Értékelés: 7/10 Így értékelünk mi »


freeheldA Freeheld szerelmi drámának indul, de félúton úgy dönt, hogy inkább melegjogi film szeretne lenni.

A Freeheld arról híresült el, hogy a Megmaradt Alice-nek után Julianne Moore újra betegségben leépülő nőt alakít benne. Kiegészítő körülmény, hogy a Freeheld főszereplője leszbikus – Moore ilyen figurát is játszott már A gyerekek jól vannak című vígjátékban. Az új film mégsem a két említett keresztezése, hiszen váratlan irányt vesz: a nyomozónő öröklési kálváriája felülkerekedik a betegségen és a személyes tragédián.

Bár a Freeheld folyamatosan arra utalgat, hogy a középpontba állított ügy emberileg mennyire fontos, valójában filmként is beleesik abba a csapdába, amit a mellékszereplői felállítanak. A Freeheld ugyanis szerelmi történetnek indul: egymásba szeret az egyszerre vagány és félénk autószerelő, Stacy és a jóval idősebb, szigorú szabályok szerint élő rendőrnyomozó, Laurel. Az idillnek végzetes fordulat vet véget: kiderül, hogy Laurel rákos. Mivel túlélési esélyei nagyon alacsonyak, végrendeletében szeretné élettársára hagyni a nyugdíját – ezt azonban a konzervatív megyei vezetés nem akarja engedélyezni, hiszen a két nő nem házas.

Hirdetés

DSC_2139.NEF

A film innentől a hagyománytisztelő, bürokrata (és részben homofób) városvezetés és az emberiesség szószólói közötti küzdelmet ábrázolja, azaz harcos melegjogi filmmé alakul. Ezzel viszont a hangsúlyai igencsak eltolódnak a beígért párkapcsolati és/vagy rákos drámához képest. Stacy és Laurel esetét ugyanis felkarolja egy melegjogi aktivista (Steve Carrel hatalmas iróniával rajzolja meg a groteszk, vígjátéki melegfigurát), aki kettejük szerelmét és jogi kálváriáját bevallottan a melegházasság propagálására használja fel. A Freeheld azzal követ el hibát, hogy – bár jelzi, hogy a helyzet milyen visszás – nem tesz ez ellen: aláveti magát a propagandának. Ez önmagában még nem lenne baj, hiszen egy melegjogi filmnek is megvan a létjogosultsága – csak ezzel elvész a film sokkal egyedibb rétege, a párkapcsolat klisémentes, érzékeny bemutatása.

freeheldPedig ez lenne a Freeheld igazán megkapó és maradandó oldala. Ellen Page és Julianne Moore alázatos színészi játéka, a két nő kapcsolatának részletgazdag ábrázolása viszont alulmarad a jogi hercehurca hosszadalmas bemutatásával szemben. Az „ügy” miatt típusfigurák (Laurel társai a rendőrségen; a városi tanács tagjai; az aktivista) és kiszámítható fordulatok uralkodnak el a filmen, a főszereplők különlegessége teljesen háttérbe szorul. Ez pedig kisebbíti a betegség tragédiáját is. Hiába várjuk, hogy végre visszatérjen a valóban emberi oldal, az intimitás, a film első felének finom közvetlensége csak nyomokban bukkan fel. Néhány gesztussal ugyan megpróbálják átérezhetővé tenni Laurel elkerülhetetlen halálának igazi jelentőségét – például mikor Stacy a nézővel együtt ráébred, miért is fontos ez az egész öröklés –, de ezek kicsit későn érkeznek. Igaz, a fesztiválvetítésen így is sokakat meghatott a film.

A Freeheldben tehát diadalmaskodik az egyenlőség, de egyenetlenségek árán. Az áramvonalasított igaz történet végén élettársként Stacy ugyanolyan jogokat élvez, mint egy heteroszexuális házastárs. Csak közben kis híján elvész a lényeg, ami pedig az egész jogi kérdést eldöntötte: hogy ez a két ember mennyire szerette egymást.

, , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments