bidf-2016A forrongó Közel-Kelet közelmúltjának két meghatározó történelmi pillanatát mutatja be a BIDF két filmje, teljesen ellentétes eszközökkel. A Visszatérés Homszba a szír polgárháború legelső helyszínének középpontjába visz el minket, másra azonban nem tér ki. A Zöld hullám pedig az iráni zöld forradalom napjait ábrázolja átfogóan animált betétekkel. Két ellentétes dokumentumfilmes módszer közel azonos témáról.

Zöld hullámból Visszatérés Homszba – a két film mintha egymásba kalauzolna. Mi lett volna Iránnal, ha elfajul a 2009-es Zöld forradalom? Az, ami Szíriával történt 2011 után?

Hirdetés

Bár a perzsa belpolitika alapján szerintem nem ez történt volna, mindenesetre a két dokumentumfilm számos párhuzamot mutat: a polgárok fellázadnak a rendszer ellen, majd hatalmas boldogsággal konstatálják, rengetegen gondolják ugyanazt. A tüntetést a központi hatalom erőszakkal leveri, az igazi sokk pedig az a tüntetők számára, hogy a békés(nek indult) demonstrálás ellenére megtámadják őket. Lássuk, milyen eltérő eszközökkel ábrázolták a két folyamatot!

Zöld hullám

Ali Samadi Ahadi dokumentumfilmje megfelelően beágyazza a 2009-es iráni választást követő eseményeket, noha túl messze nem megy vissza az időben. Mindössze néhány héttel a választás előtt folyunk be a kampány mindennapjaiba, amelyhez több szereplőt is megszólaltatnak. A békés tüntetést, majd annak erőszakos leverését élménybeszámolók formájában mesélik el. Amitől különleges a Zöld hullám, hogy egyes szereplők történetét animációs formában mutatják be, néhányan ugyanis nem merték felvállalni az arcukat az esetleges retorziók miatt.

Ez megoldás nem példa nélküli, nekem egy holland dokumentumfilm jutott eszembe, amit néhány éve a BuShón láttam. Az I Love Hooligans-ben egy homoszexuális focirajongó mesélte el saját történetét, aki társai között sohasem tudta felvállalni másságát, ráadásul a közösséghez való tartozás miatt sokszor szidta „saját fajtáját”. Ez persze teljesen más, mint amikor a központi hatalomtól féltjük az életünket, a filmes eszközben mutatkozó párhuzam azonban mindenképpen érdekes.

zold-hullam

A Zöld hullámban bemutatott események pontos értelmezéséhez szükség van Irán történelmének precízebb ismeretére. Az ország ugyanis a maga diktátorát, a saját „Asszadját” vagy „Husszeinjét” még 1979-ben elűzte, a helyét egy teokratikus rezsim vette át, aki egészen a Zöld forradalomig a nép érdekeinek mentén irányította az országot (az más kérdés, hogy a városi értelmiség és a nyugati hatalmak nem igazán örültek ennek a változásnak).

A 2009-es békés tüntetések erőszakos elfojtása kitörölhetetlen nyomot hagyott a társadalomban, amelynek hatása a mai napig érződik: Mahmud Ahmedinezsád ugyan az elcsalt választással 2013-ig hatalmon maradt, helyét aztán egy középutas kormányfő vette át. A zsarnok azonban a közelgő választásokon ismét jelezte indulási szándékát, amiről az ajatollah finoman próbálja lebeszélni. Sajnos a tágabb keretbe való beágyazás már kimaradt a Zöld hullámból, de még így is képes volt átfogó képet mutatni erről az időszakról. Különösen megrázó volt a katona beszámolója, és mindenképp a készítők érdeme, hogy sikerült megszólaltatni a másik oldalról is egy szereplőt.

Visszatérés Homszba

Szíriába 2011-ben gyűrűzött be a Tunéziából indult arab tavaszként emlegetett forradalmi hevület, ami kísértetiesen hasonló a 2009-ben Iránban zajlott társadalmi tudatállapothoz. Míg azonban a perzsa állam erőszakszerveinek sikerült elfojtania a forradalmat, addig az Szíriában egy polgárháborúvá eszkalálódott.

A Visszatérés Homszba a tüntetéssekkel kezdődik, és egészen 2013-ig követi a háborút. Alapvetően két szempontból igazán különleges az alkotás: egyrészt szinte végig a felkelés egyik központi alakját követi, aki egy helyi híresség, az ország legjobb kapusa volt. Másrészt pedig képes bemutatni az ostrom mindennapjait, olyan helyeken is jár a kamera, ahová a nemzetközi sajtó képviselői soha nem juthattak volna el.

syrians-return-old-city-homs

A dokumentumfilm túlnyomó része az ostromot mutatja be, a tüntetésekről, a felkelésről, a polgárháború első napjairól nagyon keveset mesél. Bizonyos szempontból persze az izgalmat éppen a terepen játszódó harci jelenetek adják, mégis fájóan hiányzott az egészből a kontextus, az események ismertetése.

A látvány azonban meggyőző erejű. Homszban a film végén – 2013-ban, és a háború még azóta is tart! – nem maradt senki, és a városból romokon kívül nem maradt semmi. A hollywoodi posztapokaliptikus mozik által mutatott rombolás a látottakhoz képest smafu: egy épen maradt épületet se talál a kamera. Ahogy dől össze a város, úgy omlik össze a lázadók morálja.

A Visszatérés Homszba az ostromállapot egészen mély ábrázolásban igazán egyedi. Ebben az értelemben engem a Miss Sarajevóra emlékeztet, amely a bosnyák főváros mindennapjait mutatta be azokban az időkben, amikor a szerb hadsereg zár alatt tartotta. Lényeges különbség, hogy Sarajevo túlélte a háborút – Homszot azonban elpusztította a saját hadserege. És sajnos az emberiség történelmében biztosan nem ez volt az utolsó város, amely megsemmisült.

, , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments