zsidotemetoA miskolci CineFest számos filmkészítő workshopnak is otthont ad évek óta. Az Észak-Magyarországi Regionális Filmalap – Miskolc Alapítvány a tavalyi évhez hasonlóan idén is meghirdetett egy dokumentumfilmes workshopot Otthonunk Miskolc címmel, melynek keretében az egyetemen idén végző antropológus hallgatók vizsgafilmjeit láthattuk.

Egy lokális szintű, dokumentumfilmes program

Hirdetés

A miskolci CineFest „kétarcúságát” jól mutatja, hogy egyfelől elismert nemzetközi filmfesztiválként olyan sztárokat lát díszvendégként, mint Juliette Binoche, másfelől viszont erős lokálpatriotizmus jellemzi, ahol teret enged a Miskolc és környéke múltját feltáró filmalkotásoknak. Ennek egyik jellegzetes tényezője a város számára nagy fontossággal bíró Otthonunk Miskolc program. A több éve jól működő projekt tovább erősíti a már kialakult kapcsolatot a CineFest és a Miskolci Egyetem között, hiszen a Kulturális Antropológiai Intézet vizuális szakirányának hallgatói rendre bemutathatják dokumentumfilmjeiket a nagyközönségnek a Művészetek Házában. A program idén folytatta a Miskolcon és környékén élő vallási, nemzetiségi és etnikai közösségek hagyományainak és mindennapjainak feltárását. Míg tavaly a görög, szlovák és bolgár népcsoport volt napirenden, idén lengyel, zsidó és roma tematikájú filmek kerültek a vászonra.

A vetítést követő beszélgetés során R. Nagy József a hallgatók témavezető tanáraként beszélt arról, hogy a programjuk célja támogatni az esélyegyenlőséget, erősíteni a tolerancia érzését, ezzel is csökkentve a városban nagyon is megtapasztalható társadalmi feszültséget. A tanszék dokumentumfilmjeivel a nemzetiségi és etnikai közösségek egyre inkább elhalványuló hagyományait örökíti meg, illetve adja át a felnövekvő generációk számára. A filmkészítő műhely tagjaként Nagy Lilla, a romákról készített alkotás egyik rendezője elmondta, hogy egyetemi tanulmányaik alatt elsajátítják a filmkészítés valamennyi fázisát (operatőri munka, interjúkészítés, vágás). A filmjeiket általában párosan, vagy teljesen önállóan készítik, és az interjúalanyaikat is ők kutatják fel.

 

Miskolci romákról, egyetemista szemmel

A végzős hallgatók idén négy dokumentumfilmmel vettek részt a CineFest fesztiválon. Nagy Lilla és Takács Bence a roma tematikáról Huszonötezer címmel egy háromszereplős, három részből álló, de külön-külön is egészet alkotó filmmel jelentkezett. Azért adták ezt a címet filmcsokruknak, mert ennyire tehető a roma lakosság száma a városban. Filmjük első része Mc Mártinez rapénekest mutatta be, akinek felvett nevében az Mc Miskolc városát jelképezi, míg a Mártinez nevet kedvenc énekesétől kölcsönözte. Az amúgy szakácsnak tanuló roma fiú komoly tehetségnek tűnik a rappelés terén, miközben ő szabadidős hobbi-tevékenységen túl keservesen megélt önkifejezési formaként is tekint művészetére. Szinte valamennyi dalszövege a nehezen megélt romalétről szól. „Kívül talán boldognak látszom, de belül össze van törve a szívem” – mondja a kamerába, és fiatalságához képest rezignált arcát elnézve érezzük, hogy a hétköznapjait valóban így is éli meg.

A szerzőpáros filmjének következő részében is a romalét buktatóiról szólaltat meg egy helyi cigánytelepen élő férfit. Ő azért érezheti szerencsésnek magát, mert etnikai csoportja tagjainál fehérebb a bőre, így a teljesen perspektívátlan közmunkás létből kitörve, beteghordozói állást tudott szerezni magának a miskolci kórházban. Beszél a fiatal cigány fiúk gondjairól, a munkanélküliségről, az életük kilátástalanságáról, a drogról, melyből nincs kiút. „Nehéz itt romának lenni” – mondja, ennek ellenére szeret Miskolcon élni, vonzzák a várost körülölelő dombok és a nehézségek ellenére is ragaszkodik a városához.

Egy roma sorból kiemelkedett szociológusról készült portré tartozik még Nagy Lilla és Takács Bence filmblokkjához. A helyi nemzetiségi önkormányzat alkalmazásában álló férfi roma társai ügyes-bajos dolgait intézi. Áldatlan, mindennapos küzdelmét így összegzi: „Viszem a keresztem, cipelem a sorsom.”

otthonunkmiskolc

 

Otthonkeresés, komfortérzet

Swiderski Anna Lengyel szív című munkája a Magyarországon élő lengyel kisebbség életét mutatja be egy hazánkban élő múzeumtörténész családjának sorsán keresztül. A rendező arra a kérdésre próbál választ keresni, mit is jelent új életet kezdeni egy, ha kultúrájában nem is olyan távoli, de mégiscsak idegen országban. A filmkészítő elsősorban a nyelvhasználaton keresztül közelít a problémához. Mit jelent az anyanyelv ismerete egy idegen országban, mind mélyebb elsajátítása miként segít hozzá kapcsolatok teremtéséhez, baráti kötelékek kialakításához, illetve annak hiánya milyen nehézségeket gördít az itt élők hétköznapi életében. „Az én álmom már magyar nyelvű” – vallja a családfő, míg a magyart még csak törő felesége sokkal inkább a saját beilleszkedési kálváriáiról mesél.

A Csere Áron és Cservenyák Olivér rendezésében készült harmadik film a miskolci zsidó temető rendbetételével foglalkozik. Az Örökre szólból kiderül, hogy komoly érdeklődés van a sírkert iránt, és nem csak a zsidók részéről. Szeretnek sétálgatni a sírok között más vallásúak is. A dokumentumfilm érdekes információkat tálal a zsidó temetkezési szokásokról, többek között arról, hogy a zsidók virág helyett köveket visznek a sírokra, és a kaddis halottakat szolgáló szerepéről is szó esik.

A negyedik filmet Doszpoly Roland rendezte Vasgyári utakon címmel, amely egy testépítő terem tulajdonosának kálváriájáról szól. Míg az előző dokumentumfilmek könnyedén átlátható szerkezettel bírtak, ebből az alkotásból sokáig nem derült, miről is akar szólni. Végül összeáll a kép: a hazai megélhetési nehézségek miatt, aki csak teheti, külföldre megy dolgozni. A testépítő terem tulajdonosa is bezár, és Németországba megy mosogatni egy kis kínai vendéglőbe, ahol már kint várják a barátai.

 

Hasznos projekt – értékítélet

A filmek többségét egyfelől problémaérzékenység, alapos tartalmi előkészítettség és a vizsgált probléma körüljárásának igénye jellemzi. Másfelől azonban a tradicionális dokumentumfilm készítéséhez való tapadás, kevés vizuális eredetiség, semmi extravagáns megoldás. A vizuális kísérletezést mellőző filmekben jószerével „beszélő fejek” ecsetelik hosszan az adott problémát, vágóképekkel illusztrálva. Az ifjú rendezők alkotásaiban a vizsgafeladatok tisztességes, korrekt megvalósítását követhetjük nyomon. Ám pályájuk elején álló fiatalokról lévén szó, nem lehetünk türelmetlenek velük. Többségükben első dokumentumfilmjüket készítették el, szeretnek filmet forgatni, elkötelezettek, problémaérzékenységgel bírnak, és alapos tárgyi tudással vannak felvértezve, – s ez a jövőre nézve biztató. Ezt igazolja a közülük kinőtt Bognár Szilvia példája is, akinek Lomtalanság címmel a „lomizókról” szóló, önálló dokumentumfilmjét bemutatták az idei fesztiválon.

, ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments