karlovyvary2015

Befejeződött a 50. Karlovy Vary Filmfesztivál Csehországban. Szubjektív és kevésbé szubjektív beszámoló a fesztiválról és a legfontosabb trendekről.

Hirdetés

A kedvenc írásom a filmfesztiválok természetéről remekül kategorizálja a különböző nemzetközi eseményeket. Karlovy Vary besorolása a 2-es számú típusba, aminek még barátságos a mérete és a hangulata, maximálisan igaznak bizonyult. A csehek fesztiválja tud csillogó és elegáns lenni, mégis kötöttségek nélküli, stresszmentes filmünnep, ahol a helyiek, vagyis a cseh szervezők és a közönség abszolút meghatározzák a fesztivált.

A légkör sokkal inkább hasonlítható egy óriási zenei fesztiválhoz, a sokat emlegetett hátizsákos fiatalok tényleg sátorban vagy a földön alszanak másfél hétig és órákig képesek várni, hogy bejussanak egy filmre. (Képzeljünk el hasonlót egy magyarországi kulturális rendezvényen.) Olyan lelkesedés jellemzi a fesztivált, hogy a szocialista művház-jellegű fesztiválközpont, a Thermal Hotel állandóan nyüzsög és még azért is sorban állnak az emberek, hogy megvegyék a fesztivál ajándéktárgyait. Nagy bánatomra a szebbik vászontáska már a harmadik napon elfogyott.

Sorban ülők

Sorban ülők

Magyarországról nézve elképesztő jelenség, hogy a fővárosi buborékból kilépve ennyien eljönnek a filmek (és a buli) kedvéért vidékre. Mert Karlovy Vary tulajdonképpen kisváros, és a helyiek szerint tényleg nem történik itt semmi az év többi részében. Ezek szerint még a fürdővárost új otthonuknak kikiáltó orosz maffiózók se túl érdekesek. Az orosz vállalkozók húsz éve tartó befolyása, a hihetetlen gazdagság látszik is, a patak melletti utcán végig csak hotelek, giccseket vagy drága holmikat árusító luxusüzletek vannak. Egyedül a közeli szupermarket ránt vissza a pálmafák és díszes oszlopcsarnokok nélküli valóságba, mondjuk az árak szempontjából – az olcsó ebédet keresők fesztiválozók mellett, itt látni olyan helyi lakosokat is, akiknek teljesen mindegy mi zajlik épp a városukban.

Nem jellemző nagyon a fesztiválra a belterjesség, hiszen nyilvános, vagyis a fizető közönségnek is ugyanúgy szól, nem csak a szakmabelieknek és az újságíróknak. Persze hiába az 50. évfordulóra kitalált marketingszöveg, hogy a filmrajongóké Karlovy Vary, azért ez nem mindig teljesen igaz. A kevéssé barátságos oldala a rendezvénynek, például a Thermal esténként rendszerint lezárt terasza, ahova a biztonsági őrök csak a fontos embereket engedik be. Mert érkeznek ide hírességek is, de szerencsére, ha ez nem érdekel minket igazán, ügyesen ki lehet kerülni, hogy ezzel foglalkozzunk. Látszik az is, hogy a szervezők ironikusan állnak hozzá az egész sztárügyhöz, mintha kicsit éreztetnék is, hogy oké, el kell hívni valakit a hírverés miatt, de nem fontos ez igazán. Erről árulkodnak a minden vetítést felvezető kedves trailerek, amiben vagy a Kristály Glóbusz kreatív újrafelhasználására buzdítanak, azon viccelődnek tulajdonképpen mennyire értelmetlen az életműdíj vagy, hogy egyáltalán kit érdekel, hol van Karlovy Vary. Idén Richard Gere érkezett, és tavalyi életműdíjas Mel Gibsonnal ellentétben, legalább volt aktualitása a megjelenésének. Bemutatták a Franny és a Time Out of Mind című filmjeit a fesztiválon. Harvey Keitel visszatérő vendég, aki laza hangulatú sajtótájékoztatót tartott és felvezette a Paolo Sorrentino Ifjúságát, ami később közönségdíjas is lett.

Harvey Keitel lábmasszázst kap

Harvey Keitel lábmasszázst kap

Nem meglepő az Ifjúság népszerűsége és nagyon jól jelzi, hogy a legtöbben miért is érkeznek Karlovy Varyba. Már sok helyen elmondták és csak helyeselni lehet: Karlovy Vary arra jó, hogy egy évre elegendő filmélményt szerezzünk és bepótoljunk a jelentősebb fesztiválok korábban bemutatott filmjeit. Szomorú ezt kijelenteni, de gyorsan lemondtunk arról, hogy valami értékeset találunk a fesztivál versenyprogramjában és inkább a mellékszekció vetítéseire jártunk

A kritikus pont: versenyprogram

babai

Visar Morina: Babai

Nincs könnyű helyzetben Karlovy Vary, hiába az ötvenéves múlt és a viszonylagos presztízs, a fontos és jobb filmek premierjét inkább Cannes-ban vagy Berlinben tartják. (Egy kivétel azért volt, de Kim Ki-duk amatőrfilmjéről, a Stopról diplomatikusan inkább nem szólok). Így lehetett, hogy viszonylag fiatal rendezők mutatkoztak be itt, az ismeretlen nevek miatt is nehezebb volt eldönteni, melyik film lesz a nagy durranás. A rendezők átlagéletkora 39 volt és 7 elsőfilm szerepelt a szekcióban, tehát tényleg fiatal volt a mezőny. Az Antonia csak ismételten megkérdőjelezte számomra az életrajzi filmek létjogosultságát, a Red Spider pedig bebizonyította, hogy még egy sorozatgyilkosról sem elég egy érzelemmentes és rideg filmet készíteni.

Kiemelkedni csak a koszovói Babai tudott, a kritikusok értékeléseit összegző szavazáson is első lett a közelmúltban játszódó történet. Igaz, a cselekményidőre nehéz lenne rájönni, mert a kivándorlás problémái továbbra is fennállnak Koszovóban. A film főhőse Nori, a kisfiú, akit a Németországba emigráló apja elhagy, de ő újra és újra megtalálja az utat, hogy eljusson hozzá. A gyerek arcára minden érzés rá van írva, de egyáltalán nem olyan hatásokkal dolgozik a film, hogy a nézőnek egyszerűen csak sajnálnia kelljen egy ártatlan fiút. Zavaró viszont a Babai túlzott megszerkesztettsége, könnyen felismerhetőek a különböző dramaturgiai trükkök, ilyenkor veszít az őszinteségéből a film. Visar Morina csak a legjobb rendezésért kapott Kristály Glóbuszt, a fődíjat a program kelet-európai túlsúlya ellenére az amerikai, hip-hop rajongó favágóról szóló Bob and the Trees nyerte.

Társadalmi kérdések

Jan Prušinovský: The Snake Brothers

Jan Prušinovský: The Snake Brothers

Nem áll távol a politika a fesztiváltól, de Berlinnel ellentétben nem arról híresült el, hogy a társadalmi ügyek melletti vállalást tekintik fő válogatói szempontnak. Valószínűleg a cseh The Snake Brothers-t se ezért mutatták be, hanem inkább a nemzetközi piacon való reklámozás lehetett a cél. Az országban már februártól játsszák a mozik és eddig az idei év egyik legnagyobb hazai sikerének számít, és ezt abszolút kiérdemli. Hiába tűnik ellentmondásnak, végre példát kaptunk arról, hogy milyen egy szórakoztató és nézőbarát társadalmi dráma. A film két alsóosztályból származó testvér története. A fiatalabbik drogfüggő, a bátyja pedig negyvenévesen szeretne már egyenesbe jönni és saját vállalkozást alapít, az ismerőstől kapott nyerő tipp alapján. A kisvárosi kilátástalanságot, a középosztályba kerülés lehetetlenségét egy pontos dramaturgiájú filmen keresztül láttatják az alkotók. Tragikomikus hősöket Kryštof és Matěj Hádek alakítják és Kryštof meg is kapta a legjobb színésznek járó Kristály Glóbuszt. Ez egy tipikusan cseh film, szomorú és vicces, de ugyanennyire jellegzetesen kelet-európai is.

A hitelesség azonban nem mondható el a szlovák Kozáról és a brazil Hopefulsról. Tulajdonképpen mindkettő sportfilm, és problematikusnak tűnik bennük, hogy az alsóosztályból származó főhőseik minden megaláztatást némán tűrnek, és a rendezők nem adnak teret arra, hogy a karakterek reflektáljanak a kilátástalan helyzetükre. A brazil rendező a kérdésemre, hogy miért szeretett volna egy csendes fiúról beszélni, annyit válaszolt, hogy az általa kedvelt filmnyelvhez ilyen karakter passzolt. A válasza nem nyugtatott meg abban, hogy a rendezők össze tudják egyeztetni a társadalmi mondanivalót és a filmes elbeszélést.

Nyugattól Keletre

Különlegessége még a fesztiválnak az East of the West-szekció, melyben Közép-és Kelet-Európa, valamint a Balkán első- vagy második filmes rendezői kapnak bemutatkozási lehetőséget. Tavaly Zomborácz Virág Utóélete volt a nyitófilm, idén a cseh-lengyel Journey to Rome indította versenyt, ami nem volt annyira szerencsés választás. A két film érdekes hasonlóságokat mutat. Tomasz Mielik bemutatkozása szintén vígjátéki elemeket tartalmaz, egy stilizált fantáziavilágban játszódik, és Wes Anderson hatása is egyértelműen látszik. A sok ötlet halmozása mégse sikerült olyan jól, és inkább fárasztó, valódi tartalom nélküli filmet kellett végignéznünk tipikus elsőfilmes hibákkal. A film egyik kulcsmondata „A képzelőerő első lépés a pokolhoz vezető úton” volt. A Journey to Rome esetében csak bólogatni lehet.

szerdaigyerek

Horváth Lili: Szerdai gyerek

Sokak szerint a görög Wednesday 4:45 emelkedett ki igazán a válogatásból; Alexis Alexiou filmje noir stílusjegyekkel dolgozó thriller, ami a mai Görögország problémáit élezi ki. Ebben a kategóriában versenyzett két magyar alkotás is; a Zero Nemes Gyula politikai nyilatkozatai miatt keltett feltűnést, filmje kevésbé volt meggyőző. Horváth Lili viszont a szekció nagydíját kapta meg. A Szerdai gyerek megosztotta a magyar újságírókat, legtöbben a főszereplő, az amatőr Vecsei Kinga alakításába kötöttek bele. A Napszúrás című rövidfilmből eredeteztethető karakter, valóban jobban állt Törőcsik Franciskának. A Szerdai gyerek a társadalom perifériáján élőket helyez a középpontba, kétségkívül fontos film, ami végre nem egy, a saját helyzetében megbénult szereplő létállapotát örökíti meg: Maja egy olyan főhős, aki aktívan tesz azért, hogy változtasson a sorsán. A film hibája, hogy talán túlságosan is látszik az igyekezet, hogy ezt a dacos lányt belehelyezzék egy konvencionális, már sokszor elmondott történetbe. Horváth Lilivel még a fesztivál alatt beszélgettünk a filmről.

Végkimerültségben mozizni

arabiannights

Miguel Gomes: Arabian Nights

A filmfesztiválok a világ legjobb dolgai közé tartoznak, de néha azért kétségbe lehet vonni, hogy ez lenne a legmegfelelőbb befogadói közeg egyes filmekhez. Ha a napi adag öt film, egészen biztos, hogy nem jut elég odafigyelés és türelem valamire. Ezt tapasztaltam Miguel Gomes Arabian Nightsjával. A háromszor kétórás opusz a történetmesélés nehézségeivel kezd, lírai dokumentumfilmként, majd társadalmi szatíraként folytatódik, el nem múló erekciójú politikusokról. Mindezt számtalan számomra ismeretlen utalással és idézettel. Lenyűgöző, de ugyanannyira megterhelő alkotás, nem csoda, hogy az újságírók során kívül szinte mindenki elhagyta a termet. Hasonló élmény volt a Berlinben bemutatkozott El Club, mások szerint az év legfontosabb filmje, ami kiált az újranézésért, de persze soha nem fogják bemutatni otthon. A chilei Pablo Larrain kiváló hangnemváltásokkal mesél az egyházból pedofília miatt kiűzött papokról. Mégis nehéz úgy feldolgozni a filmet, hogy tíz percen belül már egy másik vetítésre kell rohanni.

Műfaji utak

Robert Eggers: The Witch

Robert Eggers: The Witch

A súlyos szerzői alkotások mellett helyet kaptak a programban egyértelműen széles közönséget megcélzó filmek. A Midnight Movies-szekció a zsánerfilmekről szólt, például George Romero személyesen vezette fel a The Crazies című exploitation klasszikusát és A földre pottyant férfit is vetítették, amiben David Bowie alakítja a földönkívülit. Három olyan filmet érdemes kiemelni, melyek megújításra szoruló műfajokat vettek elő. A különböző szuperhősfilmek x-edik része után örömteli, hogy valaki megpróbálkozik, ha nem is szerzői megközelítéssel, de legalább kihasználja a műfaj sémáit a szórakoztató végeredményért. A Vincent cuki szuperhősének csak egy képesség jutott, vizesen nagy erőt képes kifejteni, mégis látványcentrikusnak lehet nevezni a világ legolcsóbb szuperhősfilmjét, mivel dialógus helyett inkább képpel mesélnek. A film kétségkívüli csúcspontja, amikor Vincent egy lavór vízzel nyakon önti magát és betonkeverőt hajít az ellenségei kocsijába. Innentől sajnos leül a film és egy burleszk-szerű üldözés kezdődik, de még így is kellemes élmény Thomas Salvador filmje. A The Witch észak-amerikai mesékből táplálkozó atmoszférikus horror, ahol a borzongást a fojtogató közeg és idillikusnak tűnő család kontrasztja okozza. Michael Fassbener a Slow West-ben változik magányos pisztolyhőssé, de a film mégsem a klasszikus karaktersémákat viszi tovább, például végre egészen érdekes női szereplőt sikerül a westernvilágba helyezni. A Slow West egészen beleillik a kortárs szerzői-műfajmegújító trendekbe, Coenék Félszeműje egyértelmű előkép.

Összességében remek filmeket lehet itt látni, olyanokat, amik nem feltétlenül jutnak majd el a magyar mozikba. Főleg, ha valaki biztosra megy, és olyasmire ül be, amiről már biztató véleményeket hallott. A kísérletezés néha csalódásokat okoz, és ilyenkor ki lehet ábrándulni napjaink ötlettelen filmgyártásából. Szerencsére ilyenkor jönnek szembe olyan csodák, mint a Sleeping Giant című coming-of-age dráma és eszembe juttatják miért érdemes filmekkel foglalkozni.

Top 5 film, amit a fesztiválon láttam:

  1. Sleeping Giant
  2. The Lobster
  3. Summer of Sangaile
  4. Babai
  5. Slow West

, , , , , , , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments