Kritika

Szállj fel a csillagokba – István, a király

080101istvanakiraly_dvd.jpgÓ, hány de hány alkalom adódik, hogy felelevenítsük a kort, amikor még alig totyogtunk, vagy talán még meg se születtünk, de a Nap fényéhez már világosságért fohászkodott a Táltos, és megkoronáztak egy István nevû fickót. Veled Uram, de nélküled. A 25 éves István, a királyt kétlemezes DVD-n adták ki decemberben.

A rockopera az ezeréves helyzeten elevenít, mi pedig a rockoperán. Szörényi Levente dallama és Bródy János szövege a negyedszázad alatt klasszikussá vált, és beleégetõdött nemzeti gondolkodásunkba. Egész egyszerûen részünkké vált, így akármerre járunk, mindig van kivel megosztani az istvánakirályos élményeket. Vagy csak egy jót pogózni Koppány vezér családfakutatása közben.

Az Illés-páros királydombi õsbemutatójából és történelmi helyszíneken forgatott jelenetekbõl annak idején Koltai Gábor rendezett koncertfilmet, amely – megkapva az örök aktualitás behozhatatlan elõnyét – minden augusztus 20-án este, fõmûsoridõben kapott helyet, régebben nem volt kérdés, melyik csatornán, ma azonban már átveszi egyik-másik kertévé is.

A decemberben megjelent dupla DVD tehát a 25 éves évforduló elõtt tiszteleg. Az eredeti darab mintájára született már új szereposztás zsebkendõnyi színpadon is, de volt „felfrissített” elõadó csapat is a csíksomlyói nagyszínpadon. Volt már belõle könyv, kiállítás, legújabban pedig tévés showmûsor, újabb énekesjelöltekkel és új elõadással a premier jubileumára. DVD még nem készült. Jelen kiadás az elsõ.

A duplalemez nem kevés örömmel tölt el minket. A digitalizált vátozat jobb minõségû hangot kínál, de találunk még interjúkat is: Szörényivel, Bródyval, az eredeti drámát író Boldizsár Miklóssal, Novák Ferenc koreográfussal, Vikidál Gyulával és Koltay Gáborral. A második lemez legjobb sajátja a produkció sevillai útjának dokumentumfilmje. A produkció az 1992-es világkiállításra érkezett a spanyol városba, az 53 perces dokumentumfilm az ott aratott sikert eleveníti föl.
 
 

István, a király – 25 éves jubileumi kiadás
(2 DVD)

rendezõ: Koltay Gábor

szereplõk:
Varga Miklós
Vikidál Gyula
sára Bernadett
Berek Katalin
Juhász Jácint
Nagy Feró

Hang: magyar
Felirat: nincs
Megjelenés: 2007. december 20.
Ár: 2490 Ft

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com