Magazin

Anilogue 2010 – Versenyprogram C

A C szekció folytatja az Anilogue idei kiemelkedő minőségű versenyprogramját, és változatosságban, érdekességben jóval felülmúlja az A szekciót. Ebben a programban már igazi kincseket is lehet találni. Sőt, szombatig délutánig ez volt az egyetlen vetítés, melyet még a fesztivál minősíthetetlen technikai személyzete sem szabotált. (A médialejátszó látványát a filmek közben pedig már megszoktuk.)

Stanley Pickle (Victoria Mather)
Stanley húsz éves, kiskori ágyában alszik, felhúzós játékokkal játszik, anyja esti pusztival búcsúztatja. Aztán meglát egy lányt. Gondolod, hogy kitalálod a sztorit? Nos, nem nyertél. Ez a kis film eggyel csavarosabb, mint amilyennek tűnik. Noha a mondanivalója bosszantóan egysíkú, ez a legtöbb rövidfilmmel, amelyik a fejébe veszi, hogy megmond valamit, sajnos így van – és az alapvető ötlet, ami a film lényegét kiteszi, nem rossz. Erős közepes darab, érdekes fél-élőszereplős animációval.

A nagy szürke gébics (Chintis Lundgren)
Animált természetfilm néhány létező és – gondolom – nem létező madár különös szokásairól. Az animáció aranyos, a madarak látványa számos alkalommal kacagást vált ki a közönségből, de jóval több humor is belefért volna ebbe a hat percbe: a kisfilm az elfuserált esélyek még így is kedves darabjának tűnik.

…folyékony papír (Michel Klöfkorn)
…bocs, elaludtam rajta. Tényleg, nem hülyéskedek. Hosszú napom volt, és ez a kisfilm tökéletesen alkalmatlan rá, hogy nyitva tartsa a szememet. Készséggel vállalom, hogy vak vagyok a művészetre.

A lények eredete (Floris Kaayk)
Nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb, sem az ujjak, hogy mit akar a szem, a lábak pedig végképp lemaradtak az egészről. Ebben szerepet játszhat az is, hogy ők mind külön-külön lények. Egy katasztrófa utáni világban a testrészek nyüzsgő raja valami építeni próbál.
A lények eredete a mezőny legmodernebb 3D-technológiás darabja. Messze van a játékosságtól és a kísérletezéstől egyaránt, semmi mást nem nyújt szakmai profizmuson kívül. Az se kevés ugyan, de gyanítom, nem sok bíráló tetszését fogja elnyerni.

Csütörtök (Matthias Hoegg)
Igen érdekes 2D-animáció egy város életéről, melyben a kelleténél eggyel több feketerigó próbál meg boldogulni a fészekaljával. Egyedi  rajzstílus, bátran alkalmazott, papírszerű hatást keltő technika, megfejthetetlen – esetleg nem is létező – sztori. Van-e élettere a rigónak a városban? Nos, inkább van-e helye a városnak a rigó körül? Nem a város fogja elvágni a rigó áramellátását…

Videójáték (Donato Milkyeyes Sansone)
Az Anilogue legrövidebb versenydarabja olyan precíz, mint egy látványosan felboruló sok száz darabos dominósor. Egyetlen papír ide-oda hajtogatott ablakaiban megrajzolt figurák mesélnek el egy groteszk történetet egy pofon következtében lerepülő fejről. Félelmetes tervezés kellett, hogy ezt megelőzze, és a maga egyedi módján ez az egy perc érdekesebbre sikerült, mint a legtöbb hosszabb film. De miért videójáték? Ahhoz aztán semmi köze.

Kutyafuttató (Leonid Smelkov)
A kreatív animáció diadalt ül a C szekcióban, nem vitás. A Kutyafuttató sem technikával, sem színekkel, sem módszerrel nem kísérletezik, egyszerűen olyan sajátosan rajzolja meg a karaktereit, ami emlékezetes darabbá teszi a változatos mezőnyön belül. Mint sok más kisfilm idén, ez is az aranyosságra épít, de egy jó adag komolytalanság, sőt, egy kis önreflexív paródia is érződik benne. Látszik a tudatos végiggondoltság, a következetesség: ez nem egy ad hoc összedobott fesztiválversenyző. Bár semmilyen szempontból sem veri magasan az Anilogue idei kínálatát, azért nem lennék meglepve, ha díjat nyerne.

Menekülés (Kristjan Holm)
Az óvodás szemében börtönnek tűnik az épület és börtönőrnek az óvónő, pedig csak egy tál kását kellene megennie. Csakhogy a tál feneketlen. Nincs más hátra, ki kell ennie magát a börtönből.
A Menekülés szimpla történet, a grafikája semmi érdekeset nem mutat, egy jó ötlet a lehető legegyszerűbben kivitelezve. Biztosan mind emlékezünk menzabörtönre, és arra, milyen jó lett volna szabadulni, de ez még nem elég a sokkal fantázadúsabb versenyfilmek között a sikerhez.

Elnyújtva (Francois Vogel)
Srác gimnasztikázik a városban, és ahogy nyújtózik, a város is vele torzul. Ebből négy perc kissé sok. Rengeteg munka lehetett az elkészítésével, szinkronizálni a mozdulatokat a háttérrel, és önmagában az ötlet is okos, de az még nem teszi győzelemre esélyes versenyzővé, hogy a munkamennyiség felett fejet hajtunk.

Pápaszem (Jean-Claude Rozec)
Kedvencem a C szekcióból. Egy kisfiú egészen másképpen látja a világot szemüveggel, mint anélkül: a szemüvegben minden éles, anélkül viszont az unalmas tárgyak homályos, fantáziadús, mesebeli lényekké állnak össze. Persze a szülőket a mesevilág érdekli a legkevésbé.
Mint sok versenytársa, ez a kisfilm is egyetlen jó ötletre épül. Amellett viszont, hogy érzékenyebben, okosabban bontja ki magát az ötletet is, nem áll meg itt: történetet is kreál belőle, megkedvelteti magát, és egy végső csavarral több értelmet is ad az egésznek, mint amennyi a legtöbb „megmondós” kisfilmben fellelhető. Nem lepődnék meg egy díjon.

Szerintem: A C szekció felvonultatott néhány remek, díjesélyes darabot, de nem érte el a B program zsenialitását. A Pápaszemnek azért drukkolok.

Címkék

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com