Egyre drágább, egyre gyengébb. Általánosan megfigyelhető tendencia, amikor egy kasszaszaggató sikertörténetről az összes bőrt megpróbálják lecibálni. Senkit ne tévesszen meg, (még) nem a Parajelenségek ötödik részéről beszélek. Az majd csak októberben jön.
A film
Amikor 2009-ben világszerte bemutatták a mindössze 15 000 dollárból forgatott Parajelenségek (Paranormal Activity) első részét, azonnal a nézettségi listák élére ugrott – maga mögé utasítva a Fűrész 6. epizódját –, és helyet foglalt magának a legfélelmetesebb újhullámos horrorok között. A „rögzítsük kézikamerával és adjuk be a nézőknek, hogy igazából megtörtént” már kipróbált és bevált recept volt Oren Peli első nagyjátékfilmje előtt is (Cannibal Holocaust, Ideglelés – The Blair Witch Project, [REC]), a siker tehát várható volt. A közel 200 millió dolláros bevétel viszont érthető módon megrészegítette a készítőket, és beindította a paralavinát.
Az aktuális epizód az eredeti történet mellékhajtása. Ennek köszönhető, hogy a címből eltűnt az eddig megszokott számozás – helyette egy sablonos alcímet kapunk –, valamint a borítón megjelenő imádkozó csontváz helyettesíti a jól megszokott kék szoba képét. A spin-off helyzet némi bizakodásra adhatna okot, de a film végére rá kell döbbennünk, hogy Christopher Landon pofátlanul felültetett bennünket ötödjére is ugyanarra a hullámvasútra. Kapunk egy kis spanyol nyelvleckét a környezetváltozásnak köszönhetően, ezúttal nem kell perceken keresztül szobákat bámulnunk, helyette végignézhetjük Jesse (Andrew Jacobs) átalakulását, de ezeket az apró változásokat leszámítva minden marad a régi. Megértetik velünk miért lehetséges, hogy mindig premier plánban kapjuk a legvérfagyasztóbb jeleneteket, felbukkannak a megmagyarázhatatlan események, előkerülnek misztikus könyvek és egy ismeretlen mindenttudó, beindul az ördögűzés, végül elszabadul a pokol. Egy emlékezetes jelenettel azért bepróbálkozik a rendező, hátha a szemből kihúzott cérna kiveri majd a biztosítékot. Nem igazán. Ráadásul a korábbi részek gyermekbetegsége – a leglehetetlenebb élethelyzetekben is a legfontosabb, hogy a kamera mindent rögzítsen – megmarad.
A sablonos alapszerkezet ellenére el kell ismerni, hogy a gondosan megkomponált „frász percek”, és a színész szakmában járatlan szereplők játéka az előző részekhez hasonlóan egész jól működik. Senki nem nyújt világmegváltó alakítást, egyszerűen a természetes viselkedéssel teszik életszagúvá a történetet. Ismert színészekkel amúgy is eltűnne a „valóban megtörtént” érzés. Külön piros pont jár a készítőknek, amiért gondoltak az első részek óta hűséges nézőkre is. Összevarrják a szálakat a harmadik epizódban megismert boszorkányos nagyi vonallal, ráadásul arra is fény derül, miért kezdett eszeveszett őrjöngésbe Katie az első fejezet záró jelenetében. Sajnos nem sokat tanakodtak a megfejtésen, de legalább megpróbálták.
A 2009-ben megismert ötlet kifulladóban van. A Parajelenségek: A megjelöltek megpróbálja felrázni az állóvízzé csendesülő paranormális aktivitást, de a hullámok felkorbácsolásához kevésnek bizonyul. Hogy meddig lesz még életképes ez a franchise? A megnövekvő forgatási költségek és a csökkenő bevételek ellenére a Paramount lehet, hogy megtalálta mindent járó malmocskáját, hisz mindig akadnak majd nézők, akik boldogan megfialtatják azt a 10-20 ezer (vagy épp néhány millió) dollárt, amit a paralavina a készítés során magával sodort.
A lemez
A kiadvány extraként néhány kimaradt jelenetet tud felmutatni.