Magazin

Magyar Filmhét 2014: Festmény 77 percben – Az erdő

Az erdőTolnai Szabolcs Az erdő című filmje szép alkotás, bár ez nem feltétlenül hízelgő minden esetben. A szabadkai születésű rendező legújabb művének képeiben gyönyörködünk, közben mégis nehezen viseljük a dramaturgiai döccenőket és azt az érzést, hogy amit látunk, az valójában inkább kisfilm – csak éppen 77 perces…

Magyar Filmhét, első nap. Valami ilyesmire várt minden magyar filmszerető, köztük kritikus, aki már nyolcadik filmszemléjén ülne a héten kritikusként, ha lett volna minden évben. Helyette csak fapados Filmszemle volt 2012-ben, majd semmi, hogy most valamit újra lásson, kicsit vizsgáztassa önmagában is az elmúlt éveket, lám, nézzük csak, megérte-e a nagy felfordulás, lesz-e akkor itt új magyar film sok magyar nézővel. Mert hát ugye erről van szó, ez a lényeg. És soha ne akarjunk kijelölni egyetlen filmet sem, aminek helyt kellene állnia, vagy éppen elverhetnénk rajta a port, de annyi szent, hogy Az erdőn nem fogjuk tudni számon kérni a régi rendszernek legtöbbször felrótt hiba kijavítását: minek csinálni a filmet, ha aztán senki sem nézi. Márpedig a délvidéki Tolnai Szabolcs legújabb szerb-magyar koprodukciója – korábbi, Fövenyóra című filmjéhez hasonlóan – ezt a követelményt nem fogja megugrani, bármennyire is legyen a film jó szándékkal, érzékkel, szépen megalkotva, ha közben hordoz magában némi modort, ha túlságosan igénybe veszi a néző türelmét, és ha nehezen áll össze a nagybetűs igazság.

Pedig tisztességgel kutatják alkotók és befogadók egyaránt. Az időben kicsit ide-oda ugráló történet legelején egy idősödő házaspár keresi valahol a Délvidéken már majdnem felnőtt fiát, aki egy egyházi drogrehabilitációs intézetből szökött meg. Itt állandó a munka, takarítanak, szénát hordanak, kecskének körmöt vágnak, munkaterápiás módszerrel segítenek leszokni a szerről. Lászlónak, a két főszereplő fiának – akit csak egy jelenetben látunk, meg sem szólalva – nem kenyere a drogról való leszokás, megszökik az elvonóról. Efelett érzett fájdalmukat és a kiút, a megoldás lehetőségeit keresik szülei, az érzelmeit verbális durvaságig elrejtő apa és a szenvedéseit Piéta-szerűen elviselő anya természetesen egészen más elképzeléssel (az erdőben gyermekét átölelő anya képét megfesteni sem lehetett volna jobban). A kiút keresése egy már-már szürreális, mégis rettenetesen valós hosszú jelenetben zárul – mintha egy másik film kezdődne –, amelyben a két főszereplő egy szálloda éttermében találja magát, ahol valami rettentő visszataszító ember széles, nyájas mosollyal egy magas színpadról szeretné közel aljas módon eladni vendégeinek az utazási iroda különböző szolgáltatásait. Választ a kérdésekre nem kapunk. Ahogy a főszereplők, úgy a nézők sem.

Az erdő

Ambivalens hát a kritikusi hozzáállás, hiszen nem kérdés, hogy szükség van igazán jó lírai alkotásokra, ahol a történet háttérbe szorulhat a hangulat és a képek mögött, de valószínűleg nem ebben a formában, ilyen terjedelemben, vagy valahogy máshogy. Pohárnok Gergely gyönyörű képei vászonra valók, de – noha gyakran tényleg érezni a hangulat alátámasztását – sajnos sok esetben öncélúak. A bennük lévő hangulatot csak rövid ideig tudjuk élvezni, utána már inkább a történet előrehaladását keressük. A történet azonban lassan halad, sokkal inkább hosszabb kisfilmbe való; ez a legnagyobb hátránya Az erdő című filmnek.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com