Magazin

Sita Sings the Blues

Sita Sings the BluesAz idei év Annecy-fődíjas filmjét, bármilyen hihetetlen, egy ember rajzolta, animálta, írta és rendezte. Viszont miközben kalapot emelünk Nina Paley előtt, és sietve kijelentjük, hogy a film megérdemli a győzelmet, sajnos el kell mondanunk, hogy meglátszanak az egyszemélyes munka hátrányai is: az ötletparádé egy idő után önismétlővé válik, és a film második fele már nem tartja az önmaga felállította magas mércét.

Két korban, három szálon játszódik a történet, mindegyik a saját grafikai stílusában. Az egyik sztori a rendezőnő sajátja, szándékosan ügyetlenke gyerekrajzként ábrázolva. A másik szál a Ramayanából származik: Ráma és felesége, Szíta története klasszikus indiai vallási alakábrázolással (ám korántsem klasszikus modorban) elmesélve. A harmadik szál az elbeszélő istenek és istennők állandó, fölöttébb komikus, vizuális gegekkel tarkított narrációja. A film gerincét viszont nem ezek a szálak adják meg: a humoráradat, a képi zsenialitás, a fantázia tobzódása akkor kezdődik, amikor Szíta dalra fakad.

Szíta blues-t énekel Annette Hanshaw, ezerkilencszázhúszas évekbeli énekesnő hangján. És amíg Szíta énekli a blues-t, a film sziporkázik. Hanshaw hangja csodálatosan illik Ráma, Szíta, a majomkirály és India többi lakójának női szemszögből ábrázolt kalandjaihoz, ahol a hangsúly egyáltalán nem az eposzi küzdelemen van, hanem azon, hogy érzi eközben magát Szíta.

A blues-t aláfestő (nem tévedés, nem fordítva) képi megoldásokat nehéz lenne leírni, ezt az egyszerre indiai, nyugati, rajzfilmes és művészi stílust látni kell (a film pompás előzetesét ajánlom, abban csak ilyen jelenetek szerepelnek). Egy embernek azonban véges a találékonysága: a film második felére, amikorra hozzászokunk a látottakhoz, bizony megfakul az újdonság. Ide kellenének a jó ötletek, az újítás, de sajna még a sztori is leül. A film ellődözi szinte minden puskaporát az első órában – szinte, mert egy zseniális dalbetét és valóságos klip-színkavalkád is akad a vége felé, ami azonnal feledteti az emberrel a már-már rátelepedő unalmat.

Nagyon női film a Sita, gondolom, nem sokan dolgozták még fel a Ramayanát az elhagyott feleség szemszögéből, saját történetüket is beleszőve. Az Annecy-fődíjnál nem is létezik értékesebb elismerés (legföljebb talán a legjobb animációs film Oscarja), és ez eléggé mutatja a film értékeit: egyedi, különleges, látványos alkotás, és hihetetlen munka.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com