Magazin

Robert Redford szerint a dokumentumfilmek vették át a tényfeltáró újságírás szerepét

A dokumentumfilmek vették át a tényfeltáró újságírás szerepét – nyilatkozta Robert Redford a BBC-nek abból az alkalomból, hogy részt vesz az idén először megszervezett londoni Sundance Filmfesztiválon áprilisban.

A színész, aki az 1977-ben négy Oscar-díjjal jutalmazott Az elnök emberei című Watergate-botrányról szóló filmben Bob Woodward riportert alakította úgy fogalmazott, hogy szerinte az újságok minősége „meredeken hanyatlik”. „Ezért váltak a dokumentumfilmek oly fontossá. Valószínűleg jobban képviselik az igazságot” – jelentette ki Redford, aki számos dokumentumfilmmel érkezik a függetlenfilmes fesztiválra.

A négynapos rendezvényre a londoni O2 rendezvénycsarnokban kerül sor. Olyan filmeket is bemutatnak, amelyek a hagyományos januári utahi Sundance-en már szerepeltek – ismertette a BBC online hírszolgáltató.

A Sundance Filmfesztivált pár évvel Az elnök embereinek bemutatása után alapította Redford. A film azt mutatta be, hogyan tárja fel a Washington Post két riportere a Richard Nixon elnök bukásához vezető Watergate-botrányt. Az ügy az amerikai újságírás egyik csúcspontja lett – emelte ki Redford. „Akkoriban az újságírás morálisan és szakmailag is csúcsára ért. Nyilvánvalóan elmúltak azok az idők, de azt nem hittem volna akkor, hogy az újságok színvonala ennyire meredeken és drasztikusan süllyed, hogy az újságírókat vezérlő alapvető szabályok – mint hogy legalább két forrás kell, mielőtt idézni lehet azokat – eltűnnek. A felelősséget felváltotta a szenzációhajhászás. Szerintem ez ártott az újságírásnak. A hazámban az emberek azon tűnődnek, hogy hol találják meg az igazságot” – fogalmazott a színész-rendező.

Miközben azért a lapok sem tétlenkednek a botrányok leleplezésében – mint például a brit The Guardian, amely a telefonfeltörések ügyében gyűjtött bizonyítékot, vagy a The New York Times, amely bizonyos amerikai kórházakban tapasztalható túlzott sugárzásról adott hírt –, Redford szerint mégis a filmesek vették át a tényfeltárók szerepét – jegyezte meg a bbc.co.uk cikke. Előnyükre szolgál, hogy a filmes produkcióknak több ideje van mélyre ásni egy témában, míg az újságokat köti a lapzárta.

Ezekből a dokumentumfilmekből olyasmit is meg lehet tudni, amit a kormány vagy a nagyvállalatok el akarnak titkolni – mondta Redford. „Az egyik film, amelyet Londonba viszünk, a Chasing Ice, évekig készült, és a hegyek jégsapkáinak eltűnését dokumentálja, azt, hogy a klímaváltozás hogyan hat az ökoszisztémára. Erős film, és szerintem nem vitatható. Ha az ember olyan dokumentumfilmet készít, amely komoly bizonyítékokkal szolgál, az érték a néző számára. Még akkor is, ha a politikai rendszerünkben sokan akadnak, akik tagadják mindezt – ami őrület.”

Abban azonban nem hisz, hogy egy film képes hatni a politikára – szögezte le. „Meg tud változtatni valamit egy film? Nem. Talán csak divat. Becsapnánk magunkat, ha azt hinnénk, hogy a film megváltoztat egy rendszert vagy egy kormányt” – figyelmeztetett a 75 éves filmes.

A londoni Sundance filmfesztiválra április 26. és 29. között kerül sor.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com