hazigondozasA nagyjából két részre osztható idei versenyblokk kisebb szelete tartozott a realista szemléletű európai szerzői elsőfilm képviselőihez. A kelet-európai kisrealista ábrázolásban persze kakukktojás az ausztrál Simon Stone A vadkacsa adaptációja, mondhatni azonban, hogy a versenyblokk ezen felének minden filmje valamiféle családi görbét szeretne kiegyenesíteni, s hol jobban, hol kevésbé, valamiféle katarzis is ér bennünket.

Az elsőfilmes cseh rendező, Slávek Horák Házi gondozás című 92 perces alkotása adja a legcsendesebb drámát. Szereplőit ugyan meg tudja szerettetni velünk, érezhető némi jellemfejlődés is a film két vége között, azért mégiscsak ebben az esetben találjuk legkevésbé megszólítva magunkat. Nem kérdés, hogy a kétértelmű címmel már el is jutunk a lényeghez: a másokért önmagát feláldozni kész házi ápolónak hirtelen jött betegség miatt kell rájönnie, hogy otthon is van keresnivalója. Az idősödő házaspár fővárosba költöző, házasság előtt álló lánya is tudna mesélni, hol javítaná kapcsolatát családjával. A kissé bumfordi kétkezi munkás férj is furcsa szemekkel néz a feleségét frissen megtaláló természetgyógyászra, arra pedig különösen, amikor az hirtelen megkérdezi: mégis mikor bújt utoljára feleségéhez? Nem emlékszik… Sajátos cseh humorral vegyül az alapvetően nem vidám történet, így ad az egésznek valami keserédes melankolikus utóízt, s nem tud színtisztán felszívódni.

Hirdetés

Ines Tanovic ugyan már az 1980-as években is készített kisfilmet, a Mindennapi életünk csupán első nagyjátékfilmje. 2016-ban ez az alkotás volt Bosznia-Hercegovina hivatalos Oscar-jelölése. A tavalyi Szarajevói Filmfesztivál világpremierje egy ízig-vérig poszttraumatikus film a fővárosból, egy négytagú család különböző reakcióit mutatja be immáron két évtizeddel a háború után. A fegyverek valóságosan ugyan már nem ropognak, de a lánytestvér történetében meghúzódó külföldre költözés és a fiúk lelkében uralkodó háború utáni kilátástalanság és reményvesztettség alapvetően nyomja rá bélyegét filmre. Az anya betegsége és az apa nyugdíjazása pedig további, ki nem beszélt konfliktusok forrása. Mindenki neheztel mindenkire, de senki nem mondja. Majd néhány szimbolikus jelenet és a fiú életében megjelenő szerelem egy csapásra változtatja meg a dolgokat, ad újabb reményeket a szereplők életének. Mondhatni, „könnyű” a háború kártyát kijátszva érzelmeket csiholni a nézőből, de a Mindennapi életünk alkotóit nem zavarja, ha filmjüket sziruposnak titulálják. Sőt, a tipikus óvárosi jelenetekkel, a nemzeti érzelemmel és az ország egyik legnépszerűbb színészével, Emir Hadžihafizbegović-csal mintha tudatosan fel is vállalnák.

mindennapieletunk

Kissé elüt a többitől, témában mégis azért idekapcsolódik Simon Stone Apa és lánya című története. A színpadi rendező ugyancsak első filmje sztárfőszereplővel, az Oscar-díjas Geoffrey Rush-sal forgott, ami igencsak megadta a végeredmény alaphangulatát. Stone korábban Sydney-ben színpadra állított alternatív A vadkacsa rendezését dolgozta át egy kicsit jobban, és tette azt a vászonra. Az idősödő apa a nála jóval fiatalabb nőt készül elvenni feleségül, ennek apropóján érkezik haza Christian, a főszereplő (Paul Schneider). A lényegi dolgok azonban nem is köztük, hanem Christian és gyerekkori jóbarátja, Oliver (Ewen Leslie) és az ő családja között zajlanak. Nem véletlen az eredeti cím, The Daughter sem. Nagy szerepe van ugyanis a film kitűnő voltában az Oliver lányát, Hedviget alakító fiatal színésznőnek, Odessa Youngnak is. Erős színészi alakítások, sosem hamis, nem mindig pontos játék, átütő atmoszféra jellemzi ezt a filmet. A színházi gondolkodás alapjaiban határozza meg a filmdrámát, éppen ezért adta az Apa és lánya talán a legnagyobb katarzist, ezért érezzük azt, hogy ebben a filmben van a legmélyebb süllyedés a stáblista alatt.

apaeslanya

Igyekszünk mindig meriteni a régió alkotásaiból is” – mondta a bosnyák film után Horváth György fesztiváligazgató. És noha a Titanicon nem annyira hangsúlyos a regionalitás, mint például a Szarajevói Filmfesztiválon, azért kompromisszum nélkül lehet szemezni, ezt az idei versenyprogram bőven megmutatta.

Sergő Z. András

Sergő Z. András

Alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. A dokuk a liblingje. Kedvencei a kamaradarabok, coming-of-age, sport(politika), valláspolitika és -történet, művészi önreflexiók. [email protected]

, , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments