Fesztivál Fókuszban

BIDF 2014: Magyarország Close – Besence Open

Besence OpenVan-e értelme az ország egyik legszegényebb falujában egy közpénzből épített teniszpályának? – ezt a bonyolult kérdést járja körbe Kovács Kristóf dokumentumfilm-rendező, és első pillantásra előző filmjéhez, a Malaccal teljeshez hasonlóan a nehéz körülmények között megteremtett boldogság útját ismerteti. A történet azonban ezúttal másképp alakul.

Rengeteg tévécsatorna harapott rá a besencei teniszpálya furcsa témájára néhány évvel ezelőtt, hosszabb-rövidebb riporttal mindkét nagy országos kereskedelmi csatorna bemutatta az ormánsági falu kezdeményezését. A Besence Open háttere tehát nagyjából ismert lehet: Ignácz József polgármester rengeteget pályázik, egyszer pedig betalál – történetesen egy teniszpályával. Elindul a tenisz, felpörög a falu, eközben pedig egyre jobban megismerjük a helyi viszonyokat, és egy idő után – akárcsak az életben – egyre kevésbé szól a történet a sportról.

Besence Open azon dokumentumfilmek közé tartozik, ahol a készítő teljesen háttérbe húzódik, hangját sosem halljuk. Kovács Kristóf kifejezetten kerüli az interjúhelyzeteket, csak a legvégső helyzetekben alkalmazza azt. A módszer nagy előnye, hogy ezzel nemcsak a film válik valósabbá, hanem vélhetően a helyiek is természetesebben viselkednek a „néma” kamerák előtt, noha ebben valószínűleg szerepe van a többi tévécsatornának. A direktor érdeme az is, hogy remekül keretbe foglalja az eseményeket egy újabb projekt révén létesült épület átadójával, és ezzel ügyesen érzékelteti a problémák végtelenségbe nyúló, soha meg nem oldódó láncolatát.

„Megtekintésre és elgondolkodásra mindenkinek ajánlott!”

Itt van tehát a magyar valóság a szemünk előtt. A film remekül ábrázolja a súlyos gazdasági és társadalmi válsággal küzdő régió mellett azt, hogy hogyan lesz egy elvileg általánosan jó kezdeményezésből megosztó jelenség, mennyire nem kitartóak a helyiek, milyen gyorsan belefárad az aktivista, és hogyan szít konfliktusokat a saját pillanatnyi érdekét kiszolgáló média. Számomra egyébként az utóbbi volt a legérdekesebb, ritkán látni kívülről egy riportot forgatás közben, az első sugárzás alatt, majd annak következményeit – az már csak hab a tortán, hogy mindezt egy olyan dokumentumfilmtől látjuk, amit a köztévé is vetített.

A rengeteg negatív tapasztalat élesen szembeállítja a Besence Opent a szintén az Ormánságban játszódó Malaccal teljessel: ott a böllérversenyre menő, félig cigány-félig magyar csapat el tudja érni a hétköznapokban talán nem létező (vagy csak általuk észre nem vehető) boldogságot egy közös céllal. Viszont pont ezért az aktuális film átfogóbb képet mutat be Magyarországról, még ha az lehangolóbb is.

Besence OpenMindez azért megtévesztő, mert számos elemében – különösen a zenében – hasonló eszközöket alkalmaz Kovács Kristóf mindkét alkotásában. Véleményem szerint ezzel hibát követett el, mert így bagatellizálja az általa nagyon ügyesen bemutatott problémákat. Sokkal súlyosabb lehetne (és nem lenne kevésbé szerethető) a Besence Open, ha jobban megtalálta volna a rendező a megfelelő egyensúlyt a falusi élet könnyedsége és a kőkemény nélkülözésekre kényszerítő gazdasági helyzet között. Másik gondom a filmmel a követhetetlensége volt, sajnos vélhetően a háttérbe húzódó rendezési módszer nem engedhette meg az idő haladásának pontosabb követését, emiatt kicsit lóg a levegőben az egész. Minden hibája mellett azonban sokkal több értékkel bír a Besence Open – megtekintésre és elgondolkozásra mindenkinek ajánlott!

(A Besence Open két alkalommal is vetítésre kerül a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. Előbb szeptember 25-én, csütörtökön 17:30-kor, utóbb szeptember 27-én, szombaton 12:00-kor.)

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..