című epizódon, és indián szinkront is tervez a sorozathoz. Az interjú Cseh Tamás születési évfordulójának alkalmából készült. Az alkotást a Macskássy Gyula-pályázat keretein belül a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra támogatta. Tovább