Fesztivál

Észt hét 2015: Van az úgy, hogy észtnek kell lenni – Cseresznyés dohány

cseresznyes dohany Végtelenbe nyúló lápvidék, rózsaszínbe öltözött felhőkavalkád, tükörsima tavak és az a fajta csönd, amelyre csak a természet képes. Kedves történet, beszédes beállítások és ötletes humor. Valami azonban mégsem áll össze: mi sajnos a Cseresznyés dohányhoz nem vagyunk eléggé észtek.

Hogy gyorsan tisztázzam, miről is van szó, visszautalnék egy januári spanyol filmre, mely szintén tökéletes volt saját nézőinek, míg számunkra koránt sem nyújtott maradandó élményt. Valami ilyesmivel találkozunk a Cseresznyés dohány alkalmával is: jó ez a film, de végig érezzük (esetemben hallom is a közönség soraiból), hogy annak többet ad, aki teljesen át is érzi. Mi csak amolyan szemlélői vagyunk egy világnak, melyben ők benne is élnek.

A történet 17 éves Laurája (Maris Nőlvak) önmaga bevallása alapján is abban a korban van, amikor minden untatja. No, nem is nagyon csodálkozunk mindezen, hiszen az édesanyjával nincs jó kapcsolata, a korosztálya „szórakozásai” hidegen hagyják, a fiúk pedig egyenesen használhatatlanok. Utóbbira egyébként a film legjobb hangvételű és legötletesebb randevú-jelenete az ékes bizonyíték. Az egyébként is kiváló helyzet- és jellemkomikummal dolgozó alkotás itt éri el a csúcsot – kár, hogy mindez a film 10. percében következik be. Ekkor viszont nagyot üt! Képzelj el egy közös ebédet az udvarlóddal, náluk, majd adj hozzá egy sürgő-forgó nagymamát, aki köztetek ülve, csirkeszárnnyal a szájában biztatja a fiúdat, hogy kérdezze meg, hogyan is vagy. És ez még csak a kezdet!

cseresznyes dohany eszt

Mivel azonban hasonló szituáció többször is megelevenedik a jelenet abszurditását ismételve, kezdjük azt érezni, hogy ez valami általános észt jellemzés, miszerint a férfiak nagy teszetoszaságukban képtelenek két értelmes mondatot kinyögni női segítség nélkül. Érdekesség, hogy a vetítést követő beszélgetésen több kérdés is elhangzott a rendező felé az erősebb nem ilyetén való ábrázolásával kapcsolatban. Mire az egyébként az életben is végtelenül humoros Andres Maimik ennyivel felelt: „Ha a boltban lehetne sármot és magabiztosságot venni, az észt férfiak tömött sorokban állnának.

Mindez pedig át is visz minket a film másik főszereplőjéhez, a negyvenes Joosephez (Gert Raudsepp), aki titokzatos és férfias jelenség, így szabadságot és kalandot kínál a lánynak, nem csoda, hogy Laura egy közös túra alkalmával belehabarodik. Azonban a fent említett ábrázolásmód és férfijellemzés miatt Joosep kalandorléte is hiteltelenebb számunkra: egyszerűen nem tudjuk eldönteni, hogy tényleg nem hat az emberre a férfi, vagy csak ránk, nem észtekre nem. Mert ha igaz Maimik szellemes megjegyzése, akkor Joosep még mindig átlagon felülien macsónak számít.

Kettejük egymás finom kerülgetéséből, illetve apró emlékekből kialakuló köteléke adja a film velejét, mely ízlésesen és bájosan megmarad egy bizonyos szinten. Laurának valami új, Joosepnek pedig valami más ez az egész kötődés, mely mólón ücsörgésre, mezőn sétálgatásra és áfonyaszedés közbeni fűben hempergésre épül. A feleségével dolgozó Maimik jó érzékkel találja el a korkülönbség kényes témájának hangvételét, ugyanakkor a kritikusabb rétegnek ez is kicsit sok lehet. Utóbbiba tartozva egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni a tény mellett, hogy a két gyermekes családapa nemcsak, hogy túrázási szenvedélyének hódolva rendszeresen magára hagyja családját, de még csak nem is Laura az első lány, akivel vonzalom alakul ki közte. Mindez pedig jócskán levesz a férfi szimpátiaértékéből. (Bár meg kell hagyni, ez megint nem sok nézőt zavart a moziban.)

cseresznyes

Bár a táj a harmadik főszereplő, és gyönyörű képek és az emberek közti viszonyokat tökéletesen ábrázoló beállítások jellemzik a művet, az észt vidék miliője mégsem ragad meg. Nem érzem a hajnali, csípős, friss levegőt, sem a láp nedvességét a gumicsizmám alatt. Nem képzelem el, ahogy ujjaim a puha moha aljáig süllyednek, sem azt, hogy az éjszakai tábortűz melegében csapkodom a szúnyogokat. És nem is a látványvilággal van baj. Sokkal inkább érzem, hogy a készítők mégsem vontak be eléggé a a lápvidék közegébe, vagy talán csak ismét arról van szó, hogy amit sosem éltél át, azt filmen is nehezebb lesz.

Vegyes érzelmekkel áll fel az ember a Cseresznyés dohány után: ahhoz nem eléggé erős, hogy kiemelkedő darab legyen, annál viszont ötletesebb és szebb képekkel él, hogy a történet általános mondanivalóját érezzük csak ki belőle. Megnézzük, egy estére elgondolkodunk rajta, kedvet kapunk előkeresni a túrabakancsunkat, aztán lefekszünk aludni. Holnap pedig jön egy új film, egy új érzés és egy új úti cél, a lápot pedig meghagyjuk az észteknek.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Horrort nem néz, mert fél tőlük.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..