confessioniIdén a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál programjában két izgalmas mediterrán rejtély is helyet kapott: Roberto Andó a Le confessioniban, Isaki Lacuesta és Isa Campo a La propera pellben kutatja a titkok természetét.

Olaszország és Spanyolország. A világ vezetői és egy egyszerű család. Mi lehet közös Roberto Andó valamint Isaki Lacuesta és Isa Campo filmjében? A titok.

Roberto Andó az Éljen a szabadság! után ismét a politika területén maradt, bár Toni Servillónak ezúttal pályán kívüli szerepet osztott. Roberto Salus (Toni Servillo) szerzetes egy német luxushotelbe érkezik. Itt tanácskoznak a G8-as nagyhatalmak képviselői. A pap a meghívást a Világbank elnökétől (Daniel Auteuil) kapta, aki gyónni szeretne. Másnap reggel a házigazdát holtan találják, a kérdés csak az, mit tudott meg tőle Salus.

Hirdetés

A Le confessioni (a két felső képen) ott kezdődik, ahol az Éljen a szabadság! véget ért – nem a hatalomra kerüléssel, a hatalom természetével foglalkozik. Egy más megközelítésben azonban a Le confessioni a bizonytalanság filmje. Andó Angelo Pasquinivel közös forgatókönyve nem ad válaszokat, csak folyton folyvást elmélkedik: ahogy a rendező hivatkozott művére, ez egy filozofikus detektívsztori – ami azonban nem kap megfejtést. Andó szembesíti a nézőt, hogy milyen tehetetlen a nagyhatalmak belső játszmáival szemben, rámutat, hogy az ember mennyire keveset ér a gépezetben. confessioni3-1000x600

Andó a film utáni sajtótájékoztatón elmondta, nem véletlen, hogy egy karthauzi szerzetest választott főhőséül. Ezen rend tagjai a magányos, csendes imának szentelik mindennapjaikat – Salus maga sem beszél sokat, Servillo alakításában mégis nagyon beszédessé válik karaktere. Servillo, aki az Éljen a szabadság!-ban egy teljesen eltérő, kifejezetten harsány figurát alakított, ebben a tökéletesen más bőrben is képes hátán vinni a filmet – sajnos egyedül. Alakítása az, ami képes fenntartani a figyelmünket, a lassan csordogáló események, az azonosulásra alkalmatlan további alakok és a néha már-már öncélúnak tűnő gondolatmenet nehezebben emészthetővé teszi ez azt alapvetően érdekes kérdéseket boncolgató filmet.

Szerencsésebb csillagzat alatt született Isaki Lacuesta és Isa Campo filmje, a La propera pell (a két alsó képen). A 17 éves Gabriel (Àlex Monner) 8 évvel eltűnése után hazatér. Anyja (Emma Suárez) feltétel nélkül elfogadja, hogy rég elveszett gyermeke tér vissza hozzá, de nagybátyja (Sergi Lopez) kétkedik. Gabrielnek nehezen térnek vissza az emlékei, és csak egyet akar, megtudni, hogyan halt meg eltűnésekor az apja.

La+Propera+Pell+Emma+Suárez-Àlex+Monner

Az alig húszéves Àlex Monner több tucat alakítást tudhat a háta mögött – és feltehetően sokszor ennyi áll még előtte. Érdemes megjegyezni a nevét, játékával maximálisan képes felérni a nemrégiben Pedro Almodóvár Julietájában is feltűnt Emma Suárezhez és a Gyönyörű mocsokságokból vagy A faun labirintusából idehaza is jól ismert Sergi Lopezhez. Bruno Todeschinivel kiegészült hármasuk remek dinamikával görgeti előre a történetet, a saját forgatókönyvéből dolgozó rendezőpáros szép lassan bontja ki a múlt kísértő árnyait, fokozatosan növeli a feszültséget, hogy végül egy katartikus végkifejletben lebbentse fel a fátylat titkáról.

Mindkét film középpontjában a bizonytalanság és egy haláleset utáni nyomozás áll, de függetlenül a végkifejlettől – amely egyik filmben sem ad száz százalékosan biztos fogódzókat –, a La propera pell sokkal erősebben képes bevonni nézőjét. Érdekes, hogy Diego Dussuel és Maurizio Calvesi hasonló színskálával, hasonlóan hideg képekkel fokozza a nyomasztó atmoszférát – de míg Calvesi gyakran geometrikus pontossággal megszerkesztett kompozíciói eltávolítanak, Diego Dussuel képei feszültséget keltenek és még inkább magukhoz láncolják a nézőt. Ez utóbbi miatt – annak ellenére, hogy a fesztivál ökumenikus zsűrije Andó alkotását tartotta jobbnak – a La propera pell erősebb film tud lenni Le confessioninál.

20160219142938_foto3
, , , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments