Kingsman_ValentineAz idén 67 éves, magát hihetetlenül jól tartó Samuel L. Jackson még mindig gőzerővel dolgozik, így nem csoda, ha filmográfiája már meghaladja a százötven szerepet. Persze ehhez szükségeltetik, hogy a fajsúlyosabb alkotások (Ponyvaregény, A sebezhetetlen, Nincs alku) mellett a másodvonalból is elvállaljon filmeket. A hazai forgalmazóknak hála most dévédén két camp-jellegű művét, A gonosz markábant és minden idők legnagyobb költségvetésű finn filmjét, a Big Game: A nagyvadat is megismerhetjük.

A gonosz markában (Chris Fisher, 2012)

Chris Fisher eddigi négy nagyjátékfilmjével nem igazán lopta be magát a nézők szívébe, hiába próbálkozott a horror (Éjvadász), a thriller (Mocsok; Rampage: The Hillside Strangler Murders) és a sci-fi (S. Darko) műfajaival, az eredmény mindig közel katasztrofális lett. A 2012-es A gonosz markában (Meeting Devil) sem változtat ezen a tendencián. A történet főhőse, John (Luke Wilson) épp elveszíti ingatlanügynöki állását, ami miatt ő és tökéletesnek tűnő családja súlyos anyagi válságba kerül. Egyszercsak bekopog az ajtaján Richie (Samuel L. Jackson), a különc, tehetős figura, akinek épp a ház előtt robban le a kocsija, ezért a férfi segítségét kéri. John nem is tétovázik, betolja a kocsit, de egy sajnálatos sérülés miatt, kórházba kellene szállítani. Az út során Richie egyre furcsábban és agresszívabban viselkedik, ráadásul John tudta nélkül hullahegyeket hagy maguk után. A rendőrség persze a példás családapát kezdi gyanúsítani, így John rosszabbnál rosszabb helyzetekbe keveredik.

Hirdetés

A gonosz markában súlyos hibákat sorakoztat fel: úgy tűnik, maga a rendező sem tudta eldönteni, ezúttal milyen műfajban akar dolgozni, így folyamatosan keverednek a horror, a thriller és a dráma elemei, de nem egymást erősítve, hanem inkább még azokat a csöppnyi lehetőségeket is megvonva egymástól. A karakterek motivációi teljesen érthetetlenek. Richie esetét még le is tudhatnánk egy karlegyintéssel kísért „egyszerűen gonosz” felkiáltással, de John teljesen érthetetlen módon megy bele a játékba, és egyik kínálkozó alkalommal sem vet véget neki, közben pedig mégis siránkozik. Egy „agyafúrt” csavarral a végén aztán megpróbálnak mindennek értelmet adni, de ezáltal csak a maradék szereplő épelméjűségét és racionális gondolkodását kérdőjelezik meg. Ezt a filmet még Samuel L. Jackson sem tudta megmenteni, legfeljebb elviselhetőbbé tenni. (Nardai Dorina)

samuel-l-jackson-meeting-evil

Big Game: A nagyvad (Jalmari Helander, 2014)

Minden idők legnagyobb költségvetésű (8,5 millió euró) finn filmjében Samuel L. Jackson az Egyesült Államok elnökét játssza, akinek gépét terroristák lövik le. A merényletet túlélve a finn vadonban landol. Ugyanekkor a 13. életévét betöltő Oscari születésnapján a hagyomány szerint a vadonban tölti az éjszakát, hogy elejtsen egy nagyvadat. A feladatától az sem tántorítja el, hogy egy szarvasnál jóval nagyobb zsákmányra talál – az amerikai elnökre. A helyzetet bonyolítja, hogy eközben más vadászok is járják az erdőt: a csapatnyi terrorista, akik A legveszélyesebb játékot újrajátszva igyekeznek puszta szórakozásból elejteni az elnököt, akinek egyetlen segítségére a gyerek szolgál.

A történet papíron Kingsman-szerű, képregényesen eltúlzott, camp szórakozást ígér, de ezt nem teljesen váltja be. Bár Big Game-nek megvannak a pillanatai, az alig 80 perces film története műfajához képest is kevés. Az önparódia-üzemmódban játszó Jackson szórakoztató, ahogy fiatal szereplőtársa, az akciófilm-egysorosokat szigorú tekintettel előadó Onni Tomilla is. Ennek ellenére a Big Game lehetne viccesebb, akciódúsabb, önreflektívebb, hogy élvezetes műfajparódiájává váljon a ’80-’90-es évek akciófilmjeinek. Valószínűleg szórakoztatóbb, ha az ember a főhőssel egykorú, és így könnyebben elnézi a történet kidolgozatlanságát. (Dancsi Ágnes)

biggame
, , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments