Véletlenül találkozik egy fiatal férfi és egy még fiatalabb nő. A férfi a nőt akarja mindenképpen. A nő nem akarja a férfit. Vagy talán mégis.
A közösségi finanszírozásból forgatott Stockholm első fele alapján lehetne akár a Mielőtt felkel a Nap utánérzése is. Igen, a két fiatal éjszakai csatangolásai, egymásra licitáló kérdezz-felelekjei percről percre megidézik Linklater klasszikusát. Aztán történik valami. Felkel az a bizonyos nap ugyanis. Az éjjel helyesnek, rejtélyesnek és bohémnak tűnő fiúból és lányból a nappali fényben követelőző, hideg és agresszív emberek válnak. Mint egy fordított vérfarkas-sztori – ők nappal változnak át.
A rejtélyesség részben megmarad viszont: nem tudhatunk meg többet így sem róluk. Sejthető, hogy a srác nagydumás, csajozós típus. Na, nem olyan, aki az ujján slusszkulcsot pörgetve nyomja a szöveget, nem, ő amolyan kiismerhetetlen, értelmiséginek tűnő handabandázó. És a lány? Megjelenése első percétől tudható, hogy van vele valami. Olyan fura. Mintha egy láthatatlan kabin venné körül, aminek a falai hol leomlanak, hol visszaépülnek egy szempillantás alatt. Történt vele valami. Nincs jól. A barátnői féltik.
A férfi film eleji rámenőssége először még jópofa, de aztán már inkább irritáló. A nő többször is nemet mond az ajánlatnak, miszerint a férfi hazakísérné. De hiába, mindegy, hányszor mond nemet. Végül feladja, belemegy a játékba. Mint az Álmodozók fiataljai, elkezdődik egy kétes kimenetelű társasjáték, és már sejtjük, hogy ebbe valaki belepusztul.
A film nagy részében össze vagyunk zárva ezzel a két emberrel. A fiú bevallása szerint beleszeretett a lányba. A lány állítása szerint meg sem akarja csókolni a fiút. Mégis együtt üldögélnek az üres lépcsőházban, mégis együtt üldögélnek a kanapén. Egy vég nélküli huzavona ez az egész, csupán a háttér változik. És habár az éjszaka sem volt konfliktus- és feszültségmentes, a reggeli fényben mintha minden megváltozna.
A lány egyre veszélyesebbnek tűnik, gyógyszert kellene szednie, de nem veszi be az aktuális adagot. Helyette saját maga, aztán a fiú ellen fordul. És hogy mit csinál a fiú? Semmi különöset. Éppen olyan tapló, mint ahogy azt a b-forgatókönyv szerint sejteni lehetett. Elcsábította a lányt, beszélt össze-vissza, talán még barátnője is van. Szeretne szabadulni a bizonyítékoktól, egyből lehúzza az ágyneműt. Ő Barney Stinson egy sokkal kevésbé vicces változata. Persze, a romantikus lelkű nézők talán szurkoltak azért, hogy bontakozzon ki egy gyönyörű szerelem, de mindvégig ott lebegett ennek a másik lehetőségnek is az árnya.
A kezdeti agyonbeszélt és mégis idegtépően lassú jelenetek után a másnapi pattanásig feszített szituációk váltakoztatása az üres csendekkel mindenképpen izgalmas. A romantikus dráma eltolása a thriller irányába szintén érdekfeszítő. A legérdekesebb viszont mégis az, ahogyan a másik ember megismerésének korlátozottságát mutatja be a film. Igen, egy egyéjszakás kapcsolat története ez, és mint ilyenben nyilván nem (feltétlenül) ismerik meg egymást a felek úgy igazán, talán nincs is rá igényük, pont ettől lehet izgalmas, de mi van akkor, ha kísérletet tesznek rá, mégsem megy? Mi van, ha magukat sem ismerik?
A lány mindenesetre másnap elmondja, hogy becsapva érzi magát, nem ilyennek gondolta a fiút. Talán mert tisztábban lát, talán mert végig így gondolta, azt mondja, ő nem akart lefeküdni a fiúval. Jó volt, de nem akarta. Az erőszak relativizálása ez? A film elejétől nemet mondott a lány. És jobb helyeken a nem az nem. Aztán láttuk, ahogy végül enged a csóknak. Ez felér egy igennel? Vagy még mindig nem? Mindenesetre ezek szerint a fiú nem értette a lányt, a lány pedig talán nem is akarta érteni a fiút. A film lezárása is kettős, tekinthető büntetésnek és menekülésnek is. Egyszerűségében, cicomák nélküliségében nehéz ez a film.