Kritika

Egy oltalmazó tölgyfa árnyékában – Távol a világ zajától

far-from-the-madding-crowd_05Nagy előnynek tartom, hogy a valóságban azok között az emberek között lehetek, akikről írok” – vallotta egy levelében Thomas Hardy, aki talán ezért is volt képes olyan szívbemarkoló történeteket írni, mint az Egy tiszta nő, vagy a Távol a világ zajától. Utóbbi regény szöveghű feldolgozását láthatjuk most filmen a dán Thomas Vinterbergnek hála.

A film

Hardy regényhősei szenvedélyesen keresik a boldogságot, és szinte valamennyien a szerelemben próbálják meglelni, de ez csak keveseknek sikerül. Ez alól kivételt képez a filmbéli Bathsheba Everdene (Carey Mulligan), aki hosszú, kacskaringós, és taposóaknákkal nehezített utat bejárva ugyan, végül a szerelemben lel boldogságra. Hardy motívumvilágában majd mindig felbukkan a beteljesületlen szerelem, a hűtlenség, az úri csábító, a törvénytelen gyermek, – a Távol a világ zajától sem jelent kivételt.

A regény egyik alapproblémája, hogy a nagynénjéhez, Norcombe faluba költöző vonzó, cserfes, önálló gondolkodású és talpraesett, de kissé szeszélyes Batsheba miként tud nőként helytállni egy macsó férfivilágban. „Túl független lettem” – állapítja meg önkritikusan magáról, s ez a tény nem könnyíti meg a helyzetét. Ezt csak tetézi, hogy számára – szerencséjére, avagy éppen szerencsétlenségére – három férfi is megadatott, s neki választania kell közülük. Mindhárom férfi védelmet, szép ruhákat és zongorát (!) ígér cserébe a boldogító igenért. A mezőgazdasági munkákhoz is értő birkapásztor, Gabriel Oak (Matthias Schoenaerts) mindjárt megérkezésekor megkéri a kezét, az idősödő Boldwoodot (Michael Sheen), később bolondítja magába, míg végül a csapodár Troy őrmesterhez (Tom Sturridge) megy feleségül a városban titkon. Az időközben örökléssel egy szép birtok gazdasszonyává vált Batsheba számára azonban hamar kiderül, hogy mind közül a legsilányabb férfit sikerült kikapnia, és a film érzelmi dinamikáját innentől kezdve ő, a férje és a két hoppon maradt kérő közötti események alakítják.

far-from-the-madding-crowd_03

Hardy nem annyira a cselekményszövés, mint inkább a jellemábrázolás és az atmoszférateremtés mestere, és ez a regényéből készült filmen is erősen nyomot hagy. A lassan hömpölygő, klasszikus történet az angol vidéki élet szépségeinek ábrázolása mögött a kiéletlen szenvedélyek tárháza is egyben. Az érzelmek megélésének ez a mélysége Hardy személyes életének élményeiből is táplálkozik. Unokatestvéréhez, a film hősnőjéhez hasonlatos személyiségű Tryphena Sparks-hoz fűződő titkos és szenvedélyes kapcsolata jó muníciót szolgáltathatott Batsheba három férfihez való kapcsolatának bonyolult jellemábrázolásához, amit Carey Mulligan kitűnő alakítással tesz átélhetővé.

A szereplők játékán túl a dramaturgiailag jól felépített film egyik legfőbb erénye az angol tájábrázolás, az a filmben átélhető, gyönyörű vizuális világ, amely színeivel, hangjaival és atmoszférájával a vidéki természetközeli élet folyamatába, az évszakok váltakozásába és a hozzájuk kötődő mezőgazdasági munkák ciklikusságába építve képes a lélekábrázolásnak mélységeibe vonni a nézőt.

far-from-the-madding-crowd_01

Batsheba és szerelme, Gabriel Oak az egymásra találás hosszú, rögös útját járják be, és boldogságukkal azt sugallják: a rosszra fordult dolgok is képesek egyszer visszabilleni és kiegyenlítődni, s szerencséjükre még az ő életidejükben. A boldogságukhoz persze még a körülmények férfias összejátszása is szükségeltetik.

A lemez

A kiadványra három figyelemreméltó kisfilm is felfért extraként. A bónuszanyagokból a kérőkről, az adaptáció mikéntjeiről, illetve Carey Mulligan az angol irodalom egyik legjelentősebb nőalakjával kapcsolatos gondolatairól tudhatunk meg többet.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com