Kritika

Ujjak a virtuális ravaszon – Eye in the Sky

eyeintheskyA távirányítású fegyverekkel vívott összecsapások morális kérdéseivel számos film foglalkozik, ám egyik sem vizsgálta még olyan átfogóan a kérdést, mint az Eye in the Sky. Feszes thrillerbe ágyazott háborús dráma kiváló színészekkel, egyenesen Angliából.

Terroristák és drónok: a kortárs háborúk markáns szimbólumai, a láthatatlan hadviselés és az állandó fenyegetettség legfontosabb fegyverei. A hidegháború nukleáris végítéletét a mindent látó, mindenhová elérő szuperkatonák és a magukat bárhol felrobbantó merénylők végeláthatatlannak tűnő küzdelme váltotta fel. A megfigyelés és beolvadás ellentétpárjára épülő, nyílt összecsapások helyett célzott villámakciókban kicsúcsosodó konfliktus a korábbiakkal ellentétben inkább áttételesen ábrázolható a vásznon. Az eddigi filmek vagy az ember felől közelítik meg a témát, vagy a demokratikus hatalom dilemmáira kérdeznek. Az angol Eye in the Sky már csak azért is hiánypótló alkotás, mert a két megközelítést bravúros természetességgel gyúrja egybe.

eyeinthesky1

A zakatoló háborús gépezet személyiségromboló hatásait kutató karakterdrámák (Zero Dark Thirty) alulról, a totális kontroll és az automatizált fegyverek veszélyeit tematizáló művek (Amerika Kapitány: A tél katonája) felülről mutatják a térfigyelő kamerákkal, ügynökökkel és robotrepülőkkel vívott csaták sajátosságait. Az Eye in the Sky nagy dobása: a rakétát kilövő pilótától a háborús stratégiát jóváhagyó miniszterelnökig akkurátusan végigköveti a teljes parancsnoki láncot, miközben a fegyver másik oldalán állókról sem feledkezik meg. Személyes drámákat és súlyos döntéshelyzeteket láthatunk, melyek egymásba fonódva a posztmodern háborúk kíméletlen logikáját rajzolják ki.

Néhány szélsőséges célszemély megfigyelése közben kiderül, vélhetően súlyos merényletre készülnek. Az őket követő drónnal csapás mérhető a házukra, ám a közvetlen közelben ártatlan civilek, sőt, gyerekek tartózkodnak. Az egyszerű, mégis erőteljes alaphelyzetből a határidő-dramaturgiával feszes thrillert faragnak az alkotók, miközben a megpendített erkölcsi dilemma sem veszít a súlyából. A cselekmény dinamikája a figurákból fakad, hisz az adott helyzetben jól akarnak cselekedni, csak épp vészesen ketyeg az óra. Meddig várhatnak arra, hogy járulékos veszteségek nélkül előzzenek meg vélhetően szintén civilek ellen tervezett terrortámadást, vagy egy ilyen helyzetben a cél törvényszerűen szentesíti az eszközt? A tűzparancs felelősségét egyik szereplő sem akarja vállalni, a döntés azonban elkerülhetetlen.

eyeinthesky2

Már önmagában a technológia is rendkívül izgalmas felállást eredményez, hisz a különböző rangú és beosztású szereplőink virtuálisan, az interneten vannak csak kapcsolatban egymással. A robotrepülőt kezelő amerikai személyzet, az akciót irányító angol csoport, az eseményeket egy kényelmes irodából követő, miniszterekből, tábornokból és jogászokból álló vezérkar és a terepen, a baráti afrikai országban életüket kockáztató katonák a digitális kommunikációs csatornák ellenére is távol kerülnek egymástól. Nemcsak földrajzilag és kulturálisan vannak messze, de az eseményeket is eltérő szemszögből látják és a motivációik is különbözőek. A céljuk közös, de a felmerülő morális paradoxonról egészen más szempontok alapján döntenek.

Az izgalmas thriller és az erős karakterdráma a vonatkozó katonai struktúra hatásos bemutatásával egészül ki. Az Eye in the Sky e három motívuma egymást erősítve épülnek fel, a konkrét történet mégsem működhetne az egészet mozgató univerzális erkölcsi dilemma nélkül. Feláldozható-e akár egyetlen ártatlan élet mások megmentéséért? Ősi kérdés ez és minél több tényező segítségével próbálják megválaszolni, a helyzet annál reménytelenebb. Az okos forgatókönyv mellett az elsőrangú színészgárda teljesítményének köszönhetően az elvont példázat azonnal életre kel és végig ott lüktet a konkrét események felszíne alatt. A remek Helen Mirren mellett a szomáliai Barkhad Abdi, a Trónok harcából ismerős Iain Glen és az utolsó szerepében látható Alan Rickman kimondottan emlékezetesek.

Az alkotók ugyan egyértelművé teszik, szerencsére nem rágják a néző szájába a saját álláspontjukat. Ez már csak azért is bölcs döntés, mert a morálfilozófia központi problémájáról van szó, amit filozófusok generációi próbáltak megoldani, sikertelenül. A film erejét épp az adja, hogy az alkotók, a szereplők és a nézők is kénytelenek felismerni, itt bizony nem léteznek könnyű, azonnali válaszok, nincs egyetlen helyes út. Hiába a légkondicionált szobák, a nagy monitorok és a csúcstechnika, de a jogi, politikai és katonai procedúrák sem segítenek. Bár kőbalta helyett távirányítású drónnal csapjuk le az ellenfél fejét, a lényeg ugyanaz marad. Az erkölcsi felelősség súlyát nem lehet eltávolítani vagy megosztani, ha bemocskoljuk a kezünket, annak ára van. „A háborúban az igazság az első áldozat” – olvashatjuk a főcím előtt a film mottóját. A The End felirat előtt az is kiderül, miért.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com