A második magyar kisjátékfilmes blokkot a Hivatal uralta, már csak terjedelmi okokból is. De a „képzeletbeli” bevándorlási hivatal túlzottan is hiteles működése mellett a rendszerváltás Erdélyét és a legszomorúbb magyart is megismerhettük. Magyar kisjátékfilmek 2. blokk, szemelvények.
A Hivatal egy hirtelen nagy aktualitást nyert problémát érint, mégis elkerüli a téma túlzott közelségéből és érzékenységéből fakadó buktatókat. Ebben a bevándorlási hivatalban ugyanis nem a migránshullámmal frissen érkezettek intézik az ügyeiket, hanem évtizedek óta itt élő családok, vagy hajmeresztő megismerkedési történetekkel Magyarországra házasodó külföldiek.
Nagy Viktor Oszkár filmje nem dokumentumfilm, mégis ilyen érzetet kelt: a hivatal munkatársait hivatásos színészek játsszák, az ügyfeleket viszont amatőrök, akik így önmagukat alakíthatják. A különböző sorsok rengeteg új ablakot nyitnak egy párhuzamos valóságra, amelynek a létezéséről talán csak sejtéseink voltak. A középiskolás török lányt bármikor kiutasíthatják, a kedves kínai hölgyet körözik, mert nem hosszabbította meg a tartózkodási engedélyét, egy magyar nő pedig 10 napnyi internetes beszélgetés után hozzáment egy indiai férfihoz. Velünk élnek, mégsem vagyunk vele tisztában, milyen nehézségekkel küzdenek.
A film főhőse, az újonc ügyintéző velünk együtt ismeri meg a rendszert, próbálgatja a határait, gyakorolja az elhatárolódást, igyekszik felismerni, mennyi személyességet engedhet meg magának. Meg lehet-e menteni mindenkit? A Hivatal játékszabályai szerint csak azt, aki megfelel minden bürokratikus kritériumnak – nekik már csak annyi a dolguk, hogy állampolgársági vizsgát tegyenek. A Hivatalban rengeteg a szorongatott sors, de sok a megmosolyogtató helyzet és a happy end is. Itt tartunk most, a rendszer objektív, s mint ilyen, igazságos is. Csak persze azt se pro, se kontra nem veszi figyelembe, hogy emberéletekről dönt.
Az idegenség tágan vett problémája megjelenik a Tabula Rasa és a Remény című kisfilmekben is. A Tabula Rasa hősei leginkább egymáshoz képest idegenek, mégpedig a tisztázatlan múltbéli konfliktusok, a megbocsátás és az őszinteség hiánya miatt. Egy erdélyi faluban egymásba szeret két fiatal, miközben szüleik múltja sötét titkokat rejt. A rendszerváltás hajnalán Erdélyben még túl közeli az előző rendszer, a besúgók és besúgottak kénytelenek szembenézni egymással, miközben a következő generációt, az ekkor kamaszodó fiatalokat a szülők bűnei vagy hőstettei hidegen hagyják.
A Tabula Rasa legnagyobb erénye a lassú, feszültséggel teli építkezés, még ha a titok lelepleződése nem is okoz nagy meglepetést. A történet így egy kissé közhelyes, de a környezet rendkívülisége (az elárasztott falu, a vadregényes Bözödújfalu az egyik helyszín) hoz némi izgalmat a filmbe.
Szirmai Márton nagyot futott rövidfilmje, a cinizmus új dimenzióit megnyitó Remény viszont végső soron azt állítja, magyarnak lenni Magyarországon még sokkal rosszabb, mint külföldinek – olyan finomságokkal pedig ne is bíbelődjünk, mint a Tabula Rasa hősei. Hiszen a magyar a legszomorúbb nemzet, ettől pedig a miniszterelnök is szomorú…
A megoldás persze kézenfekvő és látványos, kell egy gép, amivel boldoggá változtathatjuk a pesszimista lakosságot. Az ordítóan demagóg kísérlet természetesen rosszul sül el, a végeredmény pedig… nos, ismét idegenség, hogy folytassuk a cikk logikáját. A Remény abszurditása kellemetlenül ismerős, a musical-jelleg és a látványos díszlet pedig csak fokozzák a film egyszerre elidegenítő, egyszerre magával ragadó stílusát.
(A blokkban szerepelt még Szén János A séta és Füzes Dániel Piszkos munka című filmje.)