Magazin

Lengyel Filmtavasz 2016: A lengyel vidék szelleme – Démon

demon_itayMarcin Wrona harmadik – és hirtelen halála miatt egyben utolsó – moziforgalmazásba került nagyjátékfilmjét nehéz, hacsak nem lehetetlen műfajilag besorolni. A Démon egyszerre él a horror, a dráma és a vígjáték eszközeivel, ami ugyan kissé nehezen befogadhatóvá, de mindenképpen feledhetetlenné teszi az alkotást.

A napjaink Lengyelországában játszódó történet egy fiatal szerelmespár esküvőjére való készülődését, majd a nagy nap megpróbáltatásit mutatja be. A londoni Piotr (Itay Tiran) a lengyel kis faluból származó Zanetát (Agnieszka Zulewska) készül a család régi birtokán feleségül venni. A szertartás előtti napon a férfi véletlenül kiás a földből egy emberi csontvázat, ám nincs alkalma szólni róla senkinek. Másnap, a házasságkötés előtt találkozik újdonsült rokonságával, ám Piotr viselkedése kezd egyre különösebbé válni. Úgy tűnik, a csontokkal együtt egy dibbukot – a zsidó mitológiában így nevezik a másokat megszálló gonosz szellemeket – is felszínre hozott, mely az ő lényére kapaszkodott rá. Míg a násznép önfeledten mulat, addig a férj egyre rosszabb állapotba kerül, ami által a családi viszályok, a vidéki kisközösség idegenellenessége és a vallási konfliktusok is egyre inkább előkerülnek.

A helyenként banalitásba hajló történet alapjai valóban a horrort juttatják elsőként eszünkbe, de a film messze túlmutat a gyakran leegyszerűsítő műfajon: a természetfeletti alapprobléma csak eszköz arra, hogy a hétköznapokban valóban jelenlevő élethelyzeteket és társadalmi konfliktusokat vizsgáljon meg, ráadásul mindegyik problémakörhöz más zsánert választva.

demon-2015A vidéki kisemberek megcsömörlött életének apró momentumai a komikummal társulnak: az önmagát absztinensnek valló orvos állandó zugivása, a szebb napokat is megélt helyi „jó nő” kétségbeesett feltűnési mániája, az elvileg köztiszteletben álló professzor iránti érdektelenség, valós tudásának mellőzése, sőt kinevetése a hatvanas évek cseh új hullámát idézik. Maga a környezet is rögtön eszünkbe juttathatja Forman Tűz van, babám!-ját, bár a politikai felhangot nélkülözi. A külföldi férjjel szemben kezdetben nyitott család az első problémák megjelenésével máris elutasítóvá kezd válni, és mikor ráeszmélnek, hogy nem tudják kezelni a helyzetet, idegengyűlöletbe hajló véleményt kezdenek formálni, ami helyenként szociodrámává változtatja a filmet. A legérdekesebb műfaji játék talán mégis az, ahogyan a rendező a horror zsánerével bánik. A klasszikus horrorreceptet kifordítja önmagából, megfordítja a szerkezet sorrendjét: a film felvezető részében erősen él a műfaji elemekkel, egészen addig, amíg a konfliktus ki nem éleződik. Utána, amikor minden más horror valóban elkezdené az intenzív félelem- és iszonyatkeltést, Wrona teljesen elengedi ezt a műfajt, és inkább a másik kettőre, a vígjátékra és a drámára koncentrál. Ez a nagyon érdekes műfaji játék a zene- és hanghasználatban is megfigyelhető. Olykor a feszültségkeltés fő forrásává az egy időben kapott, de teljesen ellentétes hangulatú vizuális és audiális információk válnak.

Mindez azonban nem lenne ennyire működőképes a fantasztikus szereplőválogatás nélkül. Főként a főszereplő játéka lenyűgöző. A hazájában filmszínészként utóbbi években népszerűvé vált Itay Tiran lenyűgöző ívet ad a szerelmes férfi megszállottságának: a drámai, érzékeny karaktert és a gonosz szellemtől szenvedő szerencsétlent egyaránt hitelesen alakítja, a megszállottsága betetőzését jelző „tánc” során pedig olyan mozgást láthatunk tőle, ami garantáltan kísérteni fog minket is.

Bár az eddig leírtak alapján úgy tűnhet, mégsem teljes lelkesedéssel hagytam el a mozitermet. Mert a Démonnak sajnos van egy nagy hibája, mégpedig a története, aminek se füle se farka. Mintha a sztori csak egy indok lett volna, hogy a forgatókönyvet másodmagával jegyző rendező az egyéb apróságokról meséljen. És bár a kísértethorrornál fontos a fantasztikum, ennek a fantasztikumnak kell értelmezési keretet adni, történetet, gyökereket. Itt mindössze egy rövidke elbeszélést hallunk, ami sokkal több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol, végül pedig egy kényszeredett, még inkább misztifikáló lezárással engedik a nézőt útjukra.

A Lengyel Filmtavasz szervezői „lakodalmas horrorként” aposztrofálták a Démont, ami – ugyan elsőre megdöbbentően hangzik – meglehetősen jól leírja a filmet. És bár nagy valószínűséggel a nézők egy óriási kérdőjellel állnak majd fel a székükből, mindenképp érdemes rá időt szánni, mert egy műfajilag és vizuálisan egyaránt különleges moziról van szó.

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com