Solo Rex (Francois Bierry)A fesztivál negyedik napján bukkant fel a francia Solo Rex, amely végül az Arany BuShót is elnyerte. Napi kisjátékfilmes beszámolónk következik.

Francois Bierry: Solo Rex (2014)

Mintha egy Jancsó film képsorait néznénk (jó, kicsit több vágással): ballag egy kemény-dacos arcú férfi az úton, maga mellett vezeti a lovát, rajta láncfűrész. Haja a szemébe lóg, bámul ki alóla, nézi egykedvűen az előtte eltekerő tandemes zenekart. Aztán azért formálódik valamiféle történet is. Két férfi sodródik egymás mellé a helyi csehóban: a balhés törzstag, (a már bemutatott) Erik és Kevin, a helyi biciklis zenekar fiatal karmestere. Mintha mindketten más bolygóról jöttek volna: Erik hallgatagon cipeli magával a láncfűrészét, látszólag kevés köze van az emberi kapcsolatokhoz; Kevin képtelen megszólítani a lányt, aki tetszik neki, vagyis ő sem kimondottan barátkozós típus. Habár azt gondolnánk, a két nem-tudásból semmi jó nem sülhet ki, a film vége mégis sajátságos happy end. Ebben pedig nagy szerepe van annak, hogy Kevin szerelmének tetszik Erik lova. (Maksai Kinga)

Hirdetés

Martina Plura: Da nicht für / Not at all (2014)

A rövidfilmek legnagyobb és gyakran elkövetett hibája az, ha a forma sajátosságait figyelmen kívül hagyva játékfilmi hosszúságot megkövetelő témákat, cselekményt vagy struktúrát alkalmaznak. Ugyanezt a hibát véti Martina Plura filmje is, hiszen a konfliktusos apa-fiú kapcsolat kétszemélyes drámájába egy harmadik, kívülálló kamaszszereplőt is berángat. Az ellentétek feloldásának kívülről érkező eszköze (főleg a karakterek típusjellegéből fakadóan) akár szimbolikusan is értelmezhető lenne, a harmadik fél bemutatása azonban teljesen fölösleges, zsákutcába irányítja a cselekményt, ráadásul a két központi szereplő kapcsolatának kellő kidolgozásától veszi el a játékidőt. A megoldásban így a kamasz fiú tettei döntőek, de semmit nem értettünk meg az alapvető konfliktusból, a viszonyokból és a karakterek jelleméből, ráadásul a moralizáló, tanulság levonására késztető zárás a film még meglévő komolyságát is tönkreteszi. (Fazekas Balázs)

Henry Moore Selder: En levande själ / A Living Soul (2014)

Kétségtelenül az idei Busho egyik legjobb filmje a svéd-magyar A Living Soul, amely témájában az Ex Machina inverze is lehetne: itt nem egy mesterséges intelligencia szingularitássá fejlődése következik be, hanem az emberi elme őstudatba való visszasüllyedésének regressziója. Ez a költői, egzisztencialista kérdéseket okosan felvető, bravúros trükkökkel kivitelezett alkotás olyan sokrétű, olyan sok sejtést, gondolatot, érzelmet és indulatot kelt az emberben, hogy önmagában megérdemelne egy egész blokkot, hogy aztán a maradék fél órában a nézők sötétben ülve emésszék magukban a látottakat. Az abszurd vizuális ötletekkel, álom- és fantáziajelenetekkel, a fizikai létezés alapélményeit ébresztő absztrakt képekkel tarkított filmszövet a humán tudatba tett időtlen utazás a maga teremtői nagyszerűségével és elnyelő, űrfekete retteneteivel. A test, amely valahol csak lerázandó, elhagyható teher, a tökéletesség akadálya, máshol a beteljesült élet, a szabadság záloga.

