Szimbolizmus, szellem, szarkazmus és szex. Priit és Olga Pärn meglepő, humoros és talán zavarbaejtő művészetéből kapott ízelítő az Észt hét közönsége.
„Észtország annyira kicsi, hogy egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindenben középszerűek legyünk. Kénytelenek vagyunk meglepni a világot.” Ez a gondolat vezérli munkája során Priit Pärnt – és aki látott már valaha észt animációt, biztos lehet benne, hogy ez vezeti követőit is. Az 1946-ban született alkotó iskolát teremtett művészetével, amit nem csak odahaza, de nemzetközi szinten is mindenhol elismernek. 2006-tól a művész a fehérorosz homokanimátor Olga Marcsenkóval dolgozik, aki később nemcsak munka-, de élettársa is lett – kettejük „gyermekei” kerültek most terítékre.
A közös munka eredménye néhány igencsak provokatív, a pornográfia határmezsgyéjén egyensúlyozó film lett, melyek közül – Priit Parn által nemes egyszerűséggel csak a legjobb művének aposztrofált – Az élet Gabriella Ferri nélkül emelkedik ki magasan. A közel háromnegyed órás rajzfilm – melyet Priit Pärn korábbi feleségének halála ihletett – rendkívül sokrétű alkotás, ami amellett, hogy vitriolos humorával igencsak szórakoztató darab, komoly kérdéseket is feszeget: szerelemről, megcsalásról, családról és veszteségről egyaránt beszél. A film változatos eszközökkel világít rá a hétköznapok abszurditására, hol színekkel, hol túlzásokkal emelve ki a lényeget. Bár Az élet Gabriella Ferri nélkül követ egyfajta dramaturgiát – a Burzsoázia diszkét bájának nyomában főhőseink nem tudnak eljutni egy kiadós dugásig –, a cselekmény eseményei mégiscsak egyfajta asszociációs láncként illeszkednek egymáshoz.
A testiség az alkotó páros valamennyi filmjében kiemelt szerepet kap, de míg Az élet Gabriella Ferri nélkülben messze túlmutat saját magán, addig a Pilóták hazafelében mintha ez már némileg öncélúan jelenne meg. Hol végződik a művészet és hol kezdődik a pornográfia – valószínűleg ez a kérdés mocorgott a Művész mozi feszengő nézőiben. Hogy mi az, ami mégis az előző felé billenti a mérleget? A változatos kifejezésmód, melyet a házaspár által kifejlesztett homokanimációs technika tesz lehetővé. A film valamennyi szexjelenete más-más rajzstílusban jelenik meg előttünk izgalmas, új jelentésrétegeket adva az üzekedéshez.
A visszatérő témákon és a jellegzetes karaktereken túl a színhasználat is igen egyedi. A filmek alapvetően monokróm világúak, ahol egy harmadik, negyedik szín használata mindig többletjelentést hordoz – érdemes odafigyelni ezekre a szerzői jegyekre, mert felszínesen vizsgálva a házaspár munkásságát, puszta polgárpukkasztásnak hathat a filmek nyersessége. Ha azonban sikerül a test mögé látnunk, megpillanthatjuk a lelket is.
