essaiedemourirjeune2A BuSho harmadik napján társadalomtudatos drámákra, illetve apa-gyermek konfliktusokra lettünk figyelmesek. A program az Arab Tavasz közelmúltjától egy disztópikus jövőig kínált gondolatokat.

Eva Daoud: A Spring Has Passed By (2015)

Eva Daoud 7 perces rövidfilmje egy férfi visszaemlékezésének indirekt története egy háború sújtotta országról, egy család tragédiájáról. A lassan pásztázó kamera úgy tárja a külső és belső pusztítást szemünk elé, hogy egyetlen szót sem ad főhőse szájába, sőt, a napi rutin biztonságot adó közegéből sem mozdítja ki. Bár A Spring Has Passed By cím erre utal, egyértelműen csak a programfüzetből derül ki, hogy az Arab Tavasz után vagyunk  – lehetnénk bárhol, lehetne ez bármilyen véráztatta föld története. Daoud lassan rajzolja fel a veszteséget, ami lassú hömpölygésével a néző torkát is el kezdi szorítani – kár, hogy az utolsó jelenet arcba tolt direktsége beárnyékolja az addig szépen felépített eleganciát. (Molnár Kata Orsolya)

Hirdetés

Olof Spaak: Beginning of the End (2015)

A svéd Olof Spaak is elkapta a kisfilmkészítők első számú gyermekbetegségét: nagyjátékfilmet akart készíteni fél órában. A Beginning of the End apokaliptikus történetében négy ember ragad egy liftben egy világot sújtó járvány idején. Ahogy egyre kisebb a remény a szabadulásra, hőseink egyre mélyebbre merülnek az önigazolást célzó beszélgetésben. Egy pusztuló világban – ahogy azt már Az ember gyermeke is bebizonyította – a legfőbb kérdés az emberiség életben maradása, így nem meglepő, hogy a történet középpontjában a gyerek probléma áll. Egy gyermekét a járványban elvesztő színésznő, a terhes takarítónő, a gyermekre és családra vágyó férfi, és a barátnője, aki abortuszra ítélte közös gyermeküket, más-más megközelítéssel állnak a kérdéshez, melyet a kialakult helyzet egészen új megvilágításba helyez. Ugye, milyen érdekes? Sajnos a rendező a játékidő rövidsége miatt képtelen kiaknázni a sztoriban rejlő lehetőségeket, annál is inkább, hiszen ahelyett, hogy a kamaradrámára fókuszálna, az akcióval bajlódik – így lesz végül csak egy kihagyott ziccer a Beginning of the End. (Molnár Kata Orsolya)

beginningoftheend

Jenna Hasse: En Août (2014)

Milyen hat éves kislányként szembesülni, hogy a szüleid egyszer csak elválnak? Ha ügyesek voltak és a csapkodás, hangos veszekedések hangjától megkíméltek téged, talán nem érted, mi történik, miért pakol apu dobozokat a kocsiba és miért megy hirtelen el. Még egy utolsó kocsikázás – ennyi marad nektek együtt a nyárból, mielőtt anyu felébred. Jenna Hasse rövidfilmje emberi, mégis távolságtartóan szolid. A képek drámája és nem a szavaké – egy mondat, amely sok más BuSho versenyfilmre is igaz. Az En Août azonban pont ezért nem emelkedik ki az egyébként színvonalas fesztivál felhozatalból: bár Hasse képei erősek és az üzenet tökéletesen átjön szavak nélkül is, a rövidfilm olyan, mint egy múlandó impresszió – a menetközben arcunkat mosó augusztusi hegyi szellő, miközben a gyönyörű svájci tájon kocsikázunk apa ölében ülve. Bár a pillanat a kislány memóriájába valószínűleg végleg beleég, mint utolsó közös emlék, mielőtt apu elment, a néző emlékezetébe nem fog a film. (Dobi Ferenc)

Morgan Simon: Essaie de Mourir Jeune (2014)

A BuSho visszatérő motívuma volt idén az apákkal való szembenézés, álljon apa és gyerek között az öregedés (Ha’Bikur), a szülők elhidegülése (En Août) vagy a politika (The Maltese Fighter). Morgan Simon filmjében egyszerűbb a képlet: mi van, ha a fater egész egyszerűen egy seggfej? Vincent ma 25 éves, az estét pedig apjával kell töltenie egy idegen kisvárosban, miután Hervé miatt le kell szállniuk az utolsó buszról, hogy az út szélén végezze el nagydolgát. Az apa azonban megnyugtatja a szülinapost: fiatal még az este, majd elmulatják valahogy az időt. Ám a kalandos éjszaka egyre rosszabbra fordul Vincent számára, hála konfliktuskereső és önző apjának. Az Essaie de Mourir Jeune az idei felhozatal egyik legerősebb drámai rövidje, hús-vér karakterekkel, nagyszerű színészi játékkal, és mindenféle szájbarágósság elkerülésével. Morgan Simon remekül használja ki a húszperces játékidőt: nem akar túl sokat belesűríteni, mégis rendkívül sokat sikerül elmondania. (Dobi Ferenc)

essaiedemourirjeune

Giorgio Bonecchi Borgazzi: L’a Bici (2014)

Giorgio Bonecchi Borgazzi filmjében, a L’a Biciben azt feszegeti, vajon megőrizhető-e az emberség a kemény időkben is? Hőse, a hivatalnok, jobb híján biciklivel jár be dolgozni a válság idején szellemvárossá vált üzleti negyedbe. Amikor a kerékpár vacakol, egy hajléktalan siet a férfi segítségére – de vajon milyen szándékkal? A L’a Bici ügyesen oldja meg, hogy mindössze pár percben úgy vázolja fel az alaphelyzetet, hogy nem hagy űröket – később azonban már nő a hiányérzetünk, amikor a remekül előkészített terepet nem tudja cselekménnyel megtölteni. Hőse passzív, mintha ő is – s vele mi is – csak külső szemlélője lenne az eseményeknek, melyek végül egy könnyen megjósolható végkifejletben csúcso… laposodik el. (Molnár Kata Orsolya)

labici

Teymour Ghaderi: Mikhoard Bar Bam Khane (2014)

Az iráni filmművészetben mindig is középpontban volt a gyerek motívuma, azért is, mert a cenzúrát elkerülendő, a rendszerkritikus művek a gyerektörténetek álcáit öltötték fel. Az úgynevezett childquest filmek, mint a Hol a barátom háza? vagy a Bashu, a kis idegen rendszerint gyerekszereplők szemén át mutatták be az ország égető problémáit. Teymour Ghaderi rövidfilmje is ezt a tradíciót követi: a háromperces etűdben egy kisfiút látunk, amint alvó anyját próbálja védeni a viharban beázó tetőn beszökött csapadéktól. Csattanó nincs (a padlón, tálakban, poharakban és a fiú kezében landoló esőcseppeket leszámítva), a képi világ pedig rendkívül szerény, ami párhuzamban áll az ábrázolt közeg szegényességével. Ghaderi már-már amatőrfilmje üzenete és tartalmi érettsége miatt lesz mégis professzionális. Megrendítően egyszerű, egyszerűen megrendítő. (Dobi Ferenc)

mikhoard
, , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments