, , + 8 címke

Értékelés: 8/10 Így értékelünk mi »


thx-1138Feketébe öltözött, fémarcú robotrendőrök vigyázzák a labirintus kamerákkal megfigyelt folyosóit, miközben a falakról szenvtelen szentképek szónokolnak optimistán süket szavakat érzések nélküli robotolók kopasz, fehér alakjainak. Önmagába záródó, végtelen börtön. Van belőle menekvés? Lucas pesszimista világképe, a THX 1138 a Cinefest Versenyen kívül: Kitekintő szekciójában szerepel.

Miről ismernénk George Lucast, a rendezőt, ha nem a Star Warsról? Persze, emlékszünk talán az American Graffiti rock and rollal felfuttatott coming-of-age mozijára is, de a Lucas nevet lényegében mindenki a Csillagok háborújához köti. Pedig volt ott még egy másik film is a ’70-es évek első felében, ami legalább akkora figyelmet érdemelne, mint a Birodalom és a lázadók közötti archetipikus csatározások űroperája. És ez is egy sci-fi, igaz, sokkal pesszimistább és sokkal kevésbé nézőbarát, mint a franchise, mégis lehet úgy tekinteni rá, mint a későbbi filmek ideológiai eredőjére. Igen, a THX 1138-ról van szó.

Hirdetés

Mondom ezt annak ellenére, hogy a két film, mármint a THX 1138 és a Star Wars nem is különbözhetne jobban egymástól: olyan ez, mintha két, a világról és a filmezésről homlokegyenest mást gondoló rendezőt próbálnánk összehasonlítani, olyan rendezőket, akik a valóságban talán szóba sem állnának egymással. Mégis van valami, ami kibékíti a végletes ellentéteket, ez pedig a nagybetűs Filmnek, a képiségnek és a képekben mesélésnek való adózás. Ilyen szempontból Lucas is hasonló utat jár be, mint Peter Jackson, csak máshonnan indul. Jackson a filmes utalások és műfajok látványos, parodisztikus-ironikus kevercsétől jut el a gyűrűk vizuális orgiájáig, míg Lucas a történetet minimálisra redukáló, a ritmusra fókuszáló és a szétesés határán egyensúlyozó kvázi-abszolút filmtől érkezik meg egy messzi-messzi galaxisba.

thx-1138-2

Filmes tanulmányai és pályája kezdetén ugyanis Lucas is – ahogy Új-Hollywood más rendező fenegyerekei – nagyra értékelte az európai művészfilm klasszikusait, de a filmnyelvvel kísérletezőbb avantgárd irányzatokkal is megismerkedett. Nagy hatással volt rá Arthur Lipsett 21-87 című munkája, amely közvetlenül ihlette saját kísérleti rövidfilmjeit, köztük egy Electronic Labirinth: THX 1138 4EB címűt is, amelyben egy fehér ruhás, homlokán számot viselő férfi próbál megszökni egy szigorúan ellenőrzött és megfigyelt, földalatti létesítményből. Lucas később ezt az ötletet bővítette játékfilmmé, elkészítve a THX 1138-at, amely inspirációt adó példaképeihez hasonlóan a forma, a kép és a hang játékára összpontosít.

Lucas célja a rövidfilmes előképpel és a játékfilmmel is ugyanaz volt. Olyan „tiszta filmet” szeretett volna forgatni, amely elsődlegesen a filmi jellemzőivel kommunikál – a mozgással, a ritmussal, a vágással, a fénnyel, a képhez kapcsolt hangsávval, a térrel és az idővel. Az avantgárdból eredő hitvallása szerint a filmet a kép és a montázs emeli az igazi film szintjére, ez pedig azzal jár, hogy a történetnek másodlagos szerepet utal.

Így nem csoda, hogy a Walter Murch-csal együtt jegyzett forgatókönyv csak pengevékony sztorit vázol fel. Nem hagyja el azt teljesen, hisz Lucas mégiscsak történetet akar elmesélni, de a lehető leginkább elvékonyítja, hogy minél nagyobb szerep jusson a filmes hatásnak. Minden „dramaturgiai” megfontolás ennek köszönhető, így lényegében inadekvát számon kérni rajta a nézőpróbáló monológokat vagy a tartalmi szegénységet.

Az öntudatra ébredés- és szökéstörténet futurisztikus falanszterközege, a technika irányította racionalitás társadalma tökéletesen alkalmas az emberi kapcsolatok elhidegülésének, az identitás széttöredezettségének a bemutatására, egyben a narratív kohézió megszüntetésére. A különálló epizódok szinte stációk, amelyeket a monitorok lehatárolt zizegése, a geometrikus terek horizontális és vertikális végtelenjei, a szélre komponált, torzított képek és a mindettől külön életet élő hangmontázs választ el egymástól. Magán hordja, persze, az 1984, a 2001 és a Metropolis jegyeit, sőt talán még az Alphaville-ét és a 451 Fahrenheitét is, a konzisztensen megalkotott audiovizuál disztópia mégis az övé; nélküle egy Logan futása, egy Gattaca vagy egy Equilibrium sem lenne ugyanolyan.

A THX kódjelű főszereplő ebben az automatizált, szekvenciális, szétszabdalt-összekuszált világban létezik, így végeredményben a szintén automatikusan, ösztönszerűen beinduló menekülő reakció az egyetlen megmaradó lehetősége. Nem hős ő, egyszerű túlélő, és mint ilyen, csak alkalmazkodni képes. Nem ő tudja öntudatra ébreszteni magát, nem ő tud segíteni másoknak, és nem ő az, aki érti, mi történik körülötte – már ha érti is ezt bárki a burjánzó gondolattöredékek végtelenjében. Ami túlél benne, az a leredukált, állatias életösztön, így amikor már másra lenne szükség, nem marad semmi, csak a kiüresedettség és a közelítő sötét.

thx-1138-3

A végkicsengés marad pesszimista, a THX 1138 csak a szökésig tart, tovább nem, de már ez a befejezettség is kiábrándító a szabadság kérdését illetően. Lucas felvázolta a jövőt, csakhogy innen lehetetlen továbblépni. Mi az, ami lelkesít? Hogyan lehet a bénultság érzését reménnyel és optimizmussal megtörni? Vagy egyáltalán, mikor ébreszt rá valami fontosra egy film? Akkor, ha pesszimizmusával diszkomfortérzést kelt, megkockáztatva a befogadó elutasítását, vagy ha optimizmusával elégedett tétlenségbe kényszerít? A Star Wars elárulja, a fenti kérdésekre milyen választ gondolt helyesnek George Lucas.

, , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments