Kritika

Sokszínűség kívül-belül – Az élet könyve

elet konyve Mondják, hogy az emberi képzelet határtalan, ugyanakkor az agyunk befogadó képessége éppen, hogy nem az. Valahogy ez a két gondolat övezi leginkább Az élet könyvét, ezt a hihetetlen látványvilágú és kivételes humorú animációt, amely gyönyörűen mesél életről, halálról és a szerelemről. Láttunk már ilyen történetet, de soha sem így!

A film

A film kezdetén egy kisebb gyermekcsoport látogat el egy múzeumba, ahol a kedves tárlatvezető kisasszony egy különleges, titkos épületrészt mutat meg nekik. Egy végtelen hosszú és kincsekben roskadozó teremben pedig ráakadnak az élet könyvére, melyben a világ összes története megtalálható. Így kezdődik a valódi mese Maria, Manolo és Joaqin szerelmi háromszögével.

Ez a kettős cselekményszál pedig nagyon jót tesz a műnek, hiszen a gyermeki ártatlanság, kíváncsiság vagy éppen meglepődés és elégedetlenség egy részről igen bájos, más részről szavakba önti a nézői gondolatokat is. Arról nem is beszélve, hogy ügyesen nem kizökkent minket a meséből, hanem éppen, hogy még jobban beszippant, hiszen olyan helyzetet teremt, mintha valóban nekünk olvasnának fel egy kedves történetet.

book of life

A két síkon zajló eseményeken azonban még egyet csavar a filmet rendező Gutiérrez, az egész mesébe behozza a túlvilágot, ráadásul azt is dupla szinten. És bár mindettől komolyabbá válik a film, a téma ellenére is képes sokat nyújtani a kisebbeknek is. Az elfeledettek földje egy amolyan pokol-kivetülés, igaz, itt inkább az élők bűnei miatt szenvednek a lakók, hiszen kevés szomorúbb dolog van, mint elhunyt szeretteinket elfeledni. Míg egy magasabb szinten találjuk azokat, akik viszont kvázi családegyesítő lakomákat és örökös ünnepléseket tartanak, mert rájuk még emlékeznek a földön élők. E két világ ura csap össze egy fogadás keretében, miszerint melyik férfiú nyeri el végül Maria kezét.

A szerelmükért való örökös versengés mellett Manolo és Joaqin a családi és a társadalmi elvárások nehézségeit is megtapasztalja. Egyikük hős katonává cseperedik egy kisebb titokkal, míg másikuk a családi vonalat folytatván zenélési tervei ellenére is matadornak tanul. Különös azonban, hogy míg gyermekként kiegyenlített az állás Maria szívéért, ez később egyértelműen eldől Manolo irányába.

Mindezt pedig jó meseként, erkölcsi útmutató gyanánt a két férfi karaktere alapozza meg. Joaqin beképzelt, önző és soviniszta, aki a kitüntetései révén hiszi magát felsőbbrendűnek. Ezzel szemben Manolo figyelmes, érzékeny és hivatása ellenére sem képes bántani egy bikát sem. Örökös álmodozása és gitározása szimpatikussá és egyértelmű „neki-drukkolunk” szereplővé teszi őt.

book of life

A kalandos történetben Manolonak a világok között kell átverekednie magát, hogy aztán a családi szeretet és támogatás segítségével végül célt érjen. A kedves szerelmi szál mellett tehát találunk példát a fiatalság mindennapi problémáira, a közösség erejére és a jó győzelmére is, mindezt egy mélabúsabb vonallal megtoldva. A halál mesébe való illesztését azonban nagyszerűen oldja fel a film humora, mely a legjobbkor képes felrázni egy-egy helyzetet, árnyalni egy-egy szituációt, vagy egyszerűen megnevettetni minket a legváratlanabb helyzetekben. A kimondott szó mellett pedig majdnem ennyire erős az elénekelt szó is.

Bármennyire is belénk ivódtak gyermekkorunk Disney-slágerei, el kell ismerni, hogy van, amikor már meglévő dalok feldolgozása is szinte ugyanannyit tehet hozzá egy-egy jelenethez, mint egy kizárólag arra írt alkotás. Ráadásul a nézővel való játék és az önreflexió csak még ötletesebbé és szórakoztatóbbá teszi mindezt. A pop zene híres szerelmes számai üdítően egyensúlyozzák ki átlagosságukkal ezt a képileg borzasztóan gazdag pörgő kavalkádot.

Ha pedig látványvilág: nagyon különleges képességgel bír a film, mert a színek, formák és alakok hihetetlen változatossága és precizitása mellett sem érezzük túl soknak ezt a már-már művészeti alkotást, amelyet másfél órán keresztül nézünk. Itt nem arról van szó, hogy a főszereplő kalapján találunk tíz szebben megrajzolt virágot. Itt arról van szó, hogy a háttérben táncoló tömeg minden egyes alakjának kalapján gyönyörűen ki van dolgozva a hímzett virágok sora. Az igényesség valami olyan foka ez, amely valóban kiemelkedő. Mindez pedig a vibráló színek forgatagára is igaz, melyek valahogy mégis képesek a harmonikus vonalán belül maradni, noha ennek valószínűleg nagyobb oka a már említett agyi kapacitásunk végessége.

az elet konyve

Az élet könyve képileg lebilincselő, történetben kedves és kellően mesei, humorában egyedi és összességében végtelenül szórakoztató annak, akit nem riaszt el a mű harsány és eszméletlenül sokszínű világa.

A lemez

Az élet könyve gazdag kiállítású kiadványon került a hazai polcokra. Az előzeteseken és a képgalérián túl kapunk egy audiokommentárt Jorge R. Gutierrez rendezővel, egy videoklipet (No Matter Where You Are – Us the Duo), egy “zenegépet” és végül, de nem utolsósorban egy bónusz kisfilmet Chuy kalandjai címmel.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com