Értékelés: 4/10 Így értékelünk mi »


a_vakvezeto_the_guide_1Elavult, manipulatív darab: A vakvezető aligha válik az ukrán filmművészet dicsőségére.

A politika is ott van az első budapesti Ukrán Filmnapok hátterében: az eseményt Hoppál Péter kulturális államtitkár nyitotta meg, jelen volt az ukrán ügyvivő, producer és rendező egyaránt érkezett Kijevből. De az államtitkári tűzerővel megtámogatott kultúrdiplomáciából a filmes újságot csak egy dolog érdekli: milyen alkotások érkeznek magyar vászonra a politika farvizén?

A vakvezető például nem egy olyan alkotás, amit feltétlenül be kellett volna mutatni, hiába promotálja erősen az ottani kormányzat. Hacsak nem mint kuriózumot. Gyönge darab, néhány vonása pedig egyenesen sértő a mozinéző számára.

Hirdetés

A film egy történelmi alkotás Ukrajna legsötétebb időszakáról, a szovjet megszállás és a Holodomor idejéről. Egy amerikai kisfiú, miután apját rejtélyes módon megölték, menekülvén egy vak kobzos segítőtársául szegődik; kalandjaik körül az ukrán történelem egyre szomorúbb eseményei zajlanak.

a_vakvezeto_the_guide_3

Az a legkisebb gond, hogy a film technikái valami harminc-negyven évvel ezelőtti állapotot idéznek (pontos érát vagy stílust nem tudok azonosítani). A vakvezető tele van például olyan narrációval, amiben a főszereplő elmeséli, mit is érez ő az épp játszódó pillanatban. Felvezetés nélkül vágnak be korhűnek szánt híradó-betéteket. Minden egyes súlyosnak szánt jelenet alatt ugyanaz a pár ütemes baljós zenei téma szól, függetlenül az előző és következő szcénától. A kínos igénytelenséggel forgatott akciójeleneteket a vágással próbálják – jobb híján – kitakarni. És például a szereplők rendszeresen lassított felvételben menekülnek, de a lassítás is harminc-negyvenéves ám: a film technológiailag is avítt, tehát ezekben a jelenetekben darabosan lassítva futnak, szaggatott mozdulatokkal.

Modern eszközök egyedül a képi világ megteremtésében érhetők tetten. Sergey Mikhalchuk operatőr néhány valóban szépséges filmkockát alkotott meg mind az ukrán tájak és romok világából, mind a korabeli népi, illetve urbánus-szocialista kultúra díszleteiből. A deszaturált, fakószürkés színezés néha kissé túlzás ugyan, de összességében helye van a film hangulatának megteremtésében.

a_vakvezeto_the_guide_2

Nagyobb baj, hogy a film, tartalmára nézvést, leginkább pofátlan érzelmi manipulációból áll, meglehetősen primitív és (ismét) elavult eszközrendszerrel kivitelezve. „Elavult” alatt ezt értem: a főszereplő széttárt karral üvölti az égre kedvese nevét a sír mellett, akivel nemrég még holdfényben ölelkeztek egy tó vizében. „Primitív” alatt ezt: egyetlen hasonló csúcspont sincs előkészítve vagy levezetve, épp csak belehajigálják a filmbe őket, egy érzelmi baltás gyilkos finomságával. A képi világ révén csaknem kidolgozott hangulatot tönkreteszi a koncepciótlan vágás, a radikálisan elütő érzelemvilágú jelenetek követhetetlen sora.

Pedig az alapanyagból varázslatos filmeket lehetne forgatni. Ukrajnában most a nacionalizmus van épp kultúrpolitikai napirenden (mint háborús serkentő eszköz), így hát a film egyszerre érint jónéhány önmagában érdekes kérdést: az ősi ukrán, vagy kozák, de legalábbis helybeli kultúrát (a kobzárokkal s dalaikkal), a hazafiasság vs. szocializmus eszmekörét, a besúgó-kultúrát, a vörösök és fehérek háborúját az 1920-as évek elejéről („én azon az oldalon álltam, amely merte álmodni, hogy egyszer jobb lesz” – ennyire egyszerűsítve). No és a Holodomort.

a_vakvezeto_the_guide_4

A Holodomornál meg kell állnunk. Ez a csaknem példátlan méretű népirtás, amelyben a szovjet felső vezetés tudatosan kiéheztette az addig gazdag mezőgazdaságú Ukrajnát, akkora katasztrófa volt, ami, emlékezetként, megérdemelne egy a Holokausztéhoz mérhető filmes és irodalmi diskurzust. De A vakvezető durva eszközei nem méltóak egy értelmes diskurzushoz – valójában még a puszta emlékezéshez sem.

A film eddig nem futott nagyobb nemzetközi köröket. Bár ez volt tavaly Ukrajna jelöltje a Legjobb külföldi film Oscar-díjára, már a nevezés is botrányosan zajlott (a cannes-i díjazott The TribePlemya – rendezője, Miroslav Slaboshpitsky azzal vádolta meg a kijevi nevezőbizottságot, hogy csalt a jelöléssel).

a_vakvezeto_the_guide_5

Ukrajna ennél többet érdemel. Mi is, a moziban. A vakvezető csak mint kuriózum érdekes: visszatekintés azokra az időkre, amikor egy-egy ideológia üdvéért (legyen az szocializmus, nacionalizmus vagy akármi) tetszőlegesen primitív eszközkészletű manipuláció megengedhető, sőt államilag kitüntetendő, aztán Filmnapokra küldendő, ügyvivővel megnyitandó, Oscarra nevezendő cselekedet volt.

Adatlap

A vakvezető (Povodyr / Поводир / The Guide)
színes, ukrán filmdráma, 122 perc, 2014

rendező: Oles Sanin
forgatókönyvíró: Olexandr Irvanets
operatőr: Sergey Mikhalchuk
zene: Alla Zagaikevych

szereplők:
Stanislav Boklan (Ivan Kocherga)
Jeff Burrell (Michael Shamrock)
Anton Sviatoslav (Peter Shamrock)
Andriy Haddad (Greene Vasya)
Jamala (Olga)

IMDb

, , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments