Magazin

Szürkület – Utolér

Gyerekgyilkosság, önbíráskodás, megnyúzott emberi hát. Dyga Zsombor kezei alatt újabb magyar műfaji film született. S ha a hollywoodi mintákat logikai hibáikkal együtt is szeretni tudjuk, a magyar Utolér létrejöttének is nyugodt szívvel örvendhetünk.

A szívem szárnyal, mint a sasmadár.” – jegyzi meg nem egyszer a Kis nagy ember indián törzsfőnöke, s ebben a cikkben sem utoljára szerepel e szép emlékű kijelentés. Olyan kellemes érzés úgy értekezni egy magyar film mélysötét hangulatáról, hogy azt nem Tarr Béla rendezte. Dyga Zsombor az iparvárosi múltat és az avasi panellátványt feledve formálta át Miskolcot egy „bűn és bűnhődés”-sztori idegborzolóan félelmetes színterévé. A magyar rendező nem a borsodi kriminális közéleti viszonyokról értekezik, a forgatási helyszín neve nem is hangzik el, pusztán a thriller műfajához igazítja a kelet-magyar nagyváros jellegzetes ká-európás hangulatát. Ólomszürkébe borult vidéken a patinás ikerházat rácsos vaskerítés védi a betolakodóktól, romos felüljárók tornyosulnak  a gyermekeik után kutató anyák felett, a Kis-Avas pincesora már-már gótikus borzongást biztosít. Az alsós porontyok a rozsdás mászókák használata helyett állatokat kínoznak, apukák verik kékre-zöldre fiaikat, a szülők távoltartási végzést indítanak egymás ellen. Nem csoda, hogy a főszereplő mentőorvos olyan közhelyekkel (pl. túlóra, orvosok hiánya) tereli el a gyanút terveiről, amelyek kaotikus egészségügyi viszonyokat feltételeznek. Miskolc komor közege a Lehane-adaptációk (Titokzatos folyó, Hideg nyomon) Boston-ábrázolásaira emlékeztet.

A szívem azért is szárnyal, mint a sasmadár, mert végre látok egy olyan magyar műfaji filmet, amelyet nemcsak hogy hibátlanul vágtak, hanem rendezője még mindennemű prűdséget is elkerült. Igen, bevallom, többek között kendőzetlen, komolyan vehető vérengzést szerettem volna látni! Dyga Zsombor filmjében amellett, hogy megnyúznak egy embert, a szereplők még egy szamurájkardot is előkerítenek a semmiből. Ráadásul a magyar rendező tabutémák történetbe ágyazásáról is gondoskodik. Műfaji jeleneteiben pedig Dyga nemcsak a lényegi eseménysorra koncentrál, hanem hangulatfokozó képekkel is operál. Az egyik jelenetben pl. egy mentőorvos érkezik a börtönbe, ahol megkéseltek egy rabot. Miközben a szituáció arról szól, hogy a főhős felismeri, majd ellátja az áldozatot, olyan feszültségteremtő képekkel találkozunk, mint egy sörétest szorongató börtönőr közelije vagy a rendbontás WC-papír hulladékát takarító őrök felülnézeti plánja. Lehet, hogy ez a formai megoldás a tengerentúlon kézenfekvő, de idehaza még üdítő, s emlékezetes.

Harmadszor: a szívem azért is szárnyal, mint a sasmadár, mert végre egy magyar műfaji filmmel kapcsolatban is beszélhetünk az időkezelés bonyolultságáról. Az Utolér cselekménye három szálon zajlik, s mindhárom szálat egy-egy titok tartja mozgásban. Az elsőben egy eltűnt fiúért aggódunk, a másodikban a többször emlegetett kórházi dolgozó és a sebzett rab múltbéli kapcsolatát derítjük fel, míg a harmadikban egy titokzatos öregember kiléte szolgáltatja a rejtélyt. S a történetleírásból is leszűrhető, hogy az Utolér nem passzív szépelgést, hanem nagyon is aktív nézői jelenlétet kíván. Ráadásul Dyga hű társa, a forgatókönyvíró Lovas Balázs olyan csalafintán csavargatja az eseményeket, hogy amikor – kb. 40perc elteltével – már elhelyeztük a három szálat egy időben, s arra várunk, hogy a szereplők végre találkozzanak egymással, azok meg is teszik ezt a szívességet, csakhogy több fronton is. A tantusz leesése után pedig a nézőnek már nemcsak az okozatokat kell felkutatnia, hanem időben is el kell tudni helyezni azokat. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ez a fortély csak önmagában szép, de a sztori elemi kiélezettségét csorbítja. A lepel lehullásával a kirakós jó néhány darabja a helyére kerül, így a középső etapból kiveszik az izgalom. Dyga ezt a hiányt explicit erőszakjelenetekkel és pazar üldözésekkel oldja fel. A másik két cselekménysor esetében azonban nincs szükség a foltozgatásra. Ónodi Eszter anyatigris karaktere gond nélkül viszi el a hátán a maga harmadát, a bűnhődés mikéntjeit már-már zavaróan sulykoló lezárás pedig a thriller helyett a dráma oldaláról szemlélgeti a bűnök határvonalát.

A lényeg viszont az, hogy az Utolér egy komplex műfaji film, amely az időnként botrányosan kitüremkedő logikai baklövések ellenére is működik. S lehet, hogy az eredetileg angol nyelven forgatott filmhez készült magyar szinkron roppant idegesítő, de ez az Utolér külföldi nézőit biztosan nem fogja zavarni. A magyar filmgyártás zivataros időszakában Dyga Zsombor eladható vállalásával – úgy hiszem – megcsinálta a szerencséjét.

Utolér

színes, magyar thriller, 109 perc, 2010

rendező: Dyga Zsombor
író: Lovas Balázs
zeneszerző: The Uptown Felaz
operatőr: Marosi Gábor
producer: Tóth Péter Miklós
díszlet: Hujber Balázs
vágó: Czakó Judit

szereplő(k):
Ónodi Eszter (Margó)
Seress Zoltán (Fekete)
Bartsch Kata (Alma)
Heinz Trixner (Lajos)
Szabó Vera (Hugi)
Luca Johnson (Sára)
Daniel Tugwell (Luli)
Andy Heffler (Péter)

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com