kintsugiA táncfilmes blokk közvetlenül a kísérleti filmes után szerepelt a Mediawave programjában – nem véletlenül, hiszen ahogyan a Műfajok határán filmjei közt is találtunk táncost, a táncfilmek mindegyike kísérletező kedvű alkotás volt. 

Carlota Grau & Brisa Luque: A balerina

A rendezőpáros filmje – Grau egyben főszereplő is – egy egyszerű, feszültségtelinek szánt kétszereplős helyzetet mutat be: a táncosnő mozdulatait egy fényképész próbálja megörökíteni, megszállottan követi őt. A kortárs tánc – tehát a magyar címmel ellentétben nem balett – valóban izgalmas, a körítés, azaz a fotós kattintgatása és a kimerevített, riadt tekintetű portrék azonban teljesen indokolatlannak tűnnek. A titokzatos férfi nem változtatja thrillerré a táncosnő produkcióját, hanem ellenkezőleg, a meg- megszakított tánc veszít erejéből.

Jean-Gabriel Périot: Ha egyszer el kell tűnnünk, az legyen hangos, és harcoljunk az idők végezetéig!

Jean-Gabriel Périot nem ismeretlen a Mediawave nézői számára: két éve Az ördög című kisfilmje szerepelt a fesztiválon, melyben hasonlóan hangsúlyos a zene, mint az idei extrém hosszú című produkcióban. A Ha egyszer el kell tűnnünk… egy zenekar és közönsége viszonyát mutatja be, tehát hasonlóan kétpólusú a története, egy végtelen küzdelmet érzékeltet, mint A balerina – a rockzenekar játszik, a közönség reagál, kivéve egy nőt; ő viszont később főszereplővé lép elő. Azonban hiába a lendületes zene, Périot filmjéből hiányzik az a dinamizmus, mely érdekessé tenné a nő és a zenészek harcát – így a 15 percesre nyújtott klip üresnek hat.

Hirdetés

ha_egyszer
Juliette Yu-Ming: Az átutazás rituáléja

A válogatás legkülönösebb darabja Juliette Yu-Ming egyszemélyes butoh produkciója volt, melyben egy omladozó brazil bérházban táncol; pontosabban a japán butoh több, mint egy tánc, inkább a performanszhoz közelít. A jelen képei mellé archív (nem táncos, hanem változatos, asszociatív módon illeszkedő) felvételeket társít, érzékeltetve a világok közti átutazás aktusát. Az első találkozás a butoh művészetével és Yu-Minggel kicsit megdöbbentő, de legalább szerepelt egy igazán bevállalós kisfilm is a csokorban.

rite_of_passage
Momoko Seto: Planet Σ

A táncfilmes blokk legérdekesebb és legsikerültebb filmjében nem is emberek táncolnak, hanem gigantikus rovarok: a Bolygók sorozat harmadik darabja (korábbiak: A bolygó és Z bolygó) gyönyörűen animált mini-sci-fi. A jégbefagyott szöcskék, méhek felélednek, és együtt repülnek, majd hullnak alá a ringatózó csillók, növények, korallszerű teremtmények között. A japán-francia művésznő Berlinalét is megjárt művében szerencsésen találkozik az egyedi ötlet, a különleges látvány és a profi megvalósítás: a Planet Σ váratlan irányba tágítja ki a táncfilm fogalmát, különleges élménnyel gazdagítva a nézőjét.

planet_sigma
Antonella Mignone & Cristiano Panepuccia: Kintsugi

A Kintsugit ugyanaz az alkotópáros készítette, mint a kísérleti filmek közt szereplő Single # Double # Triple-t, de ez a darab sokkal élvezetesebbre sikeredett. Mint a leírásából kiderül, „a kintsugi egy japán technika, ahol törött kerámiadarabokat töltenek fel arannyal töltött gyantával, ez költői metafora a fizikai és érzelmi gyógyulás folyamatára” – ám a Kintsugi mindenféle háttérismeret nélkül is megállja a helyét. Az élénk színek, a harmonikus mozdulatok frissességet árasztanak, így kellemes meglepetéssel zárult a Táncfilmek blokkja.

 

, , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments