Magazin

Berlinale 2013: Vártam rád Gloria

GloriaGloria 58 éves, elvált nő. Ilyen karakter ritkán kap főszerepet. Ha egy film mégis idősödő, magányos nőt ábrázol, a hangnem tragikus, a hős patetikus, esetleg a férfiakat egy életre meggyűlölő harcos feminista. De Gloriára egyik sem igaz. A chilei rendező egy olyan valódi nőt állít a középpontba, aki az életben a jót ugyanolyan természetesnek veszi, mint a rosszat. Sebastian Lelionak sikerült egyszerre meghatnia és megnevettetnie a berlini közönséget.

Gloriának megvannak a maga problémái. A gyerekeinek egyre kevésbé van szükségük rá, a bajaikkal egyedül próbálnak boldogulni. A fia egyedül gondozza kisbabáját, míg terhes lánya Svédországba készül költözni ügyefogyott barátja után. Az exférje újranősült, ennek ellenére jó viszonyt ápolnak. A rendező tartózkodik attól, hogy a hősnő felmagasztalásával a férfi nemet bűnösként állítsa be. Gloriának lakása, állása van, munkába menet az autóban latin popslágereket énekel hangosan. Egyedül is eljár táncolni, egyszerűen azért, mert szereti. Egész jól elvan.

A változás akkor áll be az életébe, amikor az egyik táncolós estéből először egyéjszakás kaland, majd kapcsolat születik. Hősünk megismerkedik Rodolfóval (Sergio Hernandez egyszerre szívet melengető és szánalmat keltő alakításában), egy romantikus, régimódi úriemberrel. A frissen elvált és nemrégiben hatalmas súlyfeleslegtől megszabaduló férfiről viszont hamar kiderül, hogy képtelen elszakadni az őt folyamatosan kizsigerelő családjától, és nem az az úriember, akinek először tűnik. Egy fékevesztett buli után, hősnőnk a tengerparti homokban ébred, fél cipővel a lábán. Ilyen is előfordul.

Lelio filmjében az a nagyszerű, hogy hőse soha, egy pillanatra sem válik patetikussá. Az film Paulina Garcia egészen kivételes színészi alakítására épül, Gloriát egyszerűen csak szeretni lehet. Nem csak az intelligens, középkorú, valódi női hősöket a moziból eddig hiányoló közönség fog érte rajongani. További jó pont, hogy a rendező a pátosz mellett a szentimentalizmust is mellőzi, mégis nagyon ügyesen ragadja meg a mindenki által átélhető érzést: a vágyat a boldogságra. Az érzelmek mellett a finom humorra kihegyezett jeleneteknek is bőven jut hely: a bungee jumping, a paint ball, vagy akár egy kényelmes kanapéban elszívott füves cigi nem csak a fiatalok számára jelent kikapcsolódást.

Gloria tisztában van vele, hogy a jó gyakran együtt jár a rosszal. Ha valami kudarc éri, megrázza magát és ott folytatja ahol abbahagyta. Az élet megy tovább. Néha elég csak egy dal a boldogsághoz. A film végén mi másra is táncolhatna, mint a nevét címként viselő Umberto Tozzi örökzöld slágerre (a 70-es évekbeli olasz sztár mozgását is remekül visszaadva.)

A Gloria egy szórakoztató női film, hiszen egy valódi asszony hétköznapi életének bemutatásán keresztül, az ő mindennapi álmaival, vágyaival azonosulunk. A film érdeme, hogy bebizonyítja, ilyen karakterekről is lehet izgalmas mozit csinálni. Berlint mindenesetre lenyűgözte Gloria, a közönség a film közben is megtapsolta és hangos nevetéssel jutalmazta a poénokat. Sokan komoly esélyesnek tartják az Arany Medvére.

Simor Eszter

Egyszer egy tanárom azt írta valahol, hogy „mezei kritikus” bárkiből lehet. Az ELTE média szakán tanítják a kritikaírást, utána már csak egy kis kultúra kellene a véleményalkotáshoz. Ezek szerint a média szak elvégzése után mezei kritikusnak talán már nevezhetem magam, most egy kis kultúrát igyekszem magamra szedni. Talán egyszer leszek igazi újságíró is.

Filmek: Az abszolút kedvencek nálam a dánok. Főként Lars von Trier, Anders Thomas Jensen, Susanne Bier, Lone Scherfig, de bármi, amit a dogma mozgalom követett el, vagy amiben Mads Mikkelsen szerepel. A „legek” közül Alfred Hitchcock, Stanley Kubrick és Tarr Béla. Új kedvenc Ulrich Seidl. Mostanában az emberi lélek legmélyebb bugyraiba hatoló, metafizikai kérdéseket boncolgató filmek vagy a „háromzsebkendős” melodrámák.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com