Értékelés: 8/10 Így értékelünk mi »


harom_szin_pirosAz élet csak most kezdődik! – sugallja a Három szín: Piros befejezése. A film méltó lezárása a Három szín-trilógiának és Krzysztof Kieslowski életművének is – a vég melankóliája nélkül.

A Három szín-trilógia készítésekor Kieslowski bejelentette, hogy visszavonul a filmezéstől, így a trilógiát – ezen belül is kiemelten a harmadik részt – joggal tarthatjuk az életmű tudatos lezárásának. A filmek elkészülte után két évvel, 1996-ban a rendező meghalt egy operáció során, így valóban a Piros lett az utolsó filmje (bár az elkészült forgatókönyveiből később forgattak filmeket).

A Piros összegző jellegű film, de sokkal több a tételek monoton kipipálgatásánál. Persze szükségszerűen megjelennek a látványos összekötőelemek a trilógia előző két részével – Kieslowski viszont arra is ügyel, hogy ezek a kapcsolatok kellően tartalmasak, sőt, a jövőbe mutatóak legyenek. A Piros ugyanis egyszerre a lezárás filmje és egy új kezdet ígérete is; ez már a zárójelenet előtt is érezhető. A három film egyik közös motívuma ugyanis egy hajlott hátú öregasszony, aki nagy nehézségek árán igyekszik bedobni egy üveget a szelektív hulladékgyűjtőbe. Míg az első két film főszereplője a távolból figyeli a jelenetet, a Piros Valentine-je odamegy és segít a néninek. Az obligát zárókép tehát – amely összegyűjti mindhárom rész főszereplőit, egyben egy új kapcsolat születését lebegteti – csak aláhúzza, hogy van folytatása a három történetnek, a főhősök jó-rossz életéből van továbblépési lehetőség. A korábbi két film is az új élet kapujában ér véget, mégis a Piros megoldása a leglátványosabb – talán azért, mert felvonultatja a korábbi filmek szereplőit, idecitálva az ő fordulatos életútjukat is.

Hirdetés

harom_szin_piros_2Hogy melyik a trilógia „legjobb” darabja, azon lehetne vitatkozni, de hogy a Piros a leginkább szívet melengető, az biztos – ehhez hozzásegít a piros szín is, mely természetesen a szerelem, de tágabb értelemben az érzelmek, szenvedélyek színe a filmben. A melegség elsősorban a főszereplőnek köszönhető: Valentine (Iréne Jacob) karaktere megingathatatlanul nyitott és pozitív, így még a megkeseredett, cinikus öreg bíró (Jean-Louis Trintignant) szívét is felolvasztja. Ez az attitűd látványosan szemben áll a Kék Julie-jával vagy a Fehér Kareljével – Julie érzelemmentessége vagy Karel problematikus érzelmei után Valentine optimizmusa, érzelmessége igazi felüdülés. Íme, egy újabb hármasság, amely ráhúzható a trilógiára. Azzal, hogy Valentine a zárófilmben jelenik meg, ismét a pozitív végkicsengést erősíti a rendező.

harom_szin_piros_3Valentine karakterére azért is van szükség, mert a trilógia szimbolikája szerint a Piros a testvériség filmje: a filmek közül ez az egyetlen, amely az eredendően pozitív eszmét valóban pozitív kontextusban mutatja be (a szabadság-gyász és az egyenlőség-bosszú problematikusságáról már volt szó). A testvériség érzése látványosan és gyönyörűen ragyogja át a pesszimizmust, változtatja meg a szereplők életét – ilyen szempontból a Piros a legkevésbé talányos film a három közül, hiszen a fiatal modell és a nyugdíjas bíró nem szokványos kapcsolata gond nélkül megfeleltethető ennek az eszmének. Másfelől viszont találunk rejtélyt itt is bőven: van ugyanis egy mellékszál, amely sokáig teljesen érthetetlenül kanyarog a főszereplők sztorija körül. Játék az idősíkokkal, vagy a történelem ismétli meg önmagát? A kép tisztulása nagyon izgalmas, a sztori kifutása pedig kellemesen megnyugtató: Kieslowski minden szálat elvarr, de arra biztat, hogy fejtsük fel őket. A Piros az a fajta film, amely sokáig velünk marad – rajta keresztül pedig szívesen emlékszünk vissza az egész Három szín-trilógiára is.

, , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments