Magazin

Titanic 2014: Haza a pampákra – Villegas

A Titanic Filmfesztivál alkalmából lehetőségünk nyílik ellátogatni az argentin vidékre két kései huszonéves férfival. Az egyszerre végtelenül argentin és mégis univerzális kaland olyan, mint egy lassú szám: ha jó pillanatban talál el, akkor nagyon megragad, ha viszont nincs hangulatunk hozzá, akkor hihetetlen unalmasnak találjuk.

Soltész Béla a Clandestino című latin-amerikai úti-beszámolójában azt írja, a magyaroknak három-négy dolog jut eszükbe Argentínáról: a foci, a tangó, a pampák és esetleg a steak. Ilyen értelemben a Villegas szinte teljes mértékben argentin: focijelenettel nyitnak, fontos szerep jut a zenének (bár nem a tangónak), a pampákon játszódik, és marhatenyésztéssel foglakozik a főszereplő családja.

Pipa (Esteban Bigliardi) és Esteban (Esteban Lamothe) unokatestvérek, akiknek haza kell menniük nagypapájuk temetésére Villegasba, a fővárostól néhányszáz kilométerre fekvő kisvárosba. Vérrokonságuk ellenére első pillantásra nem is lehetnének különbözőbbek: Esteban kiegyensúlyozott, rendezett életet él, stabil munkája és párkapcsolata van. Ezzel szemben Pipa zenész, akit néhány hete kidobtak a zenekarából, állandóan nőzik, szétcsúszott életében az alkohol és a fű az egyetlen biztos pont. A Villegas formanyelve szinte a főhősök útitársává teszi a nézőt. Rengeteg a kézi kamera rögzített közeli totál, különösen az autóban éreztem azt, hogy együtt utazom a fiúkkal. A bensőségre szükségem is volt, ezáltal sokkal közelebbinek éreztem a főhősöket.

 

VillegasMint minden jó road movie-ban, itt is az út maga volt a lényeg, a közös élmény lényegi változást hozott a férfiak életében. Az átértékelés, az újragondolás élménye Pipe számára tűnik fontosabbnak, mégis az Esteban kiegyensúlyozott személyiségén bekövetkezett kisebb repedések mélyebb hatásúnak tűnnek. A kiváló jellemrajzok ellenére a Villegas nem fest átfogó társadalomrajzot Argentínáról, de talán nem is célja,

annyit viszont éppen ad, amennyi a főszereplők alaposabb megértéséhez szükséges.

Érdekes látni, hogy az argentin vidék mennyire hasonlít az észak-amerikaira – vagy éppen a magyarra. A mezőgazdaság (vagyis a természet szeretete) és a család szerepének fontossága egyetemes érték, főleg ezt képviseli a nagyvárossal szemben a falu. A filmművészetben ezt számos alkalommal feldolgozták már, talán az egyik legjobb a témában A régi környék. Sok hasonlóság tapasztalható Zach Braff és az elsőfilmes Gonzalo Tobal alkotása között, ami a kiváló indie zenék mellett a különleges helyszínekben (elhagyott bánya-kukorica siló) és a mozi hangulatában is megmutatkozik.

Villegas 3

A felsorolt értékek mellett meg kell említeni a Villegas negatívumait. Helyenként nagyon lassú, némi iróniával mintha inkább tolatnának a kocsival, mint haladnának. Ez a tempó művészetileg indokolt lehet, hiszen a vidék nyugodtságát testesíti meg, mégis – ahogy a bevezetőben is írtam – ha az ember nincs megfelelő hangulatban, akkor egy idő után nehéz tolerálni.

Mi jut eszünkbe Argentínáról? Némileg érthető, hogy a filmművészet valahogy nem ugrik be a magyaroknak, pedig az utóbbi időben volt néhány argentin alkotás, ami tényleg nagyon ütős volt. A Szemekbe zárt titkok (El secreto de sus ojos) az utóbbi évek egyik legjobb krimije, világszinten is megállja a helyét. A Villegas nem ér fel az említett filmmel, de tovább öregbíti az ország mozgóképes művészetét.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com