luc besson1Az olasz Taviani fivérek Maraviglioso Boccaccio című új Dekameron-feldolgozásával nyílik meg április 16-án a Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál, melyen Luc Besson elnököl.

A Variety filmes szaklap emlékeztet arra, hogy a produkció premierjét februárban tartották meg Olaszországban, és Peking után a New York-i Tribeca filmfesztivál is műsorra tűzi az alkotást.

A pekingi mustra programja érezhetően magán viseli Marco Müllernek, a velencei filmfesztivál egykori igazgatójának keze nyomát. Müllert, aki 2012 óta a Római Filmfesztivált szervezi, februárban bízták meg a kínai rendezvény általános tanácsadói feladataival.

Hirdetés

Boccaccio Dekameronjának új adaptációja mellett további három díszvetítést rendeznek a nyolcnapos fesztiválon: bemutatják Navdíp Szingh NH 10 című indiai krimijét, az orosz Roman Prigunov Downshifter című drámáját és Roel Reiné holland rendező The Admiral című munkáját.

A pekingi filmünnepen 15 alkotás szerepel a versenyprogramban. A széleskörű merítésben láthatja a közönség Michael Almereyda amerikai rendező Experimenter című életrajzi drámáját a társadalmi pszichológiával foglalkozó Stanley Milgramről, a japán Szion Szono Love & Peace című darabját, és az olasz Michele Placido La Scelta című produkcióját. Beválogatták a versenybe azt a két kínai alkotást is, amelyeket az utóbbi hónapokban hatalmas sikerrel vetítettek az ázsiai ország mozijaiban: Jean-Jacques Annaud Farkastotem című munkáját és Hark Cui kínai forradalom alatt játszódó Cse csü vejhu san című filmjét.

Marco Müller szerint a program jól tükrözi a Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál céljait és elkötelezettségét, a fesztiválon a kortárs filmművészet legizgalmasabb alkotásainak világ- és nemzetközi premierjeit tartják.

A versenyprogram filmjei tíz kategóriában nyerhetik el a Tientan-díjat, az Ég Templomának körvonalát formázó nő aranyszobrát. A nemzetközi zsűri elnöke Luc Besson (a képen) francia filmrendező lesz.

, , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments