, , + 9 címke

Értékelés: 9/10 Így értékelünk mi »


la_pianiste_hanekeMichael Haneke 2001-ben forgatott filmet a Nobel-díjas Elfriede Jelinek könyvéből, A zongoratanárnőből, a regény pedig tematikusan tökéletesen illeszkedik a rendező életművébe, folytatja a korábbi munkák ideológiailag meghatározott sorát. A stílus a Haneke-filmekből jól ismert, mely a szadomazochisztikus zongoratanárnő kimért szenvedéseihez fantasztikusan simul hozzá.

A modernista hagyományokat követő szenvtelen filmstílus az eredetileg klasszikus polgári értékeket közvetítő műfajjal és a konzervatív társadalmi berendezkedés családközpontúságának groteszk kifordításával együtt teremti meg A zongoratanárnőre jellemző ironikus, már-már egészen parodisztikus esztétikai jelleget. A vágyak, és a szükségképpen, szinte csak másodlagosan fellángoló erőszak szélsőségessége ugyancsak ezt a minőséget erősíti meg.

Hirdetés

A film bizonyos narratív elemei alapján melodráma: Erika Kohut (Isabelle Huppert), a középkorú zongoratanárnő és fiatal tanítványa, Walter Klemmer (Benoit Magimel) között intenzív szerelmi kapcsolat alakul ki, amely nemcsak a nő anyja, de a szűkebb társadalmi közeg felháborodott ellenállásán elbukna, itt viszont az ellenséges erők sokkal inkább egzisztenciálisak és belsők, csakúgy, mint a modern melodrámákban. A nyomasztó, szorongató, megbénító élethelyzet érzéseit azonban annyiban haladja túl A zongoratanárnő, amennyiben ez a destruktivitás nemhogy láthatatlan, de a főszereplők önnön kezükkel döntik romba saját magukat.

Hogy ennek így kell lennie, annak több oka van: az agresszió egyrészt az uralkodó társadalomban érvényes férfielv, a férfi-női kapcsolatok dinamikájának sarkított leképeződése, másrészt mindez eleve bekódoltatott Erika családi kapcsolataiba, és így minden későbbi viszonyulásába is. Ilyen szempontból a film a kontroll, a hatalom és a hatalmaskodás kérdéskörét tárgyalja.

A nemi szerepek, valamint a hozzájuk kapcsolódó merev elvárások és szabályrendszerek hierarchikus rendeződést vonnak maguk után, a fölérendelt és alárendelt pozíciókat pedig a társadalom is hallgatólagosan megerősíti. A pornó ezekre a szerepekre játszik rá, így a szexualitásban is az egyenlőtlenséget propagálja. Ezért érezzük megdöbbentően idegennek Erika jelenlétét egy szexboltban, amint vizslató szemű férfiak társaságában üres kabinra vár. A férfiak számára fenntartott tér a megfigyelés kontrollját, a hatalmat biztosítja, ami addig természetes, amíg nem egy nő próbálja meg birtokolni azt. Ebben a jelenetben tetten érhető Erika vágya a szexualitás aktív irányításra, ugyanúgy, ahogy a hatalom gyakorlása is folyamatosan megmutatkozik a növendékével szembeni lekezelő, megalázó bánásmódban. A Klemmerrel folytatott kapcsolatban szintén igaz az egyenlőtlenség: a fiú csak hódítani akar, a vadászat érdekli, nem akarja valóban megismerni a tanárnőt, nem az érzelmekre, csak a szenvedélyre és a beteljesülésre vágyik, míg Erika egyedül az irányításban vagy az irányításról való önkéntes lemondásban tud önmaga lenni (vagy semmivé lenni). Látható, hogy itt lényegében nem a férfiszerep megszerzéséről van szó, hanem az ahhoz kapcsolt hatalom és felsőbbségtudat birtoklása a cél.la_pianiste

A társadalmi vonatkozásokon túl persze az eredet a szülő-gyerek kapcsolatban keresendő. Erika anyjához való viszonyáról csak a jelenben tájékozódunk, de minden mondat, minden mozdulat, minden bevett szokás a két nő közötti dinamika félelmetes mélységeiről mesél. Az anya talán magányában, talán kötődési mintái következtében képtelen volt elengedni lányát magától, örökkön magához köti, ő szabja határait, ő dönti el, mit tehet és mit nem: a lány mintegy az anya meghosszabbítása, kegyelméből él, ezért pedig örökké hálásnak kell lennie neki. Ehhez – valószínűleg a kezdetektől – elutasító, hideg, megközelíthetetlen anyai attitűd társul, amely nincs tekintettel a gyerek igényeire és vágyaira, empátia és melegség nélküli, elhanyagoló és egyben parancsoló. Erika sorsát a személyesség élményének, önmaga megélésének hiánya jellemzi, vakon engedelmeskedik a külső elvárásoknak, a teljesítmény élteti, miközben mind önmaga, mind mások felé teljesen érzéketlen.

Ez a Bécs – bármennyire is hasonlít kísértetiesen az előző századeleji városra a maga zárt, műkedvelő polgárközösségével, a magánkoncertekkel, az előkelően finom ruhákkal vagy az érzelmek fokozott kontrollálásával – már sokkal inkább Kohut Bécse és nem Freudé. Nem véletlenül hívják Huppert karakterét Kohutnak, hiszen ő is sokkal inkább a Freud tanait továbbgondoló bécsi pszichoanalitikus, Heinz Kohut szemszögéből érthető meg. Kohut szerint a gyerek személyisége szempontjából sokkal fontosabb a korai életévek minőségi kapcsolatainak, és a szülőkkel való empátiás tapasztalatnak az élménye, mint a későbbi ödipális érzések vagy a belső ellentéteket okozó ösztönimpulzusok jelenléte. Kohut elméletében ezért az erőszak és a félresiklott szexualitás is csak következmény, tünet, ami az elhanyagolásból és a nárcisztikus sérülésből, az önmagába záródó személyiségből ered, nem pedig az ösztönök animális erejéből. A zongoratanárnő esetében nem a bűntudat a fontos, hanem az egzisztenciális súlyok, az élet élhetetlensége, ami sokkal tragikusabb, mert kevésbé módosítható.

A korrekciós igény fel sem merül, nincs lehetőség a megváltásra. Míg Freud idejében a látványos tünetek, a hisztériás reakciók harsányságuk miatt megoldást követeltek, a filmben szereplő Kohut idejében még csak fel sem tűnnek a problémák. Egyrészt azért mert olyan jól belevegyülnek az utca képébe, másrészt mert sokkal inkább bújtatottak, a hétköznapok álarca mögé rejtettek. Huppert játékának itt van nagyon fontos szerepe, és már-már úgy tűnik, nem egy színésznő áll előttünk, hanem maga a szerep, hogy ez a nő tényleg az, akit játszik, hogy egy modellt látunk. Az őrület és a rá húzott normalitás látszatkettősségének tökéletes megjelenítése pedig egyszerre hordozza magában a zsarnok szigorú, fegyelmező tekintetét, és az összetört áldozat reszkető őzikepillantását.La-Pianiste-1

Az együttérzés hiánya és a világ ellenségességének, a kiszolgáltatottságnak a folyamatos átélése zárt, üres személyiséget hoz létre, amely mindent leszabályoz és mindent kontrollál, hiszen a bizonytalanság, az elengedés, a kiszámíthatatlanság túlságosan veszélyes lenne, teljes széteséssel fenyegetne. Mindennek megtapasztalása bizalmat sőt, intimitást feltételezne, amelyre az összes szereplő alkalmatlan. De paradox módon az érzések túlzott elfojtása is szexuálisan vonzó tud lenni, a rejtett, az eltakart, a tudatos irányítás alatt tartott szenvedély felszabadítása gyakran nagyobb izgalommal is jár, mint a nyílt feltárulkozás. Erikából pedig süt a féken tartott erotika.

Itt lesz fontos újra Erika kétségbeesett igyekezete az irányításra és a kontroll megőrzésére. A lánysorban – vagy férjsorban – tartott nő nemcsak az irracionális érzelmeket, de az ezekhez és az intimitáshoz egyaránt szorosan kapcsolódó szexualitást is letiltja. Az anya párjaként élő Erika számára tiltott a szerelem, hiszen ez lenne az, mely elszakíthatná szülőjétől. A szexuális vágy így folyamatos, belénevelt önbüntetéssel jár, hiszen az anya ellen való vétek, egyben az erőszakká változtatott szexualitás művi, kialkudott bizalma a valódi intimitással, a valódi önfeladással szemben is védi. A behódoló, mazochisztikus viszony a korábbi társkapcsolatok kiszolgáltatottságának újraalakítása, újrajátszása, de a film hangsúlyosan mutatja be a szadista és mazochista érzések alapvető összetartozását. Erika végig kiváló szadista, és amikor átengedi magát a másiknak, akkor is arról van szó, hogy a mazochista kegyéből történjen minden. Az áldozatnak néha sokkal nagyobb hatalma van, mint a vélt bántalmazónak.

Haneke egyébként provokatívan ugyanúgy (ki)használja a zenét, mint a tanárnő: a klasszikus zongoraműveket szétdarabolja, eszközként alkalmazza, ezzel megfosztva őket önálló esztétikai nagyságuktól. Egy jelenet kivételével minden dallam a képhez kötött, csak a képben szólal mag, azon túl nincs élete. Ez egyben újra a klasszikus pszichoanalitikus elhárító mechanizmusok kudarcára utal, mert a művészi tevékenység nemhogy szublimálná a szexuális és agresszív késztetéseket, de egyenesen a hatalmi játszmák és a kontroll színterévé és felerősítőjévé teszi.

Ironikus módon Erika akkor semmisül meg, amikor ténylegesen azt kapja, amire vágyott, de amit nem így képzelt. Ez is törvényszerű. A leszabályozott, utasítások és formalitások közé szorított vágyak egy valaminek vannak híján, a bizalomnak. A fináléban Erika megsemmisül, tökéletesen elveszíti kontrollját, újra ugyanaz a tehetetlen, kihasznált hús, amire erősnek tűnő álcája gyerekkora óta rárakódott. Amikor az utolsó percekben késsel mellbe döfi magát, az egyértelmű üzenet anyjának, a férfinak és saját magának is: újra ő kontrollálja magát és a testét is.

Az önmaga ellen fordított agresszió itt szintén a hatalomgyakorlás eszköze, és bár önpusztítás, az én hatóképességének megélése. Hanekénél egyébként is visszatérő elem a saját magunkkal szemben tanúsított végzetes érzéketlenség, ahogy az a Benny videójában vagy A hetedik kontinens szisztematikus lét-felszámolásában látható, de akár még a Furcsa játék is értelmezhető (társadalmi) szelfdestrukcióként, ahogy a későbbi Rejtély is a kulturális lelkiismeret pusztító erejeként. A zongoratanárnő esetében viszont bármennyire is kétes az események értékelése és végkimenetele, az agresszió legalább pillanatnyi, helyzeti előnyt jelent.

A film 2016. március 22-én 18:30-tól ingyen látható a Francia Intézetben a Frankofón Fesztiválon rendezett Isabella Huppert-retrospektíven.

Adatlap

A zongoratanárnő (La pianiste)
színes, magyarul beszélő, német-lengyel-francia-osztrák zenés dráma, 126 perc, 2001 (18)

rendező: Michael Haneke
író: Elfriede Jelinek
forgatókönyvíró: Michael Haneke
zeneszerző: Francis Haines
operatőr: Christian Berger
jelmeztervező: Annette Beaufays
producer: Veit Heiduschka
vágó: Nadine Muse, Monika Willi

szereplők:
Isabelle Huppert (Erika Kohut)
Annie Girardot (Anya)
Benoît Magimel (Walter Klemmer)
Susanne Lothar (Schober kisasszony)
Udo Samel (Dr. Blonskij)
Anna Sigalevitch (Anna Schober)
Cornelia Köndgen (Mme Blonskij)

IMDb

Mafab

, , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments