une-photo-mustang-7-tt-width-1600-height-1067-bgcolor-FFFFFFNéhány hét múlva kiderül, a döntőbe jutott három alkotás közül melyiket választják meg győztesnek az Európai Parlament képviselői. A filmeket Európa-szerte, így Budapesten is bemutatják a Lux-filmnapok keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A Lux-díj célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet az európai filmművészet sokféleségére, egyszersmind közös európaiságunkra, illetve elősegítse a társadalmilag tudatos filmek körüli összeurópai párbeszédet – tavalyi összeállításunkban részletesen írtunk a díj vállalásairól, a jellegzetes filmtípusokról, a válogatás szempontjairól és a verseny lebonyolításáról. 2015 júliusában is tíz jelöltből választotta ki egy szakmai testület azt a három filmet, amelyek közül az egyik november 25-én, Strasbourg-ban átveheti a bábeli tornyot formázó díjat.

A tízes listában idén is – mint a díj 2007-es fennállása óta szinte mindig – szerepelt magyar alkotás: a Saul fia. Rajta kívül a 45 év, az A Perfect Day, a The Measure of a Man, a Kosok, a Toto és nővérei, a The High Sun, valamint a három, végül döntőbe jutott darab: a Mustang, a Mediterranea és A lecke című film volt versenyben. A Kosok az első izlandi film, a Toto és nővérei pedig az első dokumentumfilm, amelyik a Lux-díjért versenghetett. Az idei tízesből szerencsére sok filmet Magyarországon is láthattunk már, így a 45 évet, a Kosokat, a Toto és nővéreit (a BIDF-en), a Mustangot (a Cinefesten) és A leckét (a Mozinet Filmnapokon – de november 5-től általános moziforgalmazásba is kerül). Mint Silvia Costa, az EU kulturális bizottságának elnöke elmondta, a tíz jelölt mind olyan film, amelyik társadalmi és kulturális értéket teremtett. „Nem az a lényeg, hogy a szórakoztatnak-e, hanem a bennük rejlő értékek – azok az európai értékek, amelyek állandó fenyegetettség alatt állnak. Össze kell fognunk és meg kell védenünk őket – erre pedig hatalmas lehetőséget kínál egy olyan tömegmédium, mint a mozi.”

Hirdetés

mediterraneaA három döntős film versengése október 19-én kezdődik – ekkor startol el a Lux-filmnapok rendezvénysorozata, melynek során több mint kétszáz helyszínen, többek közt az Európai Parlament mozitermében mutatják be a Mediterranea-t, a Mustangot és A leckét. Idén először egyiküket, a Mediterranea-t november 11-én egyidejűleg nyolc városban (Sevilla, Pozsony, Párizs, Lisszabon, Santiago de Compostela, Cork és Bukarest) vetítik le, majd a rendező élő közvetítésben válaszol kérdésekre és tweetekre Brüsszelből. Costa szerint ez az esemény jól tükrözi a Lux-filmnapok szellemiségét: az európai mozinézők egyszerre láthatnak egy filmet, majd könnyedén megoszthatják véleményüket, kérdéseiket egymással. Ugyanezt az elvet követi a közönségszavazás lehetősége is; tavaly a nézők véleménye alapján az Osztályellenség nyert, míg a képviselők szavazatai az Idát hozták ki győztesnek.

De vizsgáljuk meg közelebbről az idei döntősöket! Első pillantásra látszik, hogy mindhárom mű nagyon aktuális, de egymástól igencsak eltérő európai problémát vizsgál – a bevándorlás (Mediterranea), a női önrendelkezés kérdése (Mustang) és egy kelet-európai tanár kihívásai (A lecke) európai mindennapjaink részei. Azaz esztétikai értékük mellett a díjért versengő filmek társadalmi tudatossága idén is meghatározó.

a_leckeA legégetőbb a választott témák közül egyértelműen a migrációé – a Mediterranea időzítése tökéletes. Jonas Carpignano első nagyjátékfilmje korábbi rövidfilmjének, az A Chjána-nak történetét viszi tovább: főhősei Burkina Faso-ból érkeznek Olaszországba, ahol jobb élet helyett rabszolgasághoz hasonló munkakörülmények, erőszak és állandó fenyegetettség fogadja őket. A rendezőnek egyébként egy másik rövidfilmje is a dél-olaszországi nyomort mutatja be.

A Mustang beválogatása Európa kulturális sokszínűségét húzza alá: az eldugott török kisvárosban öt kamaszodó lánytestvér kerül szembe a család szigorával, amely akaratuk és korábbi életmódjuk ellenére egy határozott, tradicionális női szerepet róna rájuk. A hagyományok börtöne vs. szabadságvágy – Deniz Gamze Ergüven többszörösen díjnyertes filmjének feminista üzenete fontos adalék az általános európai elvek és a női egyenjogúság körüli, újra és újra felerősödő diskurzushoz.

A lecke problémaköre csak látszólag kevésbé általános érvényű, mint a másik két filmé: valójában rengetegen magukra ismerhetnek ebben a bolgár drámában is. Főszereplője átlagember, egy tanárnő, aki átlagon felüli tettekre kényszerül, mikor egyszeriben kicsúszik alóla a talaj. Egyszerre küzd az osztályában és a bürokratikus rendszerrel szemben az igazságért, a túlélésért – Kristina Grozeva és Petar Valchanov San Sebastian-ban díjazott alkotása Európának azt az arcát tárja fel, mely Magyarországon talán a legismerősebb.

A korábbi évekhez hasonlóan a Lux-filmnapoknak Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont november elején. November 3-án 19 órakor Erdős Norbert európai parlamenti képviselő és Elekes Botond, az Uránia Nemzeti9 Filmszínház igazgatója nyitja meg a vetítéssorozatot. A Mediterranea vetítése november 3-án, A lecke november 4-én, majd a Mustang november 5-én lesz, egyaránt 19.00 órától. Az utóbbi film vetítése előtt lesz még egy kerekasztal-beszélgetés is, amelynek témája a társadalmilag tudatos és kortárs problémákra érzékeny filmes alkotások útja a közönséghez. A beszélgetés résztvevői: Bíró Tibor, a Jameson CineFest fesztiváligazgatója, Bognár Péter filmforgalmazó (Magyarhangya), a Lux-díj jelölőbizottságának magyar tagja és Böszörményi Gábor filmforgalmazó (Mozinet), moderátot: Buglya Zsófia, az Uránia programigazgatója. . A vetítésekre a belépés díjtalan, jegyeket az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának Facebook-oldalán lehet nyerni egy rövid kvíz kitöltésével, a www.facebook.com/Europai.Parlament.Tajekoztatasi.Irodaja oldalon.

Ezen túlmenően a közönség idén is szavazhat kedvenc filmjére a www.luxprize.eu honlapon, minden szavazó részt vesz egy sorsoláson, amelynek nyertese 2016 júliusában részt vehet a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol kihirdetik a közönségszavazás nyertesét, továbbá a Lux-díj következő évi kiírásának tíz filmjét is bemutatják.

A cikk felkérésre készült.

, , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments