Magazin

Karlovy Vary 2015: Diktatórikus filmkészítés – Zero

zero

Nemes Gyula a Karlovy Vary Filmfesztiválon bemutatott Zeróval napjaink égető globális problémáira hívja fel a figyelmet, radikális filmnyelvet használva.

A Karlovy Vary Filmvesztivál East of the West versenyprogramjában kapott helyett Nemes Gyula második játékfilmje, a Zero. A rendező szándékosan jókora botrányt szervezett a film köré. A sajtó már hangos volt a nyilatkozataitól, provokáló megjelenésétől a fesztivál első vetítésén. A gyümölcsökről szóló konzultációról, Orbán Viktor fejének kisatírozásáról, melyet a Filmalap követelt, még a Hollywood Reporter is beszámolt. A rendező legendás performanszáról csak utólag értesültem, – mivel épp egy csodálatos filmet néztem, amiről később még lesz szó, – de ezt egy kicsit sem bánom. Ugyanis a Zero egyáltalán nem érdemel meg ekkora figyelmet; se művészi, se társadalomkritikai szempontból nem mutat újat.

zero5

Persze a rendezőt övező balhé és a nagy szavak mellett nem lehet elmenni, a filmet lehetetlen a kontextus nélkül elemezni. Rögtön egy nézőt megszólító felirattal indít Nemes: „Úgy készítettem ezt a filmet, hogy mozivászonról nézzék. Ha ön a monitoron nézi se érteni, se élvezni nem fogja.” Egy aláírás is a rendező személyiségére tereli a figyelmet, megjelenik a „szerzői én”. Jelzi azt is, hogy itt bizony nagybetűs filmművészetet fogunk látni, hiszen 35 mm-es nyersanyagra forgattak. A Zerót a fesztivál ún. videókönyvtárában láttam, úgy gondolom, a megértéssel senkinek nem lehet gondja, élvezettel viszont egészen más a helyzet, de erről valószínűleg nem a monitor tehet.

A Zeróban Nemes műfajokat, hangnemeket váltogat és a képi világ is tízpercenként megváltozik. De nem a klasszikus elbeszélői hagyományok elhagyása, szertelen stílusbeli kísérletezés a film baja, hanem az, hogy minden ötlet, filmtörténeti kikacsintás beemelése, úgy tűnik, világos rendezői koncepció nélkül született, legalábbis a nézőnek képtelen ezt átadni Nemes. A látvány, a többmilliós állami támogatás ellenére is inkább sufni-jellegű filmkészítésről árulkodik, nagyon eredeti formai megoldást hiába keresünk. Viszont a film legfőbb problémája mégis máshol keresendő. A rendező és a forgatókönyvírótársa, Beregi Tamás, egy valóban komoly ügy mellé szeretne állni, de a globalizációellenességet egy végtelenül leegyszerűsített modellen keresztül próbálják bemutatni.

zero4

A Kovács Krisztián által játszott főszereplő, aki a rendező alteregója, megunva lélektelen, környezetre ártalmas munkáját, visszavonul az idilli természetbe. A méhészfiú találkozik egy tündéri lánnyal (Martina Krátká), paradicsomi életüket pedig a nagyhatalmi vezetők, egészen konkrétan a lány apja (Udo Kier) szakítja félbe. A természet és a romlott modern világ szembeállítását, mely már önmagában is egy banális kontraszt, a méhek motívumán fogja meg a rendező. Az állatok kipusztítását, melyet a mobiltelefonok használata okoz, Apple laptoppal és sms-sel szervezett „anarchista terror” során szeretnék megállítani. Gonosz kapitalistákat rabolnak el és fegyverekkel szeretnének megteremteni egy tisztább, természetesebb világot. Nemes először kijelenti: erőszakkal kell kivívni a szabadságot, majd az ökoterroristák radikalizmusát is elítéli. Talán arra hívná fel a figyelmet, hogy különböző, elvakult ideológiák csakis pusztulást hozhatnak.

A csatajeleneteket, akciót is tartalmazó film legjellemzőbb hangneme mégis csak a játékos, burleszkszerű humor. Kérdés, hogy egy ilyen témát lehet-e vicceskedve megjeleníteni, valóban kiemelni a fontosságát, átadni valamit a nézőknek abból, milyen következményei lehetnek a globalizációnak. Az (intelligens) humor és társadalomkritika nem zárják ki egymást, vegyük csak Chytilová Százszorszépekjét vagy Makavejev és Buñuel munkáit, amik olyan komplex, többrétegű alkotások, melyek megidézésére Nemes csak pár erőtlen próbálkozást tesz. Humoros, de mégis iszonyúan komolyan veszi magát, ezért nem tudja kiváltani azt a hatást, amit szeretne. Nemes filmje sajnos még arra sem alkalmas, hogy bűnös élvezetként nézzük, inkább valamiféle döbbenetet kelt. Okozhat viszont egy-két kellemes másodpercet Nemes Jeles László, illetve a jelenlegi és egykori ELTE filmszakosoknak Hirsch tanár úr felbukkanása.

zero3

Lehetne még ragozni, hol csúszott el Nemes kilenc évig készülő filmje, de talán legegyszerűbben úgy lehetne leírni, hogy a rendező túl sokat vállalt és erről az iszonyatosan fontos témáról mégis túl keveset tudott elmondani. Triviális dolgokat mond el, elnagyoltan rajzolja meg a világban megjelenő ellentéteket. Az első filmje, az Egyetleneim, szintén nem volt hiba nélküli, de abban a rendező legalább a saját élettapasztalatait vitte filmre. Az ilyen fajta személyesség, ha már valaki szerzőként határozza meg magát, nélkülözhetetlen lett volna a Zero esetében is.

Bartal Dóra

Bartal Dóra az ELTE anglisztika alapszakán és filmelmélet és filmtörténet mesterszakán végzett. Szakdolgozatait gender és populáris film témakörében írta, ezen kívül dokumetumfilmekkel foglalkozik. Specializációja a coming-of-age film és a fesztiválok. 2014 óta foglalkozik írással, szerkesztéssel és filmfordítással.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com