Kritika

Beware the Golden Fang – Beépített hiba

beepitetthiba2Coenék Tökije után itt van Anderson Dokija, aki a vígjátéki elemek mellett a filmes füves szereplők Szelíd motorosokban megismert drámai karakterét is továbbviszi, szépen lassan a szerzői világok elfogadott műfaji elemévé téve a pöfékelő alakokat.

A film

Amikor Doki és Denis aznap este beugrottak, az nem a szokásos zabálhatnék miatt volt, hanem egészen más miatt. És mivel a Neptunusz végre kimozdult a Skorpió halálimádatából, és felemelkedett a Nyilas fényébe, egy magasabb szellemi szférába, ennek minden bizonnyal köze lehetett a szerelemhez.” – mondja álmodozó, békés hangon a narrátor Pynchon-Sortilége Paul Thomas Anderson Beépített hibájában, amivel újra a rendező romantikus oldala követel magának megnyilvánulási felületet a Magnólia és a Kótyagos szerelem folytatásaként. A szerelemről szól tehát a Beépített hiba, de nem csak arról, hanem a bűnbeesés pillanatáról, az elvesztett lehetőségekről és a nosztalgiáról is.

Szólhatna még számtalan más dologról – és valószínűleg szól is, hiszen mindenki azt bogoz ki magának a többrétegű füstcsomókból, ami neki tetszik – tekintve az irodalmi alapanyagul szolgáló próza szerteágazó narratíváját, a stafétát egymásnak adogató szereplők sokaságát és a témakezdemények mozaikját, de Andersonnak pont a kapcsolatok törékenysége és édes emlékszilánkjainak szúrása, de még inkább Doki nőkkel való viszonyának melankóliája fontos.

la_ca_1204_inherent_viceA regény ismeretében mégis azt gondolja az ember, csoda, hogy ez így összeállt, hogy egyáltalán valami összeállt (Andersonon kívül nem sok ma élő rendező tudta volna ezt így kivitelezni). Klasszikus noir felütéssel indul a film, amelynek laza vázát a hard-boiled detektívregények és -filmek rajzolják ki: a magánnyomozó Dokit (Joaquin Phoenix) femme fatale ex-barátnője, Shasta (Katherine Waterston) húzza be a kezdetektől gyanús és – hamar kiderül – halálos veszélyeket rejtő, szövevényes ügybe, melynek hullámai és örvényei aztán magukkal rántják Dokit zsebében a jegyzetfüzetével, a tollával és a maradék megtekert fűjével. Történik pedig mindez az 1970-es évek eleji Los Angeles illúziói súlyától lassan szétmálló ellenkultúrájának és a pszichedelikus hippiléten elhatalmasodó apokaliptikus paranoiának kellős közepén, Mansonokkal, neonácikkal, mccarthyzmust felélesztő Nixon-érával és erőszakszervezetekkel, ahol Doki csak füsttel mélyen teleszívott, afró hajú intuíciójára számíthat.

Thomas Pynchon regénye tökéletes kiindulási pont és alapanyag P. T. Anderson számára, a rendező egész életművében karaktertanulmányokat készített, miközben egy-egy korszak atmoszférájának hű megteremtésével a jellemzően amerikai lelkület mélyértelmezését nyújtja. Ezeknek a mozgóképes, sokszor enigmatikusan zárt dolgozatoknak legtöbbször a család (főleg az apa-fiú kapcsolatok) vagy egy kisközösség nyújt vonatkoztatási felületet, így a Beépített hiba is egy afféle kommuna, a drogkultusz individualista-spiritualista útkereső doperjain és acidheadjein keresztül ábrázolja a beépített hibától lassan széthulló lázadó nemzedék lázálommá váló tripjeit, és a korra lassan rátelepedő, póráz nélküli, kizsákmányoló kapitalizmust.

beepitetthiba

Mert mi más lehetne az Arany Tépőfog a maga keleties hangzásával (Golden Fang), mint a mindent átfogó, a dolgok mögött rejlő, világra szóló összeesküvés, mely Doki és a beatnemzedék kissé naiv boldogságvágyával szemben az embertelen, mechanizált profitteremtésre összpontosít. A szálak a legláthatatlanabb helyeken is összefonódnak, de ez nem a Vízöntő-korszak idealista, lelkek közötti egysége, hanem a gyártást, a terjesztést, sőt még a rehabilitációt is kézben tartó szuperhatalom. (Anderson a The Master forgatási munkálatai alatt kezdte írni a Beépített hiba forgatókönyvét, így értelemszerűen itt, a spirituális szolgáltatások képében találhatjuk meg a kontinuitást is a két mű között.)

Pynchon regényének sodró, áramló lendülete, a szerteágazó és egyre táguló (bár azért viszonylag stabilan tartott) szöveg tökéletesen passzol Anderson tablószerű filmjeihez, a hipnotikus képek hangulatteremtő erejéhez, és ugyanúgy, mint a regény, a film is keserédes szájízt hagy maga után, mely mégiscsak a fel-feléledő nosztalgia legbiztosabb jele. Pynchon és Anderson szerint is jobb volt a világ abban a tudatosság kontinuitását megszakító, egyszerű marihuánafüstben, aminek, idővel, belső törvényei szerint fel kellett oszlania. Ezért is próbál Doki Gatsbyként a visszahozhatatlan múltban élni, amelyben Shastával való kapcsolata még valóságos volt, de amely már megszületésének pillanatában elmúlásra ítéltetett. Sashta is beépített hiba.

beepitetthiba3

Ahogy a regény a – talán a fű, talán valami más miatt – bonyolult és szinte rekonstruálhatatlan történetet szövi, úgy teszi bizonytalanná Anderson is a narratívát nemcsak Doki, de a néző számára is. Anderson a The Master után újra kísérletezik velünk, megteremtve a részben hallucinációkon és érzékcsalódásokon, részben emlékképeken és fantáziákon, részben realitáselemeken alapuló füves vígjáték-noirt.

De azért nem kell mindezt túl komolyan venni. Ahogy David Gordon Green is megrendezte az Ananász expresszt a vidéki drámái után, Anderson is bevállalt egy – a szerzői hírnevéhez a kritikusok által kevésbé lelkesen társítható – kitérőt, amelynek hibrid műfajiságában talán végre nem akkora rajta a nyomás, hogy mindenáron mély intellektualizálásba kezdjen. Talán ő is viccnek kezeli ezt az egészet, amelyben, Doki álmodozásaihoz hasonlóan, azért lehet egy olyan, szintén naiv rajongás és lélegzetvisszafojtva remélt vágyálom, amely a marihuána legalizálása miatt támad fel biztosan nem egy magának való művészben.

A lemez

A lemez a filmen kívül előzeteseket tartalmaz.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com