Utolsó előtti alkotásában, a több mint fél évtizedes munka után született A londoni férfiban Tarr Béla megelőlegezi azt a szikárságot, mely A torinói lóban teljesedik majd ki. A klasszikus Simenon-krimi metafizikai síkra terelése érdekes kísérlet, de minden bizonnyal a rendező „fekete filmjeinek” legkevésbé emlékezetes darabja – most már dévédén is.
A film
Tarr még a kétezres évek elején kezdett dolgozni Georges Simenon regényének, A londoni férfinak filmes adaptációján, de a balszerencsés körülmények és tragikus események (elsősorban a francia producer, Humbert Balsan öngyilkossága) összjátéka végül azt eredményezte, hogy csupán 2007 végére lett kész a közel két és félórás mű.
Maigret felügyelő megalkotója elsősorban csavaros krimijei kapcsán él a hazai és nemzetközi köztudatban, melyek közül a szóban forgó kötet sem kivétel. Tarr számára ellenben a cselekmény talán a leglényegtelenebb dolog egy filmben, így aki egy izgalmas bűnügyi történetet vár, igencsak csalódni fog. A londoni férfi a fények-árnyékok, tekintetek és hosszú, mély csendek filmje, a bűn és a lelkiismeret története, melyet alkotója nyíltan a metafizikai síkra igyekszik terelni, elvonatkoztatva a konkrét cselekménytől és annak társadalmi, lélektani hátterétől.
Simenon regénye és annak tengerparti helyszínei, a sötét világítótorony, a baljós móló és a mocskos, szűk utcák tökéletes alapanyagot nyújtanak a Tarrtól megszokott borús, sárban-latyakban tocsogó világképnek. A rendező következetesen folytatja a Kárhozattal bő két évtizeddel korábban elkezdett széria stílusvilágát, a fekete-fehér hosszú beállítások, a lassúság és a fény-árnyék hatások kihasználását.
Amiben tovább megy elődeinél, az a történet minimalizálása, a klasszikus narratív értelemben vett cselekmény szinte nullszintre való leredukáltsága, mely már a végső Tarr-opust, a három évvel későbbi A torinói lót előlegezi meg. A londoni férfi nagy része szándékosan idegölő: a fontos(abb) eseményeket gyakran nem látjuk, a fordulatok lassan és látszólag jelentéktelenül kerülnek vászonra, a legtöbb játékidőt pedig a mindennapi tevékenységek robotja veszi el.
A Werckmeister harmóniákhoz hasonlóan ezúttal is nemzetközi szereplőgárda állt a rendező és stábja rendelkezésére. Maloin szerepére a cseh színházi rendező, Miroslav Krobot került a képbe, feleségét pedig Tilda Swinton alakítja, akit Tarr és társalkotója/élettársa, Hranitzky Ágnes állítólag egy katalógusban talált, mit sem sejtve a zseniális brit színésznő bőséges érdemeiről. A többi szerepben „Tarr veteránok” térnek vissza: az Őszi almanach óta elengedhetetlen Derzsi János, a Sátántangó egykori Estikéje, Bók Erika, illetve Tarr állandó látványtervezője és „csaposa”, a nemrégiben elhunyt Pauer Gyula.
Összességében, A londoni férfi minden Tarr-rajongónak ajánlott darab, de aki most ismerkedik a Mester művészetével, semmiképpen se ezzel a művel kezdje azt. Az életmű előző két darabjának mélyrétegeit sajnos nem képes visszaadni, a forma gyakorta eluralkodik a tartalom felett, a nem “Tarr-avatott” nézőnek pedig rendkívül lassú és “unalmas”. Természetesen mégsem válik azért üressé, és Tarr A torinói lóval ismét bizonyítja majd, hogy van még mit mondania és van még vér a pucájában.
A lemez
A Kultúrbarlang kiadványa tökéletesen lecsupaszított, csak magyar nyelv és háromféle felirat (magyar, angol, francia) tartozik a filmhez. Még a borítóval sem vacakoltak sokat – de annak tartalmát legalább kívül-belül elolvashatjuk.
A lemezért köszönet a Kultúrbarlangnak.
Értékelés: 
A londoni férfi
fekete-fehér, francia-német-magyar-angol filmdráma, 132 perc, 2007
rendező: Tarr Béla
író: Georges Simenon
forgatókönyvíró: Krasznahorkai László, Tarr Béla
operatőr: Fred Kelemen
zene: Víg Mihály
producer: Humbert Balsan, Christoph Meyer-Wiel, Téni Gábor, Joachim von Vietinghoff
látványtervező: Rajk László
vágó: Hranitzky Ágnes
szereplő(k):
Miroslav Krobot (Maloin)
Tilda Swinton (Maloin felesége)
Derzsi János (Brown)
Szirtes Ági (Mrs. Brown)
Bók Erika (Henriette, Maloin lánya)
Pauer Gyula (Tapster)
Lénárt István (Morrison)
A megjelenés dátuma: 2012. november 19.
