virunga_3Az idei BIDF afrikai életképeket bemutató filmjei lesújtó képet festenek a kontinens állapotáról és a remény leghalványabb sugarát sem mutatják föl, miközben kegyetlenül szembesítik felelősségükkel a nyugati civilizációt a nyomor és háború eszkalálódásáért.

A kortárs migrációs válságot látva nap, mint nap szembesülünk azzal, hogy a nagyhatalmak játszmái, a helyi politikai és fegyveres erők csatározásai és a közös politikai akarat hiánya milyen mértékű rombolást vitt véghez a Közel-Keleten. Képek, riportok és tudósítások százai járják be a világhálót és a médiát az afganisztáni, iraki vagy szíriai háború és pusztítások képeivel. Mindeközben rendszeresen megfeledkezünk egy teljes kontinensről, ami hasonló, ha nem szörnyűbb állapotban van, mint a Közel-Kelet bizonyos országai.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról is, hogy erről szinte teljes egészében a gyarmatosítás, vagyis a kontinens szisztematikus kiszipolyozása tehet. Az idei BIDF afrikai helyzetképeket bemutató dokumentumfilmjei közvetve vagy közvetlenül ennek a folyamatnak az utóhatásairól tudósítottak és sokkoló képeikkel megpróbálták felébreszteni mély álomban lévő lelkiismeretünket. Négy filmen át tartó utazásunk során az újonnan megszületett Dél-Szudánból indulunk útra Hubert Sauper repülőgépén, felszállás után madártávlatból vizsgálhatjuk meg az országban és kontinensen zajló nagyhatalmi játszmákat (Barátként jövünk). Utunk a Kongói Demokratikus Köztársaságon és Zimbabwe-n keresztül vezet, ahol a természet és állatvilág elpusztításának és a diktatórikus rendszerek kiépülésének lehetünk tanúi (Virunga; Mi, demokraták). Végezetül visszatérünk kiindulási pontunkra Dél-Szudánba, ahol a landolást követően egy helyi lakos életébe nyerhetünk bepillantást (Felkelők voltunk).baratkent_jovunk_1

Hirdetés

A szekció filmjei közül Hubert Sauper Barátként jövünk című alkotása fogalmazta meg legnyersebben, hogy nem csupán azért terhel minket felelősség, mert a múltban kifosztottuk az egész kontinenst, hanem azért is, mert a gyarmatosítás és kizsákmányolás napjainkban is folytatódik. Sauper saját készítésű kisrepülőjén 2 éven keresztül utazgatott Szudánban, ahol kamerája előtt született meg a világ legfiatalabb állama Dél-Szudán. Dacára annak, hogy Sauper már filmjének kezdőmondatával egyértelműsíti filmjének üzenetét („Tudtátok, hogy a fehér ember birtokolja a Holdat?”) és a továbbiakban is kegyetlenül ostorozza az egész nyugati civilizációt, filmje mégsem lesz didaktikus.

Groteszkségükben is hátborzongató jelenetek során mutatja be, hogyan erőltetjük rá vallásunkat, kultúránkat és nyelvünket a helyi lakosokra. Sauper maró gúnnyal átitatott filmje az országban és a kontinensen dúló kollektív őrületet kívánta bemutatni, illetve Mark Twain mondását aláhúzandó („A történelem nem ismétli önmagát, de rímel”) a neokolonializmus és az USA-Kína nagyhatalmi játszma tényére hívta fel a figyelmet.

Szintén a modernkori gyarmatosítás áll az Oscar-díjra jelölt Virunga középpontjában. A Virunga Nemzeti Park a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekszik és ez ad otthont a kihalás szélén álló hegyi gorilla populációnak. Hiába nyilvánították a világörökség részének a parkot a kongói kormány koncessziót biztosított egy nyugati olajkitermelő vállalatnak, amely fúrásai jelentős részét a park területén végzi. A park vezetősége és védelmét ellátó rangerek mindent megtesznek, hogy megóvják a területet, azonban nem csupán a kormánnyal, az orvvadászokkal és az olajvállalattal, hanem a helyi paramilitáris erőkkel is fel kell venniük a harcot, akik részt követelnek maguknak az olajból.virunga_1

A Netflix finanszírozásával készült film a szekció legszebben megkomponált darabja, amely nem az ország szörnyű állapotának bemutatására helyezi a hangsúlyt, hanem a természet és az élővilág sérülékenységére és tudatos elpusztítására. Gyönyörű tájak között barangolva nyerhetünk bepillantást a világon egyedülálló hegyi gorilla rezervátum mindennapjaiba, amit látva új értelmet nyernek a darwini tanok. A film legdöbbenetesebb jelenetében szemtanúi lehetünk, ahogyan egy teljesen egészséges, rezervátumban élő, árva gorilla néhány nap alatt fokozatosan leépül és elpusztul a közelben dúló harcok miatt.

A gyarmatosítás utóhatásainak állít emléket a Zimbabweben játszódó Mi, demokraták is. Az országban egészen 1972-ig egy szűk, fehér elit uralkodott, akik a természeti kincsek kiaknázásán kívül semmit nem tettek hozzá az országhoz: az infrastruktúra, az oktatás és az egészségügy romokban hevert, óriási volt a szegregáció, amit felkelők egy csoportja megelégelt és harcot hirdetett a fehérek ellen. A lázadás vezetője Robert Mugabe volt, aki 1980-ban kivívott győzelmétől napjainkig vezeti az országot. Tanulva fehér elődeitől egy rendkívül diktatórikus rendszert épített ki, amelyben az ellenzéknek szinte semmi szerepe nem lehetett, amiről választási csalásokkal és a hadsereg rendszeres bevetésével gondoskodott. A nemzetközi közösség ezt megelégelve arra kötelezte Mugabe-t, hogy egy új, demokratikus alkotmányt hozzanak létre a legnagyobb ellenzéki párt bevonásával.mi_demokratak_1

A film az alkotmány létrehozásának folyamatán keresztül mutatja be, hogy milyen lehetetlen feladatra vállalkozik az, aki a regnáló hatalom ellenében megpróbál valamiféle változást eszközölni egy afrikai országban. Camilla Nielsson rendkívüli éleslátásról tesz tanúbizonyságot, amikor nem csupán a kormánypárt lehallgatásait, bebörtönzéseit és az alkotmány saját szájízük szerinti létrehozását mutatja be, hanem az ellenzék piszkos húzásait is. Hosszas csatározások és kölcsönös engedmények után a film végére sikerül megalkotni az új alkotmányt, amely mindkét fél tetszését elnyeri, amelyből azt a következtetést vonhatnánk le, hogy végre van ország, amelyik képes a demokratikus fejlődésre. Az utolsó néhány jelenettel azonban egyértelművé válik, hogy Mugabe-nak eszébe sincs demokratizálni országát, az óriási küzdelmek árán megalkotott alkotmány lényegében semmit sem ér.

Négy filmből álló utazásunk végével visszatérünk a kiindulási pontra Dél-Szudánba, ahol egy felkelő életébe nyerünk bepillantást. Agel gyerekkorától kezdve fegyverrel harcolt Dél-Szudán függetlenségéért, évekre emigrált, majd hazatért, mikor országa felszabadult. Jól fizető állását, házát, egzisztenciáját hagyta Ausztráliában azért, hogy segítsen felépíteni egy országot a semmiből. Agel folyamatosan járja az elmaradott területeket, ahol NGO-k képviseletében próbál élhetőbb körülményeket teremteni, a nemzeti kosárlabdacsapat tagjaként a sportdiplomáciában is részt vállal, ám erőfeszítései kudarcot vallanak.felkelok_voltunk_1

Hiába vívta ki az ország függetlenségét 2011-ben két évvel később Dél-Szudán elnöke és alelnöke egymás ellen fordultak és újabb polgárháború vette kezdetét, ezúttal azonban a keresztény dél-szudániak egymás ellen harcolnak. Agel kénytelen újra felvenni az egyenruhát és hadba állni, életével így nem csupán egy ország, hanem egész Afrika sorsát reprezentálja. Hiába tűnik úgy, hogy van kiút a nyomorból és a háborúból sem Agel, sem az újonnan megszülető Dél-Szudán, sem pedig maga a kontinens nem képes arra, hogy elfeledje szörnyű múltbéli sebeit, levetkőzze a konfliktusok fegyveres megoldásának módszerét és továbblépjen egy prosperálóbb jövő felé.

, , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments