Kritika

Csillogó nosztalgiázás – Café Society

woody allen café society

woody allen café societyWoody Allen új filmje nyitotta meg a Cannes-i Fesztivált május 11-én este. Szerelmi háromszög, karriertörténet a 30-as évek Hollywoodjában és New Yorkjában, a Café Society szellemes és keserédes  nosztalgiázás Woody-módra.

A huszonéves Bobby Dorfman (Jesse Eisenberg) nem bír már szegény családjával élni, nem akar apjával együtt ékszerészként dolgozni. Elhatározza, hogy szerencsét próbál Hollywoodban, ahol nagybátyja Phil Stern (Steve Carrell) sikeres producerként dolgozik. Phil szárnyai alá veszi Bobbyt, kisebb munkákat ad neki, fogadásokra hívja és bemutatja környezetének. A csillogó hollywoodi filmes világ Phil unokaöccseként könnyen befogadja a fiút. Phil a titkárnőjét, Vonnie-t (Kristen Stewart) is megbízza, hogy foglalkozzon Bobbyval. A fiú rögtön bele is szeret a csinos és életvidám lányba, akinek viszont van valakije.

A 20. század eleji nagyvilági élet nem először jelenik meg Woody Allennél. Az Éjfélkor Párizsban a Café Societyhez hasonlóan egy letűnt világ sármját idézi meg az 1920-as években a Montmartre-on élő emigráns amerikai művészekkel – tegyük hozzá, klisésen. Valami vonzza ebben a világban a rendezőt, és láthatólag a látványossága.

Ez a film is azt mutatja, hogy Woody Allen tud történetet mesélni, kellemes, vicces, szomorkás, ismerős történeteket, viszont a körítés, azaz a helyszínek, korok, a díszlet és a környezet bizony mesterkélt, művi hatást keltenek. Allennek ez az első digitális filmje, ami a képi világon szembeötlő „nyomokat” hagy. A mélységélesség néhol szembeötlően kicsi, máshol meglepően mély, a színeket is felerősítették természetellenes módon, összességében tipikus példája a zavaróan kidolgozott látványvilágnak.

woody allen cafesociety

A szokásos témák ezúttal is jelen vannak: a szexuális frusztráció, a bonyolult kapcsolatok, New York, a jazz szeretete, a New York-i zsidó család, a filmkészítés. A humor forrása sokszor a helyzetkomikum, máskor a véletlenek játéka nevettet meg. Az összhatás pedig messze nem ér fel a korábbi filmekkel, az Annie Hall-lal vagy a Zelig izgalmasságával és szellemességével, viszont egyszer jó érzés megnézni. Egyedül a színészek üdítőek: Kristen Stewart telitalálat, határozott és friss karaktere nagyszerűen ellenpontozza az Eisenberg játszotta romlatlan, naiv, odaadó, ám esetlen figurát. A kis New York-i zsidó fiú, aki elmegy nagybátyjához szerencsét próbálni Hollywoodba, és sikeres lesz, talán Woody Allen is lehetne, aki ha legjobb tudomásom szerint nem is egy nagybácsi segítségével, de szintén forgatókönyvíróként kezdte a pályafutását.

A Café Society végkicsengése egy öreg rendező melankóliája is: a szerelem vagy legalább a szerelem emléke nem múlik el, de az egykori szerelmesek túl nagy árat fizetnének a beteljesedéséért. Mindkettőjüknek valami olyasmi jutott, amire a kezdetektől vágytak, meg is tudták fogalmazni, viszont mégis marad az életükben valami űr. Sikerült, bizony sikerült, mégsem tökéletes. Akárcsak a film.

woody allen cafe society 3

Szatmári Zsófi

Szatmári Zsófia francia főszakot és film minort végzett az ELTE-n, majd francia irodalom mesterszakot a Sorbonne-on. A kortárs francia és amerikai költészet és a film kapcsolatáról ír disszertációt. Specializácója a szerzői film, érdekli pedig a film és az irodalom viszonya, a filmek kapcsán felmerülő nyelvi és fordítási kérdések. szatmarizsofi@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com