Kritika

Bálványozott egyenlőtlenség – Csak tudnám, hogy csinálja

A romkomban Hollywood két kedvenc műfaja találkozik olyan egyvelegben, amely moralizálásával, idealizációival megunhatatlan receptnek tetszik mind a filmkészítőknek, mind a szórakozni vágyóknak. A Csak tudnám, hogy csinálja! is ezt nyújtja, a semmitmondó sablonfelszín azonban ne tévesszen meg senkit: kőkemény ideológiával állunk szemben.

Nem mintha le akarnám írni ezt a műfajt, de valljuk be, műremekei egyébként nem nagyon hiányoznak senkinek, és nem is nyomnak sokat a latban. Ha valaki kiszemel magának egy ilyen DVD-t, hogy otthon majd jól elnevetgél-elszórakozgat a kedves vagy kínos helyzeteken, és megkönnyezi az idealisztikusan naiv szerelmi vallomásokat és nagy életigazságokat, nem is fogja érdekelni, hogy valami maradandóbbat nézzen. Nem, mert minek? Egy órával később már úgysem akar rá emlékezni. Így aztán teljesen fölösleges sznob szájtépésbe kezdeni a film manipulativitásával és a fogyasztói szükségletek ál-kielégítésével kapcsolatban. Néhány dologra azért mégis felhívnám a figyelmet, ami érdektelenül semleges értékítéletünket könnyen ellenszenvvé változtathatja.

A film középpontjában a női emancipáció, egyenértékűség, a munkahelyi önmegvalósítás és a családi elkötelezettség kényes egyensúlya áll. A Csak tudnám, hogy csinálja! cím is értelemszerűen főhősünkre (Sarah Jessica Parker) utal, aki néhány „filmközepi” krízis megoldásával példás anyává és sikeres üzletasszonnyá válik, az emberek meg csak ámulnak. A szükséges poénok gyakorlatilag egyedül a – dramaturgiailag egyébként teljesen fölösleges – narratíván kívüli, szereplői kommentekből származnak, míg az elmesélt történet inkább a drámát hivatott biztosítani. Közben egyértelműen a példaállítás a cél. Itt nincsen csapongó szingliélet, bulik meg szex, helyettük van viszont férj, család, gyerekek és a kitörésre alkalmat adó, visszautasíthatatlan munkahelyi lehetőség. Körülbelül ennyiből áll a konfliktus, ami időben meg is oldódik, immár csak az a kérdés, hogy hogyan.

Míg a Csak tudnám… látszólag próbálja a régimódi, begyepesedett, konzervatív, patriarchális – vagy nevezzük, aminek akarjuk a mindenféle egyenlőtlenségeket okozó – szemléletet levetkőzni, valójában észrevétlenül ugyanezt a látásmódot teremti újra. Manapság már nem illik, még hollywoodi filmben sem, azt az álláspontot hangsúlyozni, hogy a nők maradjanak a konyhában és a gyerekek mellett, de úgy látszik, azt igen, hogy a nőknek legyen jól fizető munkájuk, és ezenkívül maradjanak a konyhában és a gyerekek mellett. Mert igazán csak akkor sikeres egy nő, ha sikeres a munkában és a családnevelésben is.

A filmben egyik- és másik oldalról is megjelennek ellenpéldák mellékszereplők képében, akik azonban mind a tökéletlenség, beteljesületlenség és céltalanság jelzői. A film szerint a nők lehetnek akármilyen egyenlők, azért alapvetően mégis csak nők maradnak, akik anatómiai adottságuk folytán alkalmasak a gyerekkihordásra, tehát irány a szülőszoba, vagy különben nem teljesíted a kötelességed. A nőknek a vérükben van az anyaság, ezért nekik kell összetartani a családot és nem a férfiaknak, és nekik kell egyensúlyt teremteniük a munkájuk és a család között, nem a férfiaknak.

A probléma így leginkább az, hogy a Csak tudnám… szabadelvű és elfogadó köntösben próbál tetszelegni, miközben egyértelműen tagadja saját, szabadságra vonatkozó állításait. Innentől kezdve pedig nem is biztos, hogy olyan ártatlan, semleges és figyelemre méltatlan a film, mint elsőre látszott.

A lemez

A kiadás igen szegényesre sikerült, hiszen a filmen kívül semmilyen extra sincs a lemezen.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com