Értékelés: 8/10 Így értékelünk mi »


kundo1Epikus bosszútörténet egzotikus korban és környezetben, grandiózus képekkel és a hollywoodi felhozatalt megszégyenítő csatákkal. Már ez remek ajánlólevélnek hangzik. De ha ehhez még hozzávesszük a humor, a dráma és a különböző műfaji elemek közötti remek egyensúlyt, egykettőre világos lesz, mitől vált a Kundo blockbusterré hazájában, Dél-Koreában.

Számos oka van, hogy miért pont a kortárs dél-koreai film lett a távol-keleti filmművészet egyik zászlóshajója az elmúlt másfél évtizedben. Az ország kirobbanó gazdasági növekedése a ’90-es években nemcsak az infrastruktúrába, hanem az évtizedek óta stagnáló filmiparba is új életet lehelt. Az amerikaihoz hasonló, de a kreativitást kevésbé korlátozó stúdiókörnyezet megteremtődése, valamint a filmes tehetségek támogatása már a 2000-es évek elején meghozta gyümölcsét. Nyugati diadalmenete az elmúlt években már lecsillapodott, de a hazai sikerek halmozódása töretlen. Dél-Korea ma gyakorlatilag ugyanazt a szerepet tölti be, mint Hongkong a ’80-as, ’90-es években: izgalmas és kiszámíthatatlan filmes játszótér, amiben a művészi látásmód ötvöződik a populáris hangvétellel, a műfaji korlátok pedig mintha nem is léteznének. A Kundo: Age of the Rampant pedig egy remek példa arra, miként képesek a dél-koreaiak kezelni a már ismert, beporosodott sémákat: ötletes kombinálással és energikus, frissnek ható megvalósítással.

A 19. század közepén járunk. Míg Európában ez a polgárosodás kiteljesedésének időszaka volt, addig a koreai társadalom még mindig a feudális viszonyok között van: az arisztokrácia és a nagy hatalmú hadurak vasmarokkal uralkodnak az ország felett, miközben a nagyrészt paraszti szinten lévő lakosság ki van szolgáltatva szeszélyüknek, ami leginkább javaik erőszakos beszolgáltatását jelenti. Ezen elnyomás ellen lép fel a Kundo elnevezésű társaság, amiben kívülállók és képzett harcosok tömörülnek egy cél érdekében: a szegények és a védtelenek védelme és a rajtuk élősködő gazdagok megbüntetése.

Hirdetés

kundo2

A Robin Hood módra tevékenykedő csapat természetesen nagy szálka a hatalom, különösen a véreskezű Jo Yoon (Kang Dong-won) szemében. Yoon ezért megbízza a mészárosként dolgozó Dolmuchit (Ha Jung-wo), hogy próbáljon a közelükbe férkőzni és végezni az egyik tagjukkal. Mivel Dolmuchi a munkája miatt a társadalom legaljának számít, kényszerűen elfogadja a küldetést, de azonnal fel is adja, mikor kiderül, hogy egy terhes anyát kellene megölnie. Bukásáért anyja és húga az életükkel fizetnek, ami után a bosszúszomjas Dolmuchi önként csatlakozik a Kundóhoz. Pár év múlva már ő is magasan képzett harcosként, társai oldalán indul csatába Yoon és emberei ellen.

A múltbéli történelem nagyszabású és kicsit mitizált megidézése mindig is nagy népszerűségnek örvendett Koreában, elég csak a kosztümös tévédrámák még hazánkat is elérő sikerére gondolni. Ez a tendencia pedig az elmúlt években már a nagyvásznon is kiteljesedett. Az olyan filmekkel, mint Az admirális, a The Pirates vagy az Íjak háborúja a dél-koreai filmesek szinte tökéletes balanszot találtak a hazai történelem magasztos és kissé mitizált elmesélése és a bombasztikus, hollywoodi szuperprodukciókhoz méltó látványcentrikusság között. A Kundo: Age of the Rampant is jól beleillik a sorba, ugyanakkor a rendező, Yoon Jong-bin mer egy kicsit egyedibb és különlegesebb lenni a fenti példáknál.

kundo3

Az alaptörténet főbb motívumaiból – mint a népet sanyargató nemesség ellen fellépő bátor harcosok (a Kundo) vagy az egykori megbízója ellen bosszút forraló hadfi (Dolmuchi) – egyértelműen látszik, hogy az író/rendező Jong-bin tulajdonképpen a jidaigeki, vagyis a japán szamurájfilm jellegzetességeit ültette át koreai környezetbe. Mi több, a tapasztalt filmrajongók könnyen felfedezhetik, hogy a film főhajtás a műfaj legismertebb alkotója, Akira Kurosawa előtt. A Kundo szervezete karizmatikus és sajátos karakterű figurákból áll, akiknek megismerésére – A hét szamurájhoz hasonlóan – a rendező jelentős időt szán ahelyett, hogy egyből csatába küldené őket. A főhős belépője a filmvégi, nagy leszámolásban pedig egyértelmű képi és hangulatbeli megidézése A testőrnek. De az utóbbi esetében akár mondhattam volna Sergio Leone szintén nagy klasszikusának, az Egy maréknyi dollárért zárását is, és nem is lenne kilógó példa.

Mert míg a történetben Jong-bin a keleti hagyományokat viszi tovább, stilisztikában már sokkal inkább egy nyugati műfaj felé kacsintgat. Bizony, a western az, amelynek hangulati elemei lépten-nyomon felbukkannak ebben a filmben. Hol a poros pusztákban lovagló hősök totálképeiben, hol a szereplők érzelmeit expresszív módon kifejező arcközelikben, ráadásul Jo Yeong-wok gitár- és harmonika-centrikus zenéje is a morriconei hagyományokat örökíti tovább. Csak itt a párbajokat nem lőfegyverekkel, hanem kardokkal vívják meg.

kundo4

A film abszolút természetességgel, bármiféle görcs nélkül integrálja ezeket a fenti elemeket. Dráma, könnyed humor, akció, érzelem, minden kiegyensúlyozott mértékben van jelen, ráadásul még a hangulatváltások is jóval nézőbarátibb formában jelentkeznek, mint a legtöbb dél-koreai műfajmixnél. Ha pedig már említettem a párbajokat, a Kundo újabb meglepetéssel szolgál. A fantasztikusan jól megkomponált, dinamikus, akrobatikus akciószekvenciák ugyanis nem a szamurájfilmek nyers ösztönszerűségéhez állnak közel, hanem a hongkongi wuxiák stilizált és balettszerű összecsapásaihoz. Sokszor szinte maguk a helyszínek is hozzák az összes vizuális toposzt (bambuszerdő, cseresznyefák lehulló virágai), amit az ember leginkább Tsui Hark vagy Ching Siu-tung filmjeiben láthat.

A korhangulat és a stílusérzék a helyén van, kérdés viszont, hogy mennyire jó a film többi eleme? Nos, ezen a téren sincs félnivaló, a film a mi nyugati ízlésvilágunk szerint is maximálisan fogyasztható, tökéletesnek persze nem lehet mondani. Jong-bin és írótársai jó sok eseményt zsúfolnak a 137 perces játékidőbe, viszont az első 20-25 percben különösen sűrűn zúdul ránk az expozíció. Jómagam is csak a film közepe tájékán tudtam elhelyezni a sok szereplőt és a szerteágazó, hatalmi játszmákkal és egyéb személyes motivációkkal teli cselekményt, ami egyeseknél ronthatja az élvezeti értéket. Szerencsére a helyzet kiegyensúlyozottabb lesz a későbbiekben. A színészi játékkal sincsenek gondok, különösen a kifinomult, ugyanakkor szadisztikus gonoszt játszó Kang Dong-won brillírozik, aki tökéletes nemezise a bárdolatlan, de tiszta szívű Dolomuchit játszó Ha Jung-wónak.

A Kundo: Age of the Rampantban egyszerre láthatjuk megtestesülését a hagyományok és a régmúlt megidézése iránt rajongó koreai közönség kiszolgálásának, és az ország eklektikus, a külföldi hatásokat a legprecízebb profizmussal és eleganciával ötvöző, ereje teljében lévő filmiparának. A többmilliós jegyszám hazájában szinte garantált volt, ugyanakkor minden egzotikuma ellenére univerzálisan működő darab. Éppen ezért kár, hogy Nyugaton nagy valószínűséggel csak a zárt filmklubok és a Távol-Kelet rajongók vendége lesz, holott sokkal igényesebb, mint Hollywood hasonló témájú próbálkozásai az utóbbi évekből.

Adatlap

Kundo – A féktelenség kora (Kundo: min-ran-eui si-dae)
feliratos, dél-koreai akciófilm, 137 perc, 2014

rendező: Yun Jong-bin
forgatókönyvíró: Jeon Cheol-hong
operatőr: Choi Chan-min
zene: Jo Yeong-wook
vágó: Kim Jae-beom, Kim Sang-Beom

szereplők:
Dolmuchi: Ha Jung-woo
Jo-yoon: Kang Dong-won
Dae-ho: Lee Sung-min
Lee Tae-ki: Jo Jin-woong
Chun-bo: Ma Dong-seok

IMDb
Mafab

, , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments