A Casino Jack – noha 2010-ben készült, és az ezredfordulón játszódik – kicsit visszarepít minket a ’80-as, 90-es évekbe. Amikor Tom Cruise kinézetű, széles vállú, gazdag és csábos férfiak jártak cabrio autóban tárgyalásokra, s akiknek az irodájában menő volt a mini-minigolf. Előre szólok, a republikánusból megtért demokrata bárány filmjét csak a Kevin Spacey rajongóknak ajánlom nyugodt szívvel.
A film
Van tehát egy lobbistánk, aki már ugye kezdésnek nem lehet rossz. Mint a lobbizás nagymestere, az amerikai kormányközeli körök nagy ismerője, Jack Abramoff is közvetített a politikusok és azon vállalkozók, ipari szereplők között, akik az előzők segítségére, közreműködésére várnak. Egy szavazat a Kongresszusban gyakran kerül sokba (persze tárgyalásba; miért, mi másra gondolnánk? :)), de a befektetett energia megtérül, higgyék el, uraim!
Szóval hithű zsidó barátunk, Jack Abramoff (Kevin Spacey) valós személy, aki valóban producer és forgatókönyvíró volt, A Vörös skorpió első és második részén dolgozott Dolph Lundgrennel, majd ezt az ígéretes karriert hagyta ott a ’90-es években. Átkerült D.C.-be, hogy republikánus politikusoknak súgjon. A „kéz kezet mos” elve azonban egy indián törzzsel megkötött üzletben megbicsaklik, a botrányszagot érző szereplők pedig nemtől, fajtól és politikai beállítottságtól függetlenül egymásnak adják a stafétát, hogy lássuk, ki mekkora pancser vagy éppen besúgó, ha égő házban tüzet kell oltani. Az ostor az ártatlanként feltüntetett Abramoff hátán csattan, aki a börtönben meg is írja a republikánusokat leleplező történetét Ha én egyszer kinyitom a számat Capitol Punishment: The Hard Truth About Corruption From America’s Most Notorious Lobbyist címmel.
A Watergate-hez és az Enron-botrányhoz (mindkettő elhangzik a filmben is) hasonlítható ügy sajnos egyszerre túl bonyolult és túl egyszerű is. George Hickenlooper rendező – aki a film után nem sokkal bekövetkezett sajnálatos haláláig nem mutatott fel sokkal többet a filmiparban Abramoffnál – csapatával olyan történetet adott nekünk, ahol bizony kapkodjuk a fejünket, ha éppen nem vagyunk tapasztalt közgazdászok vagy USA belpolitikai szakértők. És mivel nem vagyunk, gyakran érezzük úgy magunkat, mint az egyszerű túravezető osztályfőnök, aki az erdő közepén így szólt: „Nem tévedtünk el, gyerekek, csak nem tudom, hol vagyunk.”
Ugyanakkor túl egyszerű is, hiszen a film nem mond olyat, amit már ne láttunk volna. A politikusok korruptak, az indiánok ártatlanok (kivéve a korrupt indiánt), az autóknak nincs teteje, a golfpályáknak pedig a főnökök irodájában a helye.
A minden eredetiségtől mentes filmet Kevin Spacey menti meg, aki öltönyös-zakós businnes code-os ruházatára sábeszdeklit és baseball sapkát húzott. Amerika, én így szeretlek!
A lemez
A Cinetel kiadványa a moziban meg nem jelent, a főszereplővel Golden Globe-jelölésig jutó filmet a polcokra juttatta, s ez mindenképpen becsülendő. A reklámjellegű extrák ellenére is azt mondhatjuk, a mozijegynél csak egy picit drágább 1,890 Ft jó árnak mondható.
