Interjú
Milos Formantól Goda Krisztáig
Hódi Jenő ma az általa alapított Budapest Film Academy első embere. Nem áll le filmesként sem; az interjú után rögtön invitálja is Budapestre következő filmjének telefonon bejelentkező reménybeli amerikai befektetőjét. Kinn tanulta a szakmát, ma itthon adja tovább. Őszi Filmcsata pályázatunk tagjának már biztosan. [...]
„A szabadság nagyon fontos” – Interjú Ujj Mészáros Károllyal
Ujj Mészáros Károly az elmúlt évekig leginkább reklámfilmes munkáiról volt ismert. Azóta viszont számos, díjakkal kitüntetett kisfilmet rendezett, a Pesti Magyar Színházban pedig két hónapja játsszák első színházi rendezését, a Gyanús mozgások című Maros András darabot. Nem mellesleg az első, Liza, a rókatündér [...]
„Ha díjat nyersz, az csak egy plusz.” – Interjú a 7. BuSho nemzetközi zsűrijével
A szeptember elején a Vörösmarty Moziban megtartott, hetedik Budapest Short Film Festival, azaz a BuSho nemzetközi zsűrijét kérdeztük a fesztiválról, a versenyprogramban szereplő alkotásokról, valamint a rövidfilmekről, trendekről és a magyar filmről általában. Kocsis Ágnes, Balázs Béla-díjas rendező Mint több [...]
Egy filmesnek folyamatosan dolgoznia kell – interjú Tóth Barnabással
Még javában fut a Life.hu női portálon Magyarország első romantikus websorozata, a Csalfa Karma. Ennek kapcsán beszélgettünk a sorozat rendezőjével, Tóth Barnabással dramedyről, rendezésről, tervekről. (tovább...)
Borban az igazság
Bor városa maga az összeomlott Szerbia szimbóluma. A benne élő gördeszkás srácok pedig az útkereső ország útkereső fiataljai. A kedden bemutatott Tilva Ros Magyarországon járt rendezőjével, az elsőfilmes Nikola Lezaiccsal saját és szereplői jelenét és jövőjét keressük, és még arra se kapunk választ, hogy mi szüksége [...]
“Az a fontos, hogy a néző milyen Pál Adriennt képzel magának” – Interjú Kocsis Ágnessel
Először is mesélj, kérlek, pár szót magadról, ha jól tudom filmelmélet és filmtörténet, esztétika és lengyel szakon végeztél, mielőtt a filmművészetinek nekivágtál. Milyen szerepe van a munkádban az egyik és a másik típusú egyetemnek? (tovább...)
Ferzan Ozpetek Budapesten!
Magyarországra látogatott Ferzan Ozpetek, a török származású olasz rendező. Legújabb gay movie-jában egy élénk olasz kisvárosba röpít minket, s annak ellenére, hogy végig a vígjáték-hangulat dominál, egy pillanatra sem merülhet feledésbe a rendező őszinte, a világra érzékenyen reflektáló karaktere. Most a Szuez [...]
Teremteni – Interjú Mundruczó Kornéllal
Mundruczó Kornél Afta (2001) című rövidfilmjével és Szép napok (2002) című játékfilmjével robbant be a filmvilágba, utóbbiért a locarnói nemzetközi filmfesztiválon Ezüst Leopárd díjat nyert. Mundruczó először 2003-ban szerepelt Cannes-ban A 78-as Szent Johannája című rövidfilmjével, majd a fesztivál fiatal [...]
Jodorowsky, buddhizmus – Interjú Péli Péterrel
A Sambhala Tibet Központ füstölőillatú vetítőterme egy igen szélsőséges – egyszerre kult és egyszerre kánonon túli – filmsorozatnak ad otthont. A filmklubvezető Péli Péter, akit Jodorowskyról és a buddhizmusról kérdeztem. A Sambhala Tibet Központ oldalára lapozva a meditációs délutánok és tibeti jóga [...]
A kamerám az egyetlen fegyverem – Interjú Jean-Paul Jauddel
A Föld világnapján hazánkba érkezett filmjének premierjére a Vigyázat, ehető! című film rendezője. Jean-Paul Jauddel beszélgettünk. (tovább...)