Végül is mi lenne, ha csak egy hordozótartályban lebegő agy és gerincvelő volnál? (Fazekas Balázs)

Alessandro Palazzi: Gas Station (2014)

Ez a tízperces olasz rövidfilm az immár Magyarország számára is égető kérdésként jelentkező menekültüggyel foglalkozik, de míg mi itthon csak most kezdünk szembesülni a problémával, az olaszoknak már évtizedes tapasztalataik vannak a főleg Afrikából érkező bevándorlókkal. Talán ezért is érdemes nyitott szemmel és nyitott szívvel fogadni a filmben is leképeződő tapasztalatokat. De főleg azért, mert a Gas Station emberségessége és humora fájó élethelyzeteket, kisiklott, stagnáló sorsokat és mély tragédiákat rejt. A szkeccsfilmszerűen felépülő alkotás az éjszakai benzinkúton dolgozó Jamal és Rashid – akik tényleg az országban borravalóért tengődő, itt ragadt bevándorlók – komikus, csattanóra kihegyezett epizódjait dolgozza fel az olasz autósokkal, miközben szokásaikba, álmaikba és múltjukba is betekintést nyerünk. A kulturális, társadalmi és gazdasági különbségekből fakadó történetek sora érezhetően a végtelenségig folytatódhatna, a röpke bepillantás melankóliájára pedig a humor az egyetlen gyógyír. (Fazekas Balázs)

gasstation

Alessandro Palazzi: Gas Station

Michael Binz: Herman the German (2015)

Herman a németek pontos, megtervezett és monoton életét éli, a férfinél azonban egy nap egy ritka betegséget diagnosztizálnak, aminek eredményeképp megszűnik a félelemérzete. Ez nem is lenne akkora gond, ha nem olyan munkakörben dolgozna, ahol emberek életéért felel: főhősünk egy bombaszakértő. Michael Binz filmje nem véletlen nyerte el az idei BuSho legjobb komédiájának járó díját: az Amélie és a Wes Anderson filmek elbeszélő technikáit, vizuális stílusát, valamint humorát is idéző alkotás szerethető különcfigurát szerepeltet, úszkál a kreativitásban és szórakoztatóan abszurd. Akárcsak az idei versenyprogramban szintén díjazott 90 Grad Nord, a Circuit, valamint a két éve CineFesten vetített Az utolsó határ – a Herman the German is a német precizitás karikatúrája, egy kényelmi pozíciójából kizökkentett férfi nevetséges próbálkozásaival az egyensúly visszaállítására. Ámbár – Az utolsó határ kivételével – mindegyik kisjátékfilm élethalál kérdéssé teszi főhősünk győzedelmeskedését, a végkimenetel minden esetben pozitív: ahogy a történelem is többször bizonyította, a németek a legnehezebb helyzetből is fel tudnak állni, újra meg újra. (Dobi Ferenc)

Bernhard Wenger: Mit besten Grüßen (2014)

A fiatal pincérnőnek tetszik egy férfi, de nem mer lépni. Idősebb és talán tapasztaltabb kolléganője a segítségére siet. Azt tanácsolja, hogy az épp a kávézóval szemközt parkoló pasi kocsiját zúzza meg egy kicsit, és hagyja ott a telefonszámát egy bocsánatkérő üzenettel. Így a férfi kénytelen lesz felhívni. Ez hát a haditerv, amit vonakodva bár, de követ a szerelmes lány. Esernyőjével alig látható ütést mér az autóra, becsúsztatja az ablaktörlő alá a levelet, majd gyorsan elsétál. Ám ekkor valami egészen váratlan történik. Bár egy poénra épül a film, valami mégis kívánkozott volna még a végére. (Maksai Kinga)

Herman the German

Michael Binz: Herman the German

Lei Lei: Recycled (2014)

Nem vagyok túlzottan oda a kísérleti filmekért, és ennek a kínai filmnek a hatására sem lettem rajongó. A 6 perces mű Pekingben készült fotókat sorakoztat fel — egymás számára ismeretlen emberek kerülnek egy montázsba. Van családi összejövetel, portré a város nevezetességei előtt, fürdőzés — csupa olyasmi, ami megtalálható bármelyik család albumában. Mégis, mivel kontextusukból kiragadottak, önkényesen felsorakoztatottak, azt a nyomasztó érzést keltik, hogy életek peregnek le a szemünk előtt. És még ha ez és a rettenetes sebességgel vibráló képek önmagukban nem nyugtalanítanának eléggé, ott a hangaláfestés, amitől végképp úgy érzed, szívesen kimennél kicsit a büfébe… (Maksai Kinga)

, , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments