160686880_458eacAz 51. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál programjában több kelet- és közép-európai film is a nyolcvanas, kilencvenes évekbe helyezte történetét. A kilátástalanság évei voltak ezek, a sodródásé, a kiszolgáltatottságé – legalábbis így látja Jan Hřebejk, az Učitelka (a lead melletti képen), Triin Ruumet a Päevad, mis ajasid segadusse és Tomasz Wasilewski, a Zjednoczone stany milosci rendezője egyaránt.

Észt-, Cseh- és Lengyelország közös múlton osztozik, de amíg nemzetként a kommunizmus évtizedeit súlyos teherként cipelték mindannyian, a nép egyszeri gyermekei – akárhol is éltek – a fridzsiderszocializmusban egyre ügyesebben helyezkedtek, a rendszerváltás évei pedig sokszor nem jelentettek nekik többet a nyugati farmernél. Éppen ebben rejlik a kor átka: a megnyíló határok nem adtak valódi lehetőséget az emberek kezébe, a röghöz kötöttségből, a személyes tragédiák börtönéből sem a kommunizmus, sem a demokrácia éveiben nem volt kitörés.

maxresdefault
Hirdetés

A hivatalos versenyprogramban induló Jan Hřebejk Učitelkájában (a bekezdés fölötti képen) egy szülői értekezleten csapnak össze az érdekek – a vita során szépen lassan kirajzolódik a kép, a tanárnő (Zuzana Mauréry Kristály Glóbuszt érő alakítása) a rendszer opportunistájaként hatalma alatt tartja osztályát: a kisebb szívességeket tevő szülők gyermekei jó jegyeket, a lázadóké rosszakat kapnak. Jan Hřebejk filmje tűpontos látlelet – aki egyetlen napot is élt a szocializmus éveiben (vagy csak figyelt Bacsó Péter A tanú című filmjére) tudja, hogy a jó kapcsolatok milyen ajtókat nyithattak meg, egyetlen hiba pedig akár egy életre megnyomoríthatta az embert. Az egyenlők között egyenlőbbek – még ha egy szemétdombon is voltak kiskakasok – a világ urai lehettek.

Tragikus, nem igaz? Jan Hřebejk filmjében maximum tragikomikus. Csakúgy ahogy a már említett A tanú, ez a film is humoros, néhol egyenesen szatirikus formát választ, hogy elmesélje a sarokba szorított családok történetét. 27 évvel a bársonyos forradalom után – különösen ebben a formában – abszurdnak tűnnek a hősök dilemmái; a visszanyert demokrácia korában már nehezen értjük, miért jelentett nekik nehézséget a kiszolgáltatottság ellen küzdeni.

unitedstatesofloveTragikomikumot hordoznak az East of the West szekcióban a zsűri különdíját elnyerő Päevad, mis ajasid segadusse (a legalsó képen) és a Horizontok szekcióban bemutatkozó, Berlinben Ezüst Medve-díjat nyert Zjednoczone stany milosci (a bekezdés fölötti képen) című filmek is – de míg Jan Hřebejk tudatosan hangszerelte humorosra filmjét, az észt és a lengyel alkotás csak a helyzetből adódó kényszeredett mosollyal operál.

Az elsőfilmes Triin Ruumet és a Tiltott szerelemmel már ismertté vált Tomasz Wasilewski alkotása sok közös vonást mutat. Hőseik, az észt kisvárosban céltalanul lézengő Allar (a Gombászókban már egy kisebb szerepben itthon is feltűnő Hendrik Toompere Jr.) és a lengyel paneldzsungelben szerelmet és elismerést kereső négy nő (Julia Kijowska, Magdalena Cielecka, Dorota Kolak, Marta Nieradkiewicz), kilátástalanul sodródnak a rendszerváltás utáni Kelet-Európában. Bár lenne rá lehetőségük, mégsem tudnak élni szabadságukkal, a körülmények áldozatai egytől egyig.

960x540

A két filmben konkrétan feltűnik egy majdnem ugyanolyan tapéta – érdekes látni, hogy a keleti blokk milyen egységes tömeg volt még a kilencvenes években: a susogós tréningek, a derékig húzott farmerek, a béna pulóverek külsőségeikben is összekötötték a közös múltat nyögő és az egyéni sorsokban is hasonló problémákkal küzdő térséget. De nem csak Észtországot Lengyelországgal, de az egész keleti blokkot: Allar lehetne egy miskolci srác, ahogy a lengyel film Marzenája is lehetne bármelyik szlovák panelház tündére is. Nem a tér, az élmény a fontos: a hétköznapi nehézkedés, a tehetetlenség érzése, mely egyarcúvá tette az Učitelkában fuldokló szülőt, a Päevad, mis ajasid segadusse felboruló autójában sodródó fiatalokat és a Zjednoczone stany milosci reménytelenül vágyakozó asszonyait.

Minden, amit tudok ezen államok jelenéről, filmekből tudom: az elmúlt negyed évszázad kortárs filmjei azt bizonyítják, hogy a szocialista blokktól való távolodás segített felerősíteni a nemzeti jelleget minden országban – de a közös évek egyszer és mindenkorra beleégették magukat valamennyi náció kollektív tudatába.

, , , , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments