Ingrid Bergman Cannes 2015Túl vagyunk a nagy izgalmon: kiderült, milyen filmek versenyeznek Cannes-ban. Vessünk rájuk egy pillantást!

Mint általában, az előzsűri az áprilisi sajtótájékoztatóra — minden bizonnyal az izgalmakat fokozandó — még nem állította össze a versenyben lévő filmek teljes listáját. Így tizenhét filmet már ismerünk, várunk, közte egy magyart is, de plusz két-három-négy csatlakozhat még hozzájuk.

A Fesztivál nyitófilmje a már emlegetett Standing Stall (Tête haute), melyet Emmanuelle Bercot jegyez, akinek a Catherine Deneuve főszereplésével készült a Betti-Mobilt (2009) is köszönhetjük. A programban több másik francia film is látható lesz.

Hirdetés

A tavalyival ellenben, ahol Godard révén jelen volt az idősebb francia filmes generáció, az idei fesztiválon a fiatalabb korosztály kap nagyobb teret. Az 1952-es születésű Jacques Audiard képviseli az idősebbeket, a többiek legalább tizenöt-húsz évvel fiatalabbak. A sajtótájékoztatón egy felszólaló hiányolta Arnaud Desplechin-t (Összeveszésem története…, Ha te nem lennél, Karácsonyi történet), amire az volt a válasz, hogy ő már sok filmet hozott a fesztiválra, most előnyben részesülnek a fiatalok.

Szintén a sajtótájékoztatón érdeklődött a BBC tudósítója, hogy kevés brit filmet küldtek-e be, mert csak egy van versenyben – tavaly ott volt Ken Loach és Mike Leigh is. Nem ezzel vigasztalták, de tény, hogy angol nyelvű több lesz: egy norvég rendező és a három olasz egyike, Matteo Garrone is angolul forgatott, illetve talán a görög Yórgos Lanthimos is. A kanadai Denis Villeneuve, az amerikai Todd Haynes és Gus Van Sant is visszatér. A versenyszekcióban két kínai és egy japán filmes képviseli a Távol-Keletet, míg az Un certain regard-ban koreai és indiai alkotások is lesznek.

A versenyfilmeket csak röviden mutatjuk be nagy számuk és a kevés róluk fellelhető információ miatt, viszont a legtöbb rendező korábbi alkotásairól olvashattok kritikákat.

1. Jacques Audiard: Dheepan (ideiglenes cím)

Miről szól a film? Egy Srí Lanka-i tamil harcos Franciaországba szökik és Párizs külvárosában kezd házmesterként dolgozni.

Miért vagyunk rá kíváncsiak? A történet és a rendező miatt, bár az eddigi tapasztalatok alapján az erőszakos jelenetek miatt nem könnyű filmjeit (nyitott szemmel-füllel) nézni.

Jacques Audiard: Csont és rozsda

Jacques Audiard: Csont és rozsda

Mit érdemes tudni Jacques Audiard-ról? Francia rendező és forgatókönyvíró. Édesapja, Michel Audiard is forgatókönyvíró volt. Fia, bár el akart távolodni a filmes világtól, ugyanígy kezdte karrierét, és máig maga írja filmjei forgatókönyvét. Legismertebbek az Egy próféta (2009) és a Rozsda és csont (2012), melyek számos díjat nyertek.

2. Stéphane Brizé: A Simple Man / La Loi du marché

Miről szól a film? Az ötvenes éveiben járó Thierry hosszú munkanélküliség után végre állást talál: egy boltban lesz biztonsági őr. A munkatársait kell megfigyelnie, ami miatt morális kétségek közé kerül. Vincent Lindon főszereplésével.

Miért vagyunk rá kíváncsiak? A történet miatt.

Mit érdemes tudni Stéphane Brizéről? A tévés és a színházi világból érkezett. 1993-tól filmeket is készít. A legismertebbek: Tétova tangó (2005), Mese a szerelemről (2009).

3. Valérie Donzelli: Marguerite et Julien / Marguerite and Julien

Miről szól a film? Egy 17. századi, drámai eseményt dolgoz föl, Tourlaville urának két gyerekét, Marguerite és Julien de Ravalet-t házasságtörés és incesztus vádjával kivégzik.

Valerie Donzelli: Marguerite et Julien

Valerie Donzelli: Marguerite et Julien (Forrás: avoir-alire.com)

Miért vagyunk rá kíváncsiak? A forgatókönyvet eredetileg Francois Truffaut-nak írta Jean Gruault (aki a Jules és Jim (1962)-et is!) 1971-ben, ő viszont nem készített belőle filmet.

Mit érdemes tudni Valérie Donzelliről? Magyarországon ismert filmje a Szemünk fénye, melyben Jérémie Elkaïmmal együtt játsszák a főszereplő párt, ehhez közösen írták a forgatókönyvet saját beteg kisgyerekük történetéből.

4. Matteo Garrone: Il racconto dei racconti / The Tale of Tales

Miről szól a film? Angol nyelvű olasz film, mely egy 17. századi olasz mesegyűjteményen alapul.

Miért vagyunk rá kíváncsiak? Mint Maïwenn filmjében, ebben is játszik Vincent Cassel, érdekes lesz látni, hogy a két arca mennyiben fog különbözni. Bővebben itt.
És mert Alexandre Desplat írta a zenéjét, aki számos Wes Andreson-filmnek is.

Matteo Garrone: The Tale of Tales

Matteo Garrone: The Tale of Tales

Mit érdemes tudni Matteo Garronéről? Magának írja a forgatókönyveit. Ismert filmjei: L’Imbalsamatore (2002), Primo amore (2004), Gomorra (2008), a legutóbbi, a Reality 2012-ben megkapta a zsűri nagydíját Cannes-ban.

5. Todd Haynes: Carol

Miről szól a film? Két nő szerelmének története az 50-es évek New Yorkjában. Patricia Highsmith azonos c. (de The Price of the Salt címen is ismert) regényének adaptációja.

Todd Haynes Carol

Miért vagyunk rá kíváncsiak? A történet miatt.

Mit érdemes tudni Todd Haynes-ről? Amerikai független filmes, híresek a zenészekről szóló filmjei, mint a Superstar (1987), a Bálványrock – Velvet Goldmine (1998) vagy az I’m Not There – Bob Dylan életei (2007), valamint ismert még a Távol a mennyországtól (2002) c. romantikus drámája és minisorozata, a Mildred Pierce (2011).

6. Hou Hsiao Hsien: Nie Yinniang / The Assassin

Miről szól a film? Egyszerre történelmi, bűnügyi és szerzői film harcművészettel a Tang dinasztia korabeli Kínában. Tajvani támogatással.

Miért vagyunk rá kíváncsiak? 6-7 éve nem készített filmet.

Mit érdemes tudni Hou Hsiao Hsien-ről? Az egyik legismertebb tajvani-kínai rendező. Tajvanban tanult, 1980 óta készít filmeket. Leghíresebbek: Mambó az ezredfordulón (2001), Café Lumière (2003).

7. Jia Zhang-Ke: Shan He Gu Ren / Mountains May Depart

Miről szól a film? Három részből áll, egy a 90-es években, egy napjainkban és egy 2025-ben játszódik.

Jia-Zhangke

Jia Zhangke

Miért vagyunk rá kíváncsiak? Nagyon keveset lehetett eddig megtudni róla, nehéz mit mondani.

Mit érdemes tudni Jia Zhang-kéről? Kínai filmrendező,aki a 90-es évek elejétől aktív. Benne volt a tavalyi fesztivál zsűrijében. Híres filmje a Still Life, mely egy elöntött faluba visszatérő emberekről szól, akik mentik a menthetőt és elbúcsúznak egykori otthonuktól. Előző filmje, A bűn érintése /Touch of Sin/ (2013) egy gyilkosság és megtorlás sötét története, a legjobb forgatókönyv díját nyerte Cannes-ban.

8. Kore-Eda Hirokazu: Umimachi Diary / Our Little Sister

Miről szól a film? Három húszas éveikben járó lányhoz az apa halála után odaköltözik a féltestvérük. Képregényadaptáció.

Miért vagyunk rá kíváncsiak? A történet miatt.

Mit érdemes tudni Kore-Eda Hirokazuról? Az előző rendezőhöz hasonlóan a japán rendező-forgatókönyvíró is a 90-es években indult. Egy filmje már szerepelt a cannes-i versenyszekcióban, a Like Father, Like Son (2013).

9. Justin Kurzel: Macbeth

Miről szól a film? A történetet nem kell bemutatni, de a főszereplőket igen: Macbethet Michael Fassbender, Lady Macbethet Marion Cotillard játssza.

justin_kurzel_macbethMiért vagyunk rá kíváncsiak? A színészek és az adaptáció miatt.

Mit érdemes tudni Justin Kurzelről? Ausztrál rendező, A snowtowni gyilkosságok (2011) c. filmről ismert.

10. Yórgos Lanthimos: The Lobster

Miről szól a film? Disztópia. Az egyedülálló embereknek 45 napon belül társat kell találniuk, vagy állattá változtatják őket és eleresztik az erdőben. Főszerepben Léa Seydoux, Rachel Weisz és Colin Farrell.

Miért vagyunk rá kíváncsiak? Mert az előzsűri szerint nem lehet mindent érteni benne, mégis nagyon érdekes… De a színészek miatt is.

Mit érdemes tudni Yorgos Lanthimosról? Görög rendező. Korábbi filmjei: Kinetta (2005), Dogtooth (2009), Alpok (2011). A magyarhangyás vetítésekről ismerős Attenberg (2010) c. filmben játszott is.

11. Maïwenn: Mon roi

Miről szól a film? Bonyolult, éveken át tartó szerelmi történet egy párról és a gyerekükről.

Maiwenn: Polisse (2011)

Maiwenn: Polisse (2011)

Miért vagyunk rá kíváncsiak? Vincent Cassel is játszik benne, valamint érdekes lenne látni színésznőként azt az Emmanuelle Bercot-t, akinek az új filmje (Tete haute/Standing Stall) nyitja meg a fesztivált. A rendező húga, Isild Le Besco is szerepel a filmben.

Mit érdemes tudni Maiwennről? Francia színésznő és rendező, gyerekszínészként indult. A keresztnevét használja művésznévként. Több filmet tud már a háta mögött: Bocsássatok meg (2006), Színésznők bálja (2009), Polisse (2011) – ez utóbbi a zsűri díját kapta Cannes-ban.

12. Nanni Moretti: Mia madre

Miről szól a film? Margherita (Margherita Buy) rendező, aki egy híres és elviselhetetlen olasz származású amerikai színésszel (John Turturro) forgat. A film gondjait tetézik a családiak: a rendező édesanyja kórházban van, a lánya kamaszodik. Az öccse, mint mindig, feddhetetlennek tűnik. Kérdés, hogy Marguerita meg tud-e birkózni a helyzettel?

Miért vagyunk rá kíváncsiak? Mert ha nem lenne nagyon jó, még akkor sem tud nagyon rossz lenni.

Mit érdemes tudni Nanni Morettiről? A humor soha nem kerüli el. Sok filmet készített – sokszor maga is játszik bennük –, többet Cannes-ba is meghívtak. A Kedves naplómat (1991) és A fiú szobáját (2003) díjazták is, de a legutóbbi, a Van pápánk! (Habemus Papam) (2011) is versenyzett a fesztiválon.

13. Nemes László: Saul fia

Miről szól a film? A Saul fia a II. világháború végén, egy koncentrációs tábor utolsó napjaiban játszódik. A holttestek összegyűjtésével és elégetésével megbízott Saul (Röhrig Géza) kisfia holttestét véli fölismerni az egyik halottban. Elhatározza, hogy tisztességesen eltemeti, így megpróbál rabbit keresni a táborban. Bővebben a filmről itt.

Miért vagyunk rá kíváncsiak? MAGYAR FILM VERSENYEZ CANNES-BAN!

nemesjeleslaszlo

Nemes László

Mit érdemes tudni Nemes Lászlóról? Több sikeres rövidfilmet készített már: (Türelem, The Counterpart, Az úr elköszön). A Saul fia az egyetlen magyar film és az egyetlen első film a versenyprogramban. A rendező korábban, illetve máshol a Nemes Jeles vezetéknevet használja. Jeles András rendező fia.

14. Paolo Sorrentino: Youth

Miről szól a film? A címmel ellentétben nem a fiatalságról, hanem idősebbekről szól: a filmrendező Mickről, aki utolsó nagy forgatókönyvén dolgozik és barátjáról, a zeneszerző Fredről. Együtt nyaralnak az Alpok lábánál, érdeklődéssel figyelik gyerekeik életét. Míg Mick nagyon igyekszik befejezni a munkáját, Fred nem tesz semmit, hogy életművét összegezze. Ám úgy tűnik, valaki titokban azon fáradozik, hogy láthassa még őt vezényelni.

Oscar-2014-Paolo-Sorrentino-Toni-Servillo

Oscar 2014: Paolo Sorrentino

Miért vagyunk rá kíváncsiak? Mert előző filmjei is nagyon jók.

Mit kell tudni Sorrentinóról? Nápolyi születésű olasz rendező. Kiváló filmjei az Il Divo és A nagy szépség.

15. Joachim Trier: Louder Than Bombs

Miről szól a film? Családi dráma, a családtagok saját szemszögeiből. Angol nyelven.

Miért vagyunk rá kíváncsiak? Egy újabb film Isabelle Huppert-rel! De nagyon keveset tudni a történetről…

Mit érdemes tudni Joachim Trierről? Norvég rendező, 2011-ben második rövidfilmjét, az Oslo, augusztus-t az Un certain regard szekcióban vetítették. A tavalyi fesztiválon a Cinéfondation (rövidfilmes) zsűrijének tagja volt.

16. Gus Van Sant: The Sea of Trees

Miről szól a film? Egy amerikai (Matthew McConaughey), aki öngyilkos szeretne lenni, összebarátkozik egy japánnal (Ken Watanabe), aki eltévedt a Fuji melletti erdőben. Még egy kicsi itt.

Gus Van Sant: The Sea of Trees

Gus Van Sant: The Sea of Trees (Forrás: hitfix.com)

Miért vagyunk rá kíváncsiak? A rendező miatt.

Mit érdemes tudni Gus Van Santról? Amerikai függetlenfilmes. Otthonom, Idaho (1991), Good Will Hunting (1997), Paranoid Park (2007) – ez utóbbit az akkori fesztiválon díjazták Cannes-ban, akárcsak az iskolai lövöldözésről szóló Elefántot (2003), amelyet mindenkinek látnia kellene, aki iskolába jár vagy bármilyen közösséghez tartozik. A Milk c. életrajzi drámáját, mely Harvey Milkről, a 70-es évekbeli, melegjogokért küzdő politikusról szól, Oscar-díjra jelölték. Ezt követte A nyugtalanság kora és az Ígéret földje

17. Denis Villeneuve: Sicario

Miről szól a film? Az Egyesült Államok és Mexikó határvidékét nemzetközi drogcsempészek uralják. Egy naiv FBI-ügynök (Emily Blunt), miután a csempészek rejtekhelyén rengeteg halottra bukkan, önként jelentkezik a kormány által szervezett akcióba, melyben meg akarták buktatni az egyik kartell főnökét. Így bekerül ebbe a szörnyű világba. Kanadai rendező amerikai filmje.

Miért vagyunk rá kíváncsiak? Az előző filmjei igen sikeresek voltak.

Denis Villeneuve: Fogságban (Prisoners)

Denis Villeneuve: Fogságban (Prisoners)

Mit érdemes tudni Denis Villeneuve-ről? Álljon itt két utóbbi filmjéről kritika: Fogságban és Felperzselt föld.

 

Un Certain Regard

Ahogy a versenyfilmek listája, még az Un certain regard szekció filmjeinek listája sem teljes. Egyelőre tizennégy darabot számlál, de legalább kettőt és legfeljebb négyet hozzáad még a válogatóbizottság. Az idei szekció elnöke a plakáton látható Isabella Rossellini lesz, Ingrid Bergmann lánya.

isabella rossellini

Isabella Rossellini

Az előzővel ellentétben nem betűrendben, hanem nemzetiségek szerint vesszük sorra az alkotásokat.

Magyar film egyelőre nem szerepel a kategóriában. Szomszédaink közül van egy horvát, Dalibor Matanic Zvizdan / The High Sun című filmje a délszláv háború előtti, alatti és mai Horvátországról. Két román új film is szerepel, Radu Montean Un etaj mai jos / One Floor Below, valamint a Comoara / The Threasure, Corneliu Porumboiutól, akinek előző alkotását, az Amikor Bukarestre leszáll az éj, avagy Metabolizmus címűt vetítették az idei Titanicon.

 

Porumboiu: Amikor Bukarestre száll az éj

Bogdan Dumitrache és Diana Avrămuţ az Amikor Bukarestre száll az éj, avagy Metabolizmus című filmben

A franciák természetesen itt is jelen vannak, látható lesz Laurent Larivière első filmje, a Je suis un soldat / I am a Soldier, valamint Alice Winocourtól a Maryland. Európában maradva lesz egy izlandi film, Grímur Hákonarsontól a Hrútar / Rams, ami egy testvérpárról szól, akik birkát tartanak.

Ida Panahandeh iráni rendezőnő első filmjét is itt mutatják be, a Nahidot.

A filmek közel harmada távol-keleti. Van köztük két koreai, Shin Suwon Madonnája és Oh Seung-Uk Mu-roe-han / The Shameless c. filmje. Lesz két indiai alkotás az új indai iskolából — mely se nem bollywoodi, se nem bengáli, ahogy a sajtótájékoztatón fogalmaztak — Neeraj Ghaywan Masaan / Fly Away Solo c. első filmje és Gurvinder Singh Chauthi koot / The Fourth Direction c. alkotása. Emellett egy japán film, Kiyoshi Kurosawa (nem rokona Akirának) Kishibe no tabi / Journey to the Shore-ja.
A tengeren túlról jön Roberto Minervini a The Other Side-dal, az Egyesült Államok droggal, alkohollal teli, másik történelméről, amit nem ismerhetünk. Ugyanerről a kontinensről érkezik David Pablos mexikói rendező Las Elegidas / The Chosen Ones c. filmje.

Versenyen kívül

Woody Allen: Irrational Man
Nem kell bemutatni. Bár a mostani filmjei nem mindig sikerülnek jól, nagy kedvvel várjuk az újabbakat.

Pete Docter és Ronaldo Del Carmen: Inside Out

George Miller: Mad Max : Fury Road

Az előzetesről itt olvashattok.

Mark Osborne: The Little Prince
Az előzetesről itt olvashattok.

Éjféli vetítések

Hong Won-Chan: O piseu /Office
Első film egy koreai rendezőtől.

Asif Kapadia: Amy
Dokumentumfilm Amy Whinehouse életéről.

Különleges vetítések

Samuel Benchetrit: Asphalte
Francia rendező-színész új filmje saját önéletrajzi regényéből, Isabelle Huppert-rel. Egy lakótelepi házban mindig elromlik a lift, ennek köszönhetően sok lakó találkozik össze.

Souleymane Cissé: Oka
A híres mali rendező visszatér Cannes-ba. Fényesség (Yeelen) c. filmje 1987-ben a zsűri nagydíját kapta Cannes-ban.

Elad Keidan: Hayored lema’ala
Az izraeli rendező első filmje. A Himnusz c. rövidfilmjét (2008) díjazta a Cinéfondation.

Natalie Portman: Sipur al ahava ve choshech / A Tale of Love and Darkness
Az amerikai színésznő első filmje.

Barbet Schroeder: Amnesia
Film Ibizáról.

Pavle Vukovic: Panama
Első film.

Ezenkívül megrendezik még a rövidfilmek versenyét is. Ezek között nincs magyar alkotás. A szekció elnöke Abdherramane Sissako lesz, a Timbuktu rendezője.

Abderrahmane Sissako: TimbuktuAbderrahmane Sissako: Timbuktu

Abderrahmane Sissako: Timbuktu

A Filmtekercs a helyszínről tudósít az idei fesztiválról is. Eddigi és későbbi cikkeink itt olvashatóak.

, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments