Zsigmond Emőke és Nagy Zsolt a Játszótársak című filmbenKedden indul útjára a 11. BuSho, vagyis a Budapest Short Filmfesztivál. Ebben a cikkben a magyar versenyfilmeket vizsgáltuk meg tüzetesebben. Jó hír, hogy közepesen erős, egyenletes minőség látható, sajnálatos azonban, hogy nincsen kiemelten jó darab, legfeljebb olyanok, amelyek csak bizonyos szempontból erősek.

Örvendetes ugyanakkor, hogy továbbra is jelen vannak kisfilmjeink a nagyobb filmfesztiválokon. Az idei fesztiválon bemutatottak közül a Ricsi Szarajevó versenyprogramjában, a Levél Istenhez Cannes Short Corner szekciójában járt, A győztes című sportfilmet pedig a minap vetítették a kisfilmes Oscarnak is nevezett Odensei Nemzetközi Filmfesztivál versenyfilmjei között. A másik örömteli hír, hogy az elmúlt évek alatt fejlődtek az egyéb képzési helyeken készült diplomafilmek is, ma már nem érezni akkora különbséget a Színművészeti és mondjuk a Budapesti Kommunikációs Főiskolán dédelgetett tervek eredményei között.

Hirdetés

Már csak műfaji okok miatt is hasonló felépítésű az idei kis játékfilmek nagy többsége, ugyanakkor ezt vehetjük akár a biztos recepthez való ragaszkodásnak is: vegyél egy alapkonfliktust, hozzá néhány, többnyire fiatal színészt, vezesd fel néhány snittel, add meg a dramaturgiai ívét a történetnek, és ha jó kezű az operatőr, ha eléggé jól érzed az alapkonfliktust, ha jól tudod belevezetni a színészeket, akkor nagyjából gond nem lehet. Hörcher Gábor Ricsi és Visky Ábel Játszótársak című filmje is ilyen receptet követ: az első amatőr színészekkel, amolyan tipikus vidéki, faluról elvágyódó történetet mutat meg sötéten ábrázolva, az utóbbi ismert arcokkal (Nagy Zsolt, Nagy Ervin, Trokán Nóra és a Halálra táncoltatott lány szereplője, Zsigmond Emőke) ad elő egy egyébként erős alapsztorit, ahol egy párkapcsolatban nyer több és egyre durvább értelmet a „játék” kifejezés. A filmet persze nagyon viszi a tapasztalt színészi játék, a magyar versenyfilmek egyik legjobb darabjáról van szó. Hasonló struktúrát követ Hermán Árpád Ól című alkotása is, annyi különbséggel, hogy két idősebb férfi szereplő játszik. És noha nem állíthatom bizton, de valószínűleg kihívás egy fiatal rendezvények idős színészeket instruálni, és ez becsülendő Herman munkájában. Noha hagy kérdőjeleket maga után, kétségkívül erős alkotás.

35

Egyéni megközelítési módot használ, már-már kísérleti jellegű Barcsai Bálint 35, Kemény Eszter Parafrázis és Bán Attila A paradicsom című rövidfilmje. A legelső inkább csak egy geg egy magyar űrhajósról, aki holdra szállás után képtelen kitűzni a zászlót, miközben megy a himnusz. A Parafrázis egy rendezőnő képekkel aláfestett monológja egy igencsak frusztrált férfilélek tapasztalataival a nőről. A képeken híres férfi festők híres nőalakjai jelennek meg, majd a végén egy csavar is van, ezek pedig mind újabb értelmezési lehetőséget adnak a nézőnek. Hiába jól átgondolt, szép alkotás, sosem lesz az a közönségkedvenc típus. A Paradicsomban egy idős belvárosi házaspár gondozza egyetlen paradicsompalántáját, bár a belső udvarba sosem süt a nap. A film értelmezési lehetőségeire annak angol címe világít rá: Paradise, ami ugyan paradicsomot jelent, de nem a megehetőt. És amikor a filmek közepén történik valami a palántával, a jóvá nem tehető bűn gondolata is a bibliai Paradicsomba visz minket. Bán Attila ötletei mindig eredetiek, ezt korábbi, Szufla című filmje is igazolja, ami a Filmtekercs négy évvel ezelőtti kisfilmpályázatán második helyet ért el.

Jelen írás végére három olyan alkotás maradt, ami sehova sem sorolható. Badits Ákos Boglárka című filmje klasszikus mesei elemekkel dolgozik, néhol még animál is. A legkisebb, legesetlenebb, kripli vitéz indul kiszabadítani a szépséges Boglárkát (ismét Trokán Nóra – a legújabb szépségideál), azonban kérdéses számomra, mennyire érdekli ez a műfaj a mai magyar kisfilmkedvelőket. Svéd-magyar koprodukcióban készült ugyan, de jelentősen eltér az eddigiektől Henry Moore Selder A living soul című, sci-fi műfajhoz közelálló alkotása, amiben egy kutatólaboratórium tárolt agy (+szem+fülek – kicsit bizarr a látvány) gondolatait halljuk, amint a szabadságra vágyik. A film krimi szálai a hűvösen dark skandináv stílust hozzák, benne a ragyogó operatőri és vágó teljesítménnyel.

A leginkább talán Kovács Gábor Attila Tünete éri meg a megtekintést. Idősödő, egyedülálló, napi pozitív mantráit tükör előtt elmormoló nő (Börcsök Enikő) veszi észre egy napon, hogy nem látja a tükörképét. Sokáig keresi az okot, amíg egy férfiban (Gálffi László) megtalálja. Mindeközben remek színészi alakításokat, jól megformált karaktereket (többek között Für Anikó vagy Rajhona Ádám), nagyon jól megkomponált beállításokat, erős rendezői kezet látunk. A film szürrealitása annyira jó, hogy néha már felnevetünk. A filmet a tavaly októberi Magyar Filmhéten már lehetett látni.

A cikk elkészültéért köszönet a rendezőknek, akik rendelkezésünkre bocsátották filmjüket. A kisfilmek vetítési időpontja a fesztivál weboldalán olvasható. Megjegyzendő még, hogy A győztes és a Levél Istenhez című alkotásokról korábban már önálló cikkekben értekeztünk, ezért jelen cikkünkben nem tértünk ki rájuk!

, , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments