Értékelés: 7/10 Így értékelünk mi »


tannaA filmtörténet első vanuatui filmjével nyitott a 23. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. A Tanna az egyik legősibb szerelmi történetet mondja fel egy helyi törzs tagjainak előadásában. Pazar kezdés.

Meglepő kuriózum, ha egy nemzet csupán 2015-ben, 120 évvel a mozi megszületése után készíti el első nagyjátékfilmjét, de Vanuatu mindezt elmondhatja magáról. A rendelkezésemre álló források szerint a melanéziai szigetország korábban csak dokumentumfilmekkel jeleskedhetett, megjegyzem a Tannát is ausztrál koprodukcióban sikerült elkészíteniük. A filmet egy néhány fős stáb jegyzi: rendezőként, operatőrként két ausztrál dokumentumfilmes, Martin Butler és Bentley Dean, művészeti vezetőként pedig a törzs egyik tagjának, Jimmy Joseph Nakonak nevét érdemes megemlíteni. A forgatócsoport 7 hónapot töltött el a címadó szigeten élő, már csak alig 200 főt (!) számláló yakul törzs mellett, s közben nemcsak kultúrájukat ismerték meg, hanem azt a hagyományaikat alapjaiban megrázó, igaz történetet is, amelyet a bennszülött népcsoport végül hajlandó volt újrajátszani a digitális kamerák előtt.

A Tanna annak ellenére az utóbbi évek egyik legizgalmasabb mozgóképe, hogy egy végtelenül hagyományos műfaji film. Szerelmi melodráma, ahol a menekülő szerelmesek fellázadnak a törzsi hagyományok ellen. Wawa, a fiatal szépség és Dain, a törzsfőnök unokája egymásba szeretnek. Csakhogy egy szomszédos törzs tagjai orvul támadást kísérelnek meg a yakulok sámánja ellen, mondván ő okozta az ínséges időket. Háborús veszély fenyeget, amit a párszáz fős yakul közösség nem kockáztathat meg, törzsek közötti házassággal csillapítanák a kedélyeket: természetesen Wawát szemelték ki menyasszonynak. A lány és Dain azonban a szökés mellett dönt.

Hirdetés

tanna2

A menekülő szerelmesek sablonos története ellenére varázserő lakozik a Tannában, s ez a mágia a filmet átszövő példátlan ellentétekből fakad. A hagyományok ellen fellázadó szerelmesek motívuma a történetmesélés egyik legősibb archetípusa, amit most őslakos amatőr szereplők játszanak újra. S jóllehet bejáratott motívumról van szó, a film egy 1987-es megtörtént esetet dolgoz fel, ami annyira meghatározza a yakul törzs életét, hogy azóta – pedig röpke 30 év elteltéről beszélünk – tanmeseként és a Tannát egyébként keretbe foglaló népdalként is a kultúrájuk szerves részévé avatták. Hihetetlen történeteket produkál az élet.

Egyéni függetlenség kontra közösségi élet, hagyományőrzés és reformer fejlődés áll szemben egymással. A nagy kérdés, hogy szabad-e biztosítani a szerelmesek boldogságát akár annak árán is, hogy az eltűnés szélén álló törzs még inkább megfogyatkozhat? A másik oldalról pedig: mennyiben ártalmas a modern civilizációval szemben oly nehezen megőrzött kultúrára a szerelmi házasság engedélyezésének reformja?

tanna3

Parázs kérdések lehettek ezek 1987-ben, amit most a törzs újra átél a kamerák előtt. S mind az alkotók, mind pedig a yakul szereplők részéről merész vállalás, hogy nem pusztán egy letűnő óceániai kultúra etnográfiai meghatározottságú megörökítését tűzték ki célul, hanem kritika alá is merik venni saját, merevnek a bizonytalan jövő miatt csak óvatosan nevezhető hagyományaikat. S azt hiszem, ebből a figyelemreméltó gesztusból fakad a Tanna igazi hitele, nem az egyébként fantasztikusan fényképezett tájképekből vagy a hallatlanul erős hangkulisszából. A működő vulkán fekete és vörös kontrasztjában izzó képsora és fülsiketítő robaja mintha tényleg tükrözné azt a mágikus erőt, amit a törzs tulajdonít a tűzhányónak.

Az őserdei törzs láttán azonban fojtogató hangulat is átszűrődik a digitális képeken. A velencei bemutató alkalmával a yakulok néhány képviselője úgy nyilatkozott, hogy pusztán meg akarták mutatni magukat és tradícióikat a világnak. A nyitás szimpatikus, de a Tanna akár a törzs utolsó filmes kordokumentumává is válhat. A mozgókép mágikus természete 2016-ban is működik, ezért is létfontosságú a rendezőpáros dokumentumfilmes attitűdje. Butler és Dean szerencsére epizodikusan építkezik, a melodrámai alapkonfliktus mögött odaadó figyelmességgel időznek el a yakulok mindennapjain és hagyományain. Olyan közösségi eseményekről (például béketárgyalás, törvényhozatal) kapunk életképeket, amelyek a törzsi szokásjogot hozzák testközelbe. De nyomon követhetjük a nővé érés beavatási szertartását, a szoknya- vagy a pénisztok-készítés munkafázisait is. Ezeket a jeleneteket ráadásul önfeledt beleéléssel adják elő a törzsi lakosok – emlékezetes mellékkarakter az általam „vanuatui Vénusznak” elkeresztelt, sokat tapasztalt hölgy, akinek életörömét és pajzánságát legalább olyan megmosolyogtatóan varázsolta elő a kamera előtti szereplés, ahogy a Szerelempatak esetében Veronka néniből.

tanna4

A Tanna egy szimpatikus kapcsolatfelvétel lenyomata. A kultúráját féltve őrző yakul törzs ahelyett, hogy elzárkózna a civilizációtól, felvállalja, és a hasznára fordítja a szigetország turistaparadicsomi léte miatt egyébként is működő kontaktot. Az ausztrál filmesek segítségével nemcsak mozgóképes mementót készítettek, hanem egy örömteli életjelet is.

, , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments