meseselet2Úgy éltük meg, mint egy gyerekrablást. Volt egy okos, bűbájos gyerekünk, és egy nap mintha valaki elrabolta volna tőlünk a fiunkat” – meséli szomorúan az édesapa az autista fiát bemutató Mesés élet című filmben. A Don Juanban már egy kevésbé sérült fiatalembert ismerhetünk meg, ám elhihetik, hogy az ő élete sem irigylésre méltó.

Az autizmus mindinkább terjedő gond a világon, így nem csoda, hogy a dokumentumfilm készítők is felfigyeltek rá, és két e témával foglalkozó filmmel is találkozhattunk a idei  BIDF fesztiválon. Nehéz meghatározni a különböző agyi fejlődési és működészavart okozó autizmus mibenlétét, mivel kevés ismeretünk van róla. Amit biztosan lehet tudni, hogy ez a fiúk között 4-5-ször elterjedtebb fejlődési zavar nem betegség, – ennek megfelelően orvosi értelemben nem is gyógyítható – sokkal inkább a szociális és kommunikációs készségek zavara, amely egész életen át tartó fogyatékos állapotot eredményezhet. A jó képességűek egyénileg változó támogatásra szorulnak, míg a súlyosan érintettek egész életen át való ellátást igényelnek. Az autizmusnak sok fajtája létezik, a Don Juan ennek enyhébb esetét mutatja be, míg a Mesés élet egy különleges változatával ismerteti meg a nézőket, egy-egy húszas évei elején járó fiú életébe engedve betekintést. Két külön világ ők, hiszen az autizmus nem ismer határokat, Oleg Oroszországban él az édesanyjával, míg Owen szerető szüleivel és bátyjával Amerikában.

Hirdetés

Az enyhe autista tüneteket mutató Oleg hétköznapi életet él, nehézségei a kölcsönösséget igénylő szociális interakciókban nyilvánulnak meg. Képes lenne önálló életvitelre, mi több, felvették a Novgorodi Egyetemre, hogy on-line előadásokat kövessen, – de betegségtudattal küzd, amin próbál tudatosan úrrá lenni. Pszichológushoz és logopédushoz jár, emellett tagja egy színjátszó körnek, ahol kapcsolatokat próbál építeni. A körben Don Juan szerepét alakítja, de amatőr színésztársai szerint mind külsejében, mind habitusában sokkal inkább hasonlít Oblomovra, az orosz irodalom enigmatikus alakjára, mintsem a szívtipró nőcsábászra. Oleg a lustaságot nevezi meg rossz tulajdonságaként, s valóban, erről egyből eszünkbe is jut a regény felejthetetlen jelenete, amikor Oblomov egy nap levelet kap, és egy hétig készülődik a felbontására.

meseselet

Oleggel szemben Owen az autizmus súlyos válfaját képviseli. Tünetei hároméves korában jelentkeztek, ami típusosnak számít ennél a fejlődési zavarnál. Az addig szépen fejlődő értelmes, bájos kisfiú értelmi fejlődése hirtelen visszaesett, majd leállt, és attól kezdve csak értelmetlen halandzsa nyelven tudott kommunikálni a környezetével. Jómódú szülei hatévesen hiába íratták be drága kisegítő iskolába, semmit nem fejlődött, ezért el is tanácsolták. Owent mindmáig egyetlen dolog érdekli: a Disney rajzfilmek. Kilencéves volt, mikor egy eset kapcsán váratlanul kiderült róla, hogy fejből tudja az összes Disney mese dialógusát, és ezen a különleges módon lehet vele „beszélgetni”. Owen fejében egy Disney-univerzum épült az évek során, egy igazi varázslatos világ, és ezek a végletes érzelmekkel bíró mesehősök segítettek neki eligazodni a való világban. Herkules az állhatatosságot, Maugli az állatokkal való barátság fontosságát közvetítette számára, Pinocchio pedig azt mutatta meg neki, miként kell fiúként viselkednie.

Mindkét fiú életében a családi háttér fontos szereppel bír, – ám különbözőképpen. Oleg egy rendkívül bonyolult családi konstellációban vergődik anyjával és nagyanyjával, akik gyűlölik egymást, pedig az anya szeretetért kuncsorgott anyjánál kisgyerek kora óta. Oleg anyja láthatóan a fiát sem szereti, és állandóan magas elvárásokat támaszt elé. Az egymást gyűlölő nők árnyékában nőtt fel a fiú, s bár az autizmus okai még nem tisztázottak, szerepel közöttük az a felfogás, miszerint a genetikai okok mellett az idegrendszert károsító hatásokat, az azokból eredő interakciókat is a baj okozójának tekintik. Ilyen pszichésen megbetegítő környezetben cseperedve nem csoda, hogy Oleg életproblémákkal küzd. Önálló életet kezdhetne, de képtelen elszakadni zsarnok anyjától, sírva könyörög neki a maradásért, aki pedig szinte már taszítaná magától, annyira elege van a fiából. Az anyáról való kóros fokú leválaszthatatlanság is az autizmus egyik jellemzője, s Oleg elszakadástól való félelmén láthatjuk, milyen fájdalmasan is működik ez az életben. Bár a hagyományos felfogással szemben az autizmust nem tekintik betegségnek, így elmebetegségnek (pszichózisnak) sem, a filmből mégis kiderül, hogy anyja Olegot már többször elmegyógyintézetbe küldte.

Miként a Mesés életben megéljük, Owent ezzel szemben meleg, szerető család veszi közre, akik ha nehezen is, de az évek során megbirkóztak azzal a gondolattal, hogy a fiuk élete végéig gondozásra szorul. Az élet fintora, hogy míg a brutális családi környezet képes autizmust előidézni egy kisgyerekekben, addig egy szerető család sem tudja azt korrigálni. Owen a szülei támogatásával önálló lakásba költözik, egy hasonló életviteli problémákkal küzdő fiatalok számára kialakított házba, ahol speciális segítők veszik körül. Az anyától való elszakadás itt sem volt egyszerű. A film egyik megható jelenete, amikor új otthonában Owen az első önállóan eltöltött estéjén Bambi történetét nézi a laptopján, azt a részt, amikor a vadász lelövi Bambi anyukáját, s a kis gida ottmarad egyedül a világban.

A felnőtté válás mindkét fiú számára érezhetően fontos kérdés. Mivel Oleg állandóan önkifejezési problémával küzd, tükör előtt gyakorolja a férfias viselkedést. „Férfi akarok lenni” – mondja a kamerába is. S nem történik ez másképp Owennél sem, aki kedvenc mesefigurái segítségével próbálja öntudattalanul is megkonstruálni felnőtt férfiként önmagát. Kettőjük közül Olegre kacsint rá a szerencse, megkedveli őt egy lány a színjátszó körben, aki azt mondja neki: „úgy szeretlek, ahogy vagy”. Owen hiába barátkozik az új otthonában fölötte lakó lánnyal, Emily elhagyja őt, s szívünk mélyén tudjuk, hogy az ő párkapcsolati esélyei elenyészőek a csak enyhe autizmussal küzdő Olegéhoz képest. Ennek ellenére Owent kiegyensúlyozottnak láthatjuk, aki örülni tud a független életnek.

meseselet

Ahogy különbözik a két, külön világban élő fiú élete, úgy különböznek egymástól a róluk készített filmek is. A Don Juan laza szerkezeti váz köré épülő mesélés, időnként felesleges, a történet menetébe alig illeszthető epizódokkal megterhelve. Az anya és a nagymama végletekig elmérgesedett viszonyát teátrális jelenetekbe sűrítetten jeleníti meg, mely epizódok érthetővé teszik ugyan a két nő gyűlöleten alapuló kapcsolatát, ám a túljátszásuk miatt ez nehezen átélhető. A dokumentumfilm emellett számos felesleges szócséplés, üres locsogás végighallgatására kárhoztatja a nézőt, mely üresjáratok feszesebb vágással kiküszöbölhetők lettek volna.

A Mesés élet ezzel szemben egy tudatos, gyerekkori videofelvételeket is beépítő, szakszerűen felépített történet, amely valóban átélhetővé teszi egy bűbájos, értelmes hároméves kisfiú totális leépülésének családi tragédiáját. A szülőkkel és a testvérrel készített interjúk lényegre törőek, ugyanakkor lehetőséget adnak a teljes érzelmi azonosulásra is. Figyelemreméltó megoldásai a filmnek azok, az Owen élettörténetének egyes fázisait áthidaló, a tartalomhoz is stílszerűen illeszkedő animációs rajzbetétek, amelyek a filmen végigvonulva, egyfajta folytonosságot kölcsönöznek a fiú életének.

A két történet lehetőséget ad arra, hogy mélyebben belelássunk ebbe a titokzatos agyi működészavart okozó orvosi jelenségbe. Ettől nem leszünk boldogabbak. Sőt. De legalább némileg képet kapunk arról, milyen érzés lehet korlátolt értelmi és/vagy érzelmi-szociális képességek birtokában egy félelmetesen szorongató érzés útvesztőjében bolyongani egy életen át. Emellett a két fiú, Oleg és Owen életén végigtekintve elgondolkodhatunk azon is, vajon mit is jelent az értelmes élet?

, ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments