Mindig is érdekelt, hogyan zajlott az Obama házaspár első randija Chicagóban, 1989-ben? Meglepne, ha így lenne. Előzetesen engem sem hozott lázba a téma – pedig a Southside with You az év egyik legkellemesebb meglepetése.
A Southside with You a velünk élő történelem tökéletes példája: még fel sem fogtuk, hogy januártól nem Obamáék laknak a Fehér Házban, amikor egy film politikusból romantikus mesehősökké lényegíti át őket. (Pontosabban nem is egy film: a Netflixen december közepétől elérhető Barry szintén az elnök fiatalkorára fókuszál, eggyel korábbi életszakaszba, az egyetemi évekbe engedve betekintést.) Azaz beindult az instant nosztalgia a tegnap után, ami magyar szemmel kicsit meglepő lehet (képzeljük csak el, hogy bármelyik éppen leköszönő politikusunkról játékfilm készül). Ezért is voltam bizalmatlan a filmmel – egy patetikus limonádéra számítottam Obama politikai programjának és magánéletének összeházasításával. A Southside with You viszont bámulatos ügyességgel kerüli ki a témából fakadó lehetséges visszásságokat és buktatókat, így ha sikerül túltennünk magunkat a körülményen, hogy ezek itt ŐK, és mi most belelátunk a privát életükbe, remekül szórakozhatunk a filmen.
Milyen NEM a Southside with You?
A legfontosabb, hogy ez nem egy politikus film: ugyan megvillan Barack politikai tehetsége (amivel le is nyűgözi Michelle-t), de ez az epizód csak egy a sok közül, nem nyomja el a filmet. Ahogyan a Szemtől szemben referenciája sem: a film egyik legügyesebb jelenete, amelyben a pár a film megtekintése után a mozi előtt találkozik a főnökükkel, és mindenki elmondja a véleményét a látottakról. A rövid és frappáns párbeszéd sokat tesz hozzá a szereplők portréjához, mégsem lesz belőle vörös farok, ráadásul Michelle szempontjából a jelenet egészen másról szól: ő éppen azon aggódik, hogy a munkahelyén tovább növeli a hátrányos megkülönböztetését (fekete nőként), hogy az egyik munkatársával randizik. Azaz a Southside with You nem tűnik úgy, mintha Obama megrendelésére készült propagandafilm lenne: sikerül elhitetnie, hogy ez elsősorban egy szerelmesfilm, egy első randi története. Másodlagos, hogy a főszereplők kicsodák.
Ugyanilyen lényeges az is, hogy ez a film nem fél kicsi lenni. Az utóbbi időben rengeteg bombasztikus életrajzi film készült a kortárs nagyságokról (legutóbb nálunk a Snowdent mutatták be, de a romantikus felütés miatt A mindenség elmélete is eszünkbe juthat). A Southside with You semmiben sem hasonlít ezekhez – rövidsége, jó értelemben vett hétköznapisága nem próbál szobrot állítani hőseinek – ami két élő, ereje teljében lévő közszereplő esetében egyébként is furcsa dolog –, csak bemutatja életük egy fontos pillanatát. Jellemző, hogy ezt a filmet 15 nap alatt forgatták le, fiatal alkotógárdával: Richard Tanner író-rendezőnek ez az első nagyjátékfilmje direktorként, a főszerepben pedig az alig ismert, eddig mellékszerepeket játszó Tika Sumpter és Parker Sawyers látható.
Végül pedig – ami számomra a legkellemesebb meglepetés volt – a filmtől távol áll a harsány, bulváros hangvétel is. Igaz, hogy a Southside with You normál körülmények között a nagyközönségre nem tartozó élethelyzetet állít a középpontba, de mindezt nagyon finoman, érzékenyen teszi – ennek ellenkezőjére, az intimpistáskodó, tolakodó megközelítésre legutóbb a méltán visszhang nélkül maradt Hercegnők éjszakájában láthattunk példát, amelyben Erzsébet királynő egy görbe estéjét ismerhettük meg túl közelről. Obamáék szerencsésebbek, hiszen Tanner remek arányérzékkel van megáldva: se nem magasztalja, se nem rántja a porba a főszereplőket. Még a bulvárosabb epizódok sem lógnak ki, pedig szóba kerülnek Barack füvezései és elálló fülei (!), illetve Michelle is táncra perdül.
De akkor milyen a Southside with You?
A Southside with You elsősorban cuki szerelmesfilm, amelynek hősei természetesek és esendők, és ami nem próbál többről szólni, mint egy tartalmas első randi (vagy nem randi, mert ebben állapodnak meg). A kissé tartózkodó, vitriolos és magabiztos Michelle, illetve az óvatos, de eltökélt Barack elég izgalmas személyiségek ahhoz, hogy végig fenntartsák az érdeklődésünket. Ha pedig a kettejük közti eredendő dinamizmus nem lenne elég, a film olykor komolyabb témákat is érint, amelyek némi feszültséget szítanak köztük (például a már említett érvényesülés fekete nőként-kérdés, vagy a feketék helyzete és identitása általában). Ezek az apró konfrontációk pedig anélkül lendítik újra és újra előre a filmet, hogy erőltetett vagy mondvacsinált konfliktusoknak tűnnének, ráadásul mélyebbé, gazdagabbá, általánosabb érvényűvé is teszik azt.
Így lehetséges az, hogy a Southside with You nemcsak témájában, szerkezetében és stílusában, hanem minőségében is a műfaj csúcsát jelentő Mielőtt… – filmekre emlékeztet: a hősök itt is, ott is egy napon át együtt sétálnak, rengeteget beszélnek, majd hazamennek – de tudják, hogy ez a találkozás nem lehet az utolsó, hiszen döntő hatással van mindkettőjükre. Azaz a Southside with You Obamáéktól függetlenül, a saját jogán is jó film, egy igazi retro feelgood mozi. És ki tudja: a filmipar trendjeit ismerve akár ennek a történetnek is elkészülhetnek a folytatásai kilencévente.